Állami elismeréseket és kulturális középdíjakat adtak át a nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban.
Címlap
Featured posts
Csák János, Vitályos Eszter és Závogyán Magdolna elismeréseket adott át március 15-e alkalmából a Pesti Vigadóban március 14-én.
Március közepétől július végéig háromféle tematikus sétát is vezet a Magyar Zene Háza Hangdimenziók című állandó kiállításában Tápai Dóra, a Hangadó Senior sorozat házigazdája. A zenepedagógus-karnagyot kérdeztük.
Március 22-én, a Haydneum sorozatában Balog József Baráth Emőkével közösen lép a Zeneakadémia színpadára. A fortepianóval ápolt személyes viszonya mellett a zongoraművészt arról kérdeztük, szabad-e későbbi műveket régi hangszereken játszani.
Az egyetem szenátusának mai ülésén a Hallgatói Önkormányzat vezetője, Németh Zoltán István a szenátus tagjai és mint félszáz diák jelenlétében olvasta fel levelét, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.
Concerto hanglemezbolt: van Pesten egy nemzedék, aki rávágja: Dob utca 33., Fülöp Péter. 1989-2013 közt ez volt a helyes válasz, noha Fülöp Péter a bolt beindítása után, 1993-ban Kanadába költözött és átadta a Concerto üzemeltetését, de sose tűnt el a látóhatárról.
A francia tenor, Cyrille Dubois a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és Purcell Kórussal közös, Jouissons de nos beaux ans című albumért nyerte el a 2024-es ICMA-díjat. Az énekessel a nemzetközi zsűri egyik tagja, Luc Boentges készített interjút.
Egy történet a csodáról és az igazi szépségről. Prokofjev Hamupipőke című munkája a Les Ballets de Monte Carlo 25 éve töretlen sikernek örvendő előadásában elevenedik meg április 5-6-án a Bartók Tavasz keretében.
Laár András zenészt, humoristát, költőt, buddhista papot látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában.
Különleges hangszer játssza a főszerepet a Pannon Filharmonikusok március 21-22-i koncertjein a pécsi Kodály Központban és a Müpában. Valentine Michaud-t a szaxofonra írt művekről, valamint a Credit Suisse Young Awardról is kérdeztük.