A legjobb film díját nyerte el a Természetes fény című film a 38. Fajr Nemzetközi…
Intermezzo
Mundruczó Kornél Evolúció című új filmjét a seregszemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere…
A nyári hónapokban 30 Balaton-parti állomáson, szeptember 6-ától pedig egy hónapig további 20 vasút-, valamint…
Június 3-án hozták nyilvánosságra, hogy a 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták az Arany Medve-díjas és…
Június 4-27. között online filmvetítésekkel emlékeznek a 100 éve született Luis García Berlanga spanyol rendezőre…
David Diop lett az első francia író, aki elnyerte a Nemzetközi Booker-díjat – jelentette be…
Snétberger Ferenc 2021. június elsején ünnepélyes keretek közt átvette a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét Dr.…
A napokban elhunyt Jankovics Marcell emlékére június 6-án éjfélig ingyenesen elérhetővé teszi a Nemzeti Filmintézet…
Nyílt levélben szólítják fel az olasz kormányt Velence védelmére, miután kiderült, hogy hatalmas üdülőhajók akarnak…
Szepesi János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólamvezető klarinétművésze a 2021/22-es tanévtől kezdi meg munkáját…