Az Art Market Budapesten 2022. október 6-9. között 4 kontinens közel 30 országából érkező 116 kiállítója 500 feletti művész több ezer alkotásával várja a közönséget a Bálna Budapest épületében.
Kiállítás
Tom McIntyre munkáit a „hard edge” geometrikus absztrakció és az absztrakt expresszionizmus kombinációjaként képzelhetjük el.
A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház első bemutatója a Locspocs és a Bolygó hollandi című előadás premierjét harminc éve, 1992. szeptember 27-én tartották.
„Vaszarynak sikere van – megérdemli…” mondta Rippl-Rónai József Vaszary Jánosról, akinek a műveiből kiállítást rendez a Magyar Nemzeti Galéria.
A Kohán Képtárban október 4-én A láthatatlan látható című kiállítást a benne szereplő alkotások tulajdonosával tekinthetik meg a látogatók.
Tizenegy évig tartó felújítás után újra megnyílt a látogatók előtt antwerpeni Királyi Szépművészeti Múzeum.
Max Sir a háború kitörése után az ukrajnai Lvivből menekült Magyarországra. A művész festményeivel a háború szörnyűségeit próbálja feldolgozni.
A Christie’s most viszont újabb tételek váltak ismertté az összesen legalább egymilliárd dollár értékűre becsült Allen-kollekcióból.
Lynne Drexler egyike volt az amerikai absztrakt expresszionista festészeti irányzat művészeinek, ám egy időre gyakorlatilag teljesen elfelejtették.
A Néprajzi Múzeum friss kisvideókban mutatja be, hogyan lehet kerekesszékkel közlekedni az intézményben.