A Papageno Klasszik következő adásában interjú Korda Nikolettával, Kövesi Eszterrel, Szabó Rékával és Tóth Tímeával.
Rádió
A fiatal muzsikus hangszerválasztásáról, német tanulmányairól és sérüléséről is beszél.
A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása január 29-én lesz hallható a 92.1-en.
Bujtor Balázs hegedűművész beszél a Danubia Zenekarnál eltöltött évekről, a koncertmesterség kihívásairól és saját együtteséről is.
A Papageno Klasszik következő adásában január 22-én interjú Fabényi Júliával, László Lilivel, Tarjányi Tamással és Tornyai Péterrel.
Selmeczi György zeneszerző-karmester idén ünnepli 70. születésnapját, a jeles alkalom és az azt kísérő programok kapcsán beszélgettünk.
A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának soron következő adása január 15-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Batta Andrással, Bíró Krisztával, Kiss-B. Atillával és Lantos Zoltánnal.
Rozmán Lajos klarinétművész, Metrum Ensemble művészeti vezetője a beszélgetés során bepillantást engedett a kulisszák mögé.
A Papageno Klasszik következő adásában interjú hallható Dinyés Dániellel, Horváth Balázzsal, Masa Tamással és Szitha Miklóssal.
A Hunnia Records alapító-tulajdonosával a hangrögzítésről és a stúdiófelvételekről beszélgettünk.