A Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleménye szerint a megadott határidőig egy pályázó, Rátóti Zoltán adta be jelentkezését.
Színház
Rost Andrea 2022 első hónapjaiban három alkalommal várja a közönséget műfajokon átívelő estjével az Eiffel Műhelyházban.
Van, akinek 10 perc egy egész hétre elegendő, van, akinek egy mosoly kitart egy napra, van, akinek ennyi sem jut.
Nemrég került a mozikba az első magyar karácsonyi film, Tiszeker Dániel romantikus vígjátéka, a Nagykarácsonyról. A film egyik főszereplőjét, Zsigmond Emőkét a marieclaire.hu kérdezte.
Lezajlott az a belső vizsgálat, amit Wunderlich József Facebook-bejegyzése kapcsán indított a Vígszínház. A színművész bocsánatot kért kollégáitól, a társulattól és a színháztól.
A jubileumi 2021-es évben Györfi Anna, a Pécsi Nemzeti Színház művésze kapja a Domján Edit-díjat.
December 22-én, a jubileumi előadáson szinte mindenki fellép majd, aki az elmúlt 399 alkalommal hozzájárult a Mary Poppins előadás sikeréhez.
Huszonhárom új rendes tag és huszonöt új levelező tag felvételéről döntött a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) – tájékoztatott az MMA.
Nagy Péter vezetésével az Antigone stábja megkezdte a próbát, amiről a Vörösmarty Színház honlapján tudósítanak.
Az újbudai önkormányzat népszavazást kezdeményez arról, hogy melyik közterületet nevezzék el a kerületben az idén…