Elképesztően színes koncertek sorával indítja jubileumi, 15. évadát a Zene Lelkéről elnevezett kamarazenekar.
Zene
Hagyományaihoz híven idén is pazar jazzprogramokkal kezdi új évadát a Müpa a JazzTime fesztiválon és az Európai Hidak fesztivál keretében.
Nagy sikerrel zárult a háromnapos 20. Arcus Temporum Művészeti Fesztivál augusztus 25-én a Pannonhalmi Főapátságban.
A Demjén-film apropóján összegyűjtöttük, hogy a hazai zenészek közül ki tűnit már fel a képernyőn vagy a vásznon akár szereplőként, akár úgy, hogy a munkásságát esetleg életét dolgozták fel.
Túl sok a koncert, és túl elit ez az egész komolyzenei világ – véli Bősze Ádám, akivel arról beszélgettünk, hogy előadóként hogyan éli meg a magyar komolyzenei életet.
A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar szeptember 14-én a Budapesti Szilágyi Dezső téri református templomban ad koncertet.
Andrásik Removal az Index készített interjút többek között arról, hogy a lakosság töredéke játszik csak hangszeren, és az átlag zenei tudás is hiányos.
1944. augusztus 3-án született Homokmégyen Geiger György trombitaművész, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, akit kerek születésnapja alkalmából írásaival, illetve az általa összeállított hangfelvételeivel köszöntünk. Ezúttal egy 1992-ben született írást közlünk.
Melyek a társalgás alapjai? Mi az a small talk? És létezik-e még a sajátos hungarikum, a panaszkultúra? Schiffer Miklóst ezúttal a társalgás művészetéről kérdeztük.
Szeptember 1-jén Csukás Meserádió néven indítja el gyerekeknek szóló online rádióját a közmédia – közölte az MTVA.