Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Rekonstruált ballerinák

Rekonstruált ballerinák

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

1890 májusának első napjaiban a Pesti Hírlap olyan, a maga korában igen pikáns cikkel örvendeztette meg olvasóit, mintha már  kitört volna az operaházi uborkaszezon. A vitriolos tollú “Marquis de R” pontosan olyan kabaréfigurának ábrázolja beniczei és micsinyei Beniczky Ferenc valóságos belső titkos tanácsost, császári és királyi kamarást, főrendiházi tagot – de legfőképp a Magyar Királyi Operaház intendánsát és szegény zenei ügyeken kívül teljesen bizonytalanul mozgó ifjú Gustav Mahlert, mint amilyenek a valóságban lehettek. S hogy mi volt a szörnyű probléma amit a direktor uraknak meg kellett volna oldani? A balerinák dúsan burjánzó hónaljszőrzetének kérdése.

Beniczky Ferenc

“Az operaházi hábituék-re „kínos meglepetés” vár. Nem csekélyebb dologról van szó, mint hogy az opera ballerináit – rekonstruálják, illetőleg színpadi öltözékeiket „módosítják“, a mi különben egyre megy.

A „módosítás“ Beniczky Ferenc intendáns elpirulásából indult ki. „Lalla-Roukh“ előadása alatt ugyanis ott ült az intendánsi páholyban s nyugodtan nézte az opera ballet-betétjét. Egyszerre, mint a kinek egy hatalmas gyémántkő vet szúró fényt a szemébe, megdörzsöli szemeit, feláll s hangosan e szavakra fakad:
– Ez tűrhetetlen! Ez nem maradhat igy!
Beniczkyné, a ki férjével együtt volt a páholyban, megkapatva e drámai kifakadás által, érdeklődni kezdett.
– Mi baj van Ferenc?
Az intendáns közelebb lépett nejéhez. Egész lénye, mintha átváltozott volna. Szemeiben nem volt ily fény, mióta a képviselőhöz éljenzése között az operaháznak deficitmentes budgetjéről beszélt, arcán nem ömlött végig ily pír, mióta Mihalovich tósztját hallotta. Reszkető kézzel mutatott a táncoló hurikra:
– Mit látsz ott a színpadon?
– A balletet látom.
– És semmi egyebet? No várj egy kicsit.
A színpadon hosszú rajba gyűltek a ballerinák. Új figura kezdődött… s a lejtő sereg egyszerre kecses mozdulattal felhajtja a karját.
– Most, most nézd! . . . Hol van Mahler …?

Másnap az intendáns sürgősen magához hívatta Mahler igazgatót.
– Ezt a szemérmetlenséget nem engedem.
– Excellenciád szemüveget visel – s igy jobban látja, mint bárki más.
– Hát ön nem visel szemüveget? Nézze meg a pápaszememet, s nézze meg az ön zwikkerét. Ezen vastagabb az üveg. Ön még jobban látja és nem botránkozik meg? Okvetlenül intézze el a dolgot még ma vagy holnap. Ilyen ballerinákat soha többé!

Mahler igazgató értekezik a jobb kezével: Rosenberggel.
– Mit szól majd a közönség?
– Ne kérdezzünk, de cselekedjünk. A dolog sürgős, s nem szabad „megnöveszteni“ a dolgot.

Mindketten propozícióval mennek az intendáns elé. A radikális Mahler igy szól:
– Kegyelmes uram – a borotva. Csiklandós ugyan, de megteszi a hatását.
– Erre nem vállalkozik borbély. Mit gondol ön kedves Rosenberg?
– A felső karra rövid ujjat.
– Ez helyes. Hívjuk a színházi szabónőt. Pardon, előbb a ballerinákkal kell értekezni.

Fölmennek a színpadra, s az intendánst az egész ballettszemélyzet körbe fogja.
– Hölgyeim! A ballett… tánc… szép tánc… de néha, különösen, ha fejük felett kecsesen összehajtják karjaikat, szemérmetlen. Mahler azt mondja, hogy a borotva… Rosenberg, hogy egy rövid ujj a ruhákra.
Természetesen éktelen kacaj tör ki. Néhány színházi tűzoltó megereszti a színpadi esőt, míg Alszeghy sietve hoz esernyőt az intendánsnak.

A ballerinák csak táncolni tudnak, de beszélni nem. Mennek tehát a szabónőhöz.
– Ha minden öltözékre rövid ujjat varratunk… háromezer forint.
Az intendáns megrémül.
– Háromezer forint? Mindegy. Amit az erényre költünk, majd behozzuk más valahol. Az ujjak okvetlen elkészüljenek.

S mára már el is készültek. A ballerinákat e rekonstrukció természetesei bosszantja. De nő nincs bosszú nélkül. Ma ily névjegyeket köröztek az Operaházban:
Az intendánsnak is küldtek egyet.”

Marquis de R., Pesti Hírlap 1890. május 5.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X