Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso blog Sellő a díványon - Egy párizsi Ruszalkáról

Sellő a díványon – Egy párizsi Ruszalkáról

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A párizsi kulturális életben történelmileg erősebb az orosz jelenlét, mint Nyugat-Európa egyéb vidékein. Az Opéra repertoárján is jóval nagyobb arányban jelennek meg az szláv szerzők művei. Így nem annyira meglepő, hogy az Opéra Bastille közel 3000 fős nézőterén egyetlen üres szék sem maradt február közepén, egy napos vasárnap délután, amikor a 2002 óta időről-időre műsorra kerülő Ruszalkát adták.

Dvořák operája nemzetközi karrierjében az egyik legfontosabb állomás volt a James Conlon által kezdeményezett és vezényelt, Robert Carsen rendezte produkció, mely DVD-n ma is kapható, a címszerepben Renée Fleminggel.

- hirdetés -

A felfrissített előadások kulcskérdése, hogy mi marad a (jobb esetben) gondosan kidolgozott rendezői koncepcióból évekkel a premier után, amikor az alkotóstáb már messze jár és az új szereposztásokat játékmesterek, asszisztensek állítják be.

17 év meglehetősen sok idő egy színház és egy produkció életében, ezért kifejezetten meglepő, hogy a párizsi Ruszalka ma is ugyanannyira élő és gondolatgazdag előadás, mint keletkezésekor. Ennek magyarázata az lehet, hogy Robert Carsen koncepciója van annyira tiszta és egyszerű, hogy megbízható technikai háttérrel valamint sokat látott, minőségi és elkötelezett művészekkel frissen lehessen tartani.

A rendező gondosan megpucolta a darabot az eredeti mesés-mocsár rétegtől, nincs se tó, se vizimanó, se boszorka, se sellők. Sőt, az alkotó ennél is továbbment, amikor a mű legmélyebb rétegeibe búvárkodott. Koncepciója szerint az opera asszonyai: Ruszalka, Jezibaba és Az idegen hercegnő tulajdonképpen egyetlen nőalak megsokszorozása. Így a lelkét és szerelmét kereső vizitündér ugyanaz, mint riválisa, a vérbő hercegnő és a már mindent tudó „boszorkány”. Ruszalka – merthogy mégiscsak ő a darab kulcsszereplője – életében két férfi van, az apja, aki hiába őrzi-óvja mániákusan a tőle is elszakadni próbáló lányát, és a Herceg, akinek végre-valahára szeretné odaadni magát. Carsen rendezése fájdalmas-mély mese önmagunk és vágyaink megismeréséről.

A produkcióban segítségére méltó volt Michael Levine, aki gazdag kortalan jelmezeken felül olyan díszletet tervezett, ami nemcsak az opera műfajától technikai csodákat is elváró párizsi közönséget elégítette ki, hanem mindhárom felvonásban sokrétű és játékos teret képzett. Az első rész egy medence körül játszódik, amíg a fenti „álomvilág”- egy hotelszoba képében – alá nem ereszkedik. A másodikban a szoba a színpad felénél tükrözve van, komoly próbatét elé állítva a tükörvilágban dolgozó statisztákat, majd a harmadikban felülről látszik a szoba, míg végül Ruszalka és a Herceg lelke és teste a valós helyére került nászágyban köthet ki.

A produkció minden komponenséből árad, hogy Párizs ma is a világ egyik első operaháza, mely tartani tudja azt a nívót, amit egyre kevesebb színház. A válogatott szereposztásban játszott előadás zenei megvalósítása is osztályon felüli. Erősen felfutóban van a nemzetközi karmesterpiacon Susanna Mälkki ázsiója. A finn dirigens azok közé az egyre divatosabbá váló hölgyek közé tartozik, akiket egyszerűen élvezet nézni vezénylés közben. Új és igencsak elgondolkoztató jelenség a komolyzene világában a szinte balerina alkatú és balerinai kecsességgel mozgó kifejezetten nőiességével is hódító karmester.

Mälkki mindefölött finoman és érzékenyen vezette Dvořák mamutzenekarát, s az előadás végén – ritka pillanat! – a párizsi Opéra zenekara egy emberként megtapsolta a dirigenst. A nagy nevekkel teletűzdelt szereposztás élén a címszereplő, Camilla Nylund állt. A finn szoprán hangilag és alkatilag is egy hajszállal túlvan a szűz sellő figuráján, de még mindig imponáló magabiztossággal birtokolja a szólamot. Honfitársa, az Idegen hercegnőt éneklő, lassan visszavonulás felé kacsingató Karita Mattila az előadás édes luxusa. Úgy robban be a színpadra és uralja kisugárzásával a teret, mint napjainkban kevesen, a kétjelenetnyi szólamát pedig imponáló magabiztossággal szólaltatja meg. Michelle De Young Jezibabája minden szempontból érett asszony, aki eleget tapasztalt és csalódott már a férfiakban ahhoz, hogy nyugodtan osztogassa életbölcsességeit. Rejtélyes karrier Klaus Florian Vogté. A világ vezető házai (többek között Bayreuth) keresett Wagner-tenorja, miközben a deli szőke legény kellemesnek nehezen nevezhető matériája csöppet sem predesztinálja minderre. A Herceg szerepében ugyan produkál néhány valóban szép lírai frázist, ám ettől eltekintve igen nehéz megszokni a vocét. Férfias kisugárzásával és dús hangjával Thomas Johannes Mayer súlyt tudott adni a Vizimanó kissé egysíkúra írt figurájának. Danylo Matviienko és Jeanne Ireland a Vadász illetve a Kukta apró feladatából is szerepet tudott csinálni.

Különös opera a Ruszalka. 1901-es ősbemutatója csak egy évvel előzi meg a Pelléas és Mélisande-ot, hárommal a Jenufát és a Pillangókisasszonyt, néggyel a Salomét. Miközben zenéje még számos szállal a lecsengett romantikához és Wagner vezérmotívumaihoz köti, meseszövése mélyén már felsejlik Siegmund Freud munkássága. Robert Carsené az érdem, hogy kiszabadította a Ruszalkát a mesekönyvek világából és a bécsi álomfejtő díványára fektette.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X