Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso blog Felszálló keblek - Poulenc ritkaságot rendezett Kovalik Balázs

Felszálló keblek – Poulenc ritkaságot rendezett Kovalik Balázs

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Nehéz szürrealistább haláltusát elképzelni, mint amikor 1918. november 9-én Halál Guillaume-ra! – kiáltással vonultak a tüntetők Apollinaire ablaka alatt. Párizs népe természetesen nem a nagy költő, hanem II. Vilmos lemondása miatt ment az utcára.

Apollinaire 1914-ben önkéntesként vonult be, de másfél évvel később olyan súlyos sebet kap, hogy többet nem jut ki a frontra. Koponyasérülése ellenére a hátralévő éveiben tovább dolgozik. Miközben tombol az I. világháború a költő a Tiresias keblei című szürrealista darabján munkálkodik, melyet 1917 nyarán nagy sikerrel be is mutatnak.

- hirdetés -

Miközben ezrek halnak a harcmezőn, Párizs a melleit levegőbe engedő férfiként továbbélő feleségen kacag. A történetnek persze van egy jóval mélyebb olvasata, hiszen a bevonult férfiak munkáját az egyenjogúságot követelő nők végzik a hátországban, a férj által az egyetlen nap alatt megszült negyvenezer gyerek pedig nyilvánvalóan mehet a frontra utánpótlásnak.

A darab harmadik rétege ma már nehezebben dekódolható. Ki emlékszik arra, hogy mekkora verseny dúlt Németország és Franciaország között a századfordulón, a minél nagyobb népszaporulat reményében, vagy, hogy az I. világháborúban éppolyan héliummal telt ballonok segítségével kémkedtek, mint amilyenek Thérèse melleiként az égbe emelkednek!?

Henrike Henoch, Maria Brunauer és Gabriel Rollinson -fotó: Jean-Marc Turmes

Az ősbemutató válogatott közönségének soraiban nemcsak Jean Cocteau, Szergej Gyagilev, Léonide Massine, Henri Matisse, Pablo Picasso és Erik Satie ült, hanem egy tizenéves zeneszerző-növendék is, Francis Poulenc, aki ekkor még sejtette, hogy néhány évvel később kedvet fog kapni a darab megzenésítéséhez.

Egy újabb világháború közepén, nem sokkal a D-nap és a gyűlölt Vichy-kormány bukása előtt látott munkához, egy olyan időszakban, amikor már körvonalazódott a világégés vége. Poulenc nem sokat változtatott a történeten – aki akarta így is értette az ismét aktuálissá vált, áthallásokkal teli művet, melyet végül 1947-ben mutatták be az Opéra Comique-ban.

A Tiresias keblei bár olykor felbukkan a színházak repertoárján, sosem vált közönség-kedvencé. Nem is fontos opera abban az értelemben, ahogyan a Varázsfuvola, a Trisztán és Izolda vagy a Carmen. Mégis, dallam gazdag összetéveszthetetlenül francia zenéje szellemes, az egyfelvonásos mondanivalója pedig napjainkban is vet fel kérdéseket. Szerepei ragyogóan énekelhetők, mindezek tükrében kiváló választás volt a Bayerische Theaterakademie operaszakos master hallgatóinak év végi vizsga előadására.

Még 1958-ban maga Francis Poulenc készítette el műve kétzongorás változatát, melyet Aldeburgh-ban Benjamin Brittennel mutattak be. A müncheni előadást vezérkönyvét részben ez alapján készítette el Eva Pons, aki nemcsak szellemesen hangszerelte át a partitúrát, hanem fel is dúsította a darabot a szerző és kortársai dalaival, sanzonjaival, hogy minden növendéknek legyen módja megmutatni tudását.

Az előadás spritus rectora, Kovalik Balázs kétféle nyomvonalon indult el. Mindenekelőtt azt tartotta szem előtt, hogy növendékei folyamatosan helyzetbe legyenek hozva. A hat énekes-palánta ragyogóan színezett karakterek bőrébe bújhatott, de efölött mint „kórus” is állandóan részt vett a játékban. Aligha fognak mégegy produkció olyan produkcióba belecsöppenni karrierjük során, ahol ennyi gyorsöltözést kell időre abszolválniuk, s olykor percenként más-más alakban megjelenni a színpadon.

Angelika Höckner jelésszerű díszletei és színpompás jelmezei is ezt a célt szolgálják. Kovalik a fergeteges tempójú, kifogyhatatlanul ötletgazdag játék mögé azért egy határozott történetet is épít, görbe tükröt tartva korunknak, ahol a végeláthatatlan betűjelű LMBTQQIAAP nemek közti egyenlőséget hirdető szervezetek régesrégen önmaguk karikatúrájává váltak. Az állandó szerep és nem cserebere közben a növendékeknek módjuk van olyan arcukat is megmutatni, melyről valószínűleg önmaguk sem tudtak.

Egy vizsgán természetesen elsősorban mindenki azt figyeli, felbukkan-e az új Natalie Dessay vagy Jonas Kaufmann, miközben a színházak sokkal inkább bármibe bedobható all-round énekeseket várnak, nem nagy egyéniségéket. Márpedig a Theaterakademie hat növendéke úgy tűnik, éppen ennek a versenyképes tudásnak kerül birtokába. A Tiersiast játszó francia Milena Bischoff érzi és élvezi a szerep szemtelenségét, hogy aztán fogja-e hanggal győzni Zerbinettát és társnőit, akikre elvben predesztinálva van, majd elválik.

Milena Bischoff és Ansgar Theis – fotó: Jean-Marc Turmes

Különös, nyugtalanító egyéniség Henrike Henoch, vélhetően energiában előrébb tat, hangja csak később fog beérni, de a Wagner szoprán szerepek meg fogják várni. A feltűnően muzikális és intelligens Ansgar Theins Férjként a figura kétségbeesett szomorúságát is meg tudta mutatni. Damien Gastl még nem igazán találta helyét Csendőrként, de értékes lírai baritonjára valószínűleg gyorsan le fognak csapni a színházak.

Maksim Pogrebniak már most kész szláv karaktertenor, akire számos ragyogó szerep fog várni. Az esti igazi meglepetése lett Gabriel Rollinson, aki a mű végére helyezett Poulenc dal, a La Dame de Monte-Carlo előadásával szinte a skizofréniáig vitte a színpadi átlényegülést.

A müncheni Reaktorhalle kiváló és jól bejáratott kísérleti terep, melynek megvan a maga törzsközönsége, mely rendre megtölti a produkciók négy-öt előadását. A Tiresias kebleivel ismét egy érdekes darabot sikerült kicsit reflektorfénybe emelni. Az érzékeny, olykor mély, olykor revüszerű produkció pedig tökéletes bemutatkozási lehetőséget nyújtott a Bayerische Theaterakademie növendékeinek.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X