Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso blog Hangjáról a legkisebb vidéki közértben is felismerték - 100 éve született Radnay...

Hangjáról a legkisebb vidéki közértben is felismerték – 100 éve született Radnay György

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Az 1920. augusztus 7-én született Radnay György életének rövid ötvenhét éve két, szinte azonos hosszúságú szakaszra bontható: az operaházi és az azt megelőző időszakra. Kanyargós, megpróbáltatásokkal teli utat járt be a művész, mire 1949-ben a Bajazzók Tóniójaként debütálhatott.

A nógrádi falusi fiú ugyanis hiába vonzódott a színpadhoz, érettségi után egy textilgyárba került bérelszámolóként, majd ifjúságának legszebb hat évét a világháború emésztette fel. A hosszú szovjet hadifogságból – melyben bajtársait sok estén át vigasztalta énekével – csak 1947-ben térhetett haza.

- hirdetés -

Ekkor iratkozott be a Nemzeti Zenedébe, ahol dr. László Géza, a nagy hírű énektanár mellett Nádasdy Kálmán és Pless László növendéke lett. Huszonnyolc évesen, nem sokkal a vasfüggöny lehullása előtt még egyszer kijutott Nyugatra, egy genfi énekversenyen második díjat nyert. Tóth Aladár ezután szerződtette az Operaházhoz a Zeneakadémiát nem végzett fiatalembert.

Neményi Lili és Radnay György a Háry Jánosban (1962)

Radnay szinte azonnal a színház egyik vezető művésze lett, s maradt is korai haláláig. Operaházi szerepeit szinte képtelenség összeszámolni, sokkal egyszerűbb lenne összegyűjteni, karrierje során mit nem énekelt el az anyaszínházánayban. Mozarttól a bel canto, Verdi és Puccini szerepeken át egészen a kortárs magyar és külföldi szerzők műveiben átlagosan havi hat-nyolc este állt színpadon. Ösztönös tehetség volt, aki tökéletesen birtokolta hangszerét, mely a több évtizedes használatban sem kopott meg. Pedig Radnay György működésének csak egyik tere volt az Operaház. Igen gyakori vendég volt a rádió- és hanglemezstúdiókban és rengeteget tájolt. Énekelt mindent: operetteket, nép- és műdalokat, sanzonokat. Jellegzetes hangjáról a legkisebb vidéki közértekben is felismerték.

Dene József, Radnay György és Bartha Alfonz a Hamupipőke 1965-ös felújításában

Igen szimpatikus módon az éneklés nem valami fennkölt dolog volt számára, épp ellenkezőleg: a legtermészetesebb önkifejezés. Akkor volt a legboldogabb, ha a rádiókészülékek mellett ülők is osztozni tudtak az örömében – és vele énekeltek. Gyakori nyilatkozatai egyikében hosszan beszélt erről: „Vágyam, hogy a hallgatókból együtt daloló, legalább magukban együtt dúdoló társak váljanak. Ez a mi zajos életünk, az utcán, munkahelyen zúgó-zakatoló gépek világa nem kedvez a magányos dalolásnak. A rádió, televízió, a lemez, de még a koncert és a színház is hallgatásra szoktat. A klasszikus, nagy formátumú dallamokat, s méginkább a modern művek frázisait – ha egyáltalán nyomon követhetőek, s léteznek – nehéz dalolva követni. Az embernek pedig szüksége van a dalolásra, az elfojtott, sokszor szorongató érzelmek zsilipjére. Erre jók a népdalok, a nóták, s egyéb könnyű dallamok.” Volt Radnay Györgynek egy, talán az éneklésnél is nagyobb szenvedélye: a horgászat. Ha tehette, a nyár nagy részét az Operaház balatonfüredi tanyáján töltötte. A legenda szerint egyszer azzal adta át valakinek a pecabotot, hogy mindjárt visszatér, csak felrohan a Margitszigetre – megmenteni egy Aida-előadást…

„A komédiás arra született, hogy kaméleonként tudja változtatni a színét” – mondta egyszer önmagáról. Ezek utána talán nem csoda, hogy a Falstaff címszerepét tartotta pályafutása csúcsának. Az utókor emlékezete azonban kegyetlen. Bár 1966-ban két egyenrangú szereposztást bocsátott útjára az Operaház vezetősége – noha Radnayval rádiófelvétel is készült –, a közönség emlékezetében mégis a szerepet sok évtizedig éneklő Melis György maradt meg élénkebben. Radnayt leginkább Rigolettóként szokás napjainkban is emlegetni, mint szerep és művész nagy találkozását. Ez nem lehet véletlen. A bariton pályafutását végigkísérte a púpos bohóc figurája, csak az Operaházban majdnem száznegyvenszer keltette életre. Utolsó premierje 1977 őszén is egy Verdi-hős volt, alig egy hónappal azelőtt, hogy befejezte volna karrierjét. Súlyos műtét után, nyilvánvalóan halálos betegen állt színpadra, noha ezt akkor zenekritikusok nem merték megemlíteni, inkább szemérmesen kerülgették a lényeget. A premier felvételén hallatszik, milyen elkeseredett és nemes küzdelmet folytat a művész a szólammal. Lamberto Gardelli autentikus hangzásra törekedő „tisztogatása”  maximálisan a segítségére volt, a bariton pedig bölcsen gazdálkodik az erejével, tökéletesen érzi a szólam buktatóit. Ami a beteg testből megszólal, több mint Rigoletto  és Radnay reménytelen harca a végzettel. A művész nemcsak a hangjával közvetített, nemcsak egy átszenvedett élet tapasztalatait sűrítette az estébe, hanem a szöveg és a magyar nyelv olyan fokú birtoklásával hagyott méltó lenyomatot magáról, mely immáron félő, hogy Radnay generációjával örökre kiveszett a hazai operakultúrából.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X