A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői tizenharmadik alkalommal vehették át a Junior Prima díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit az MVM Zrt. jóvoltából. Az idei díjazottak között szerepel Berecz Mihály zongoraművész is, aki 13 évesen mutatkozott be, és aratott elsöprő sikert a Müpa színpadán Ravel G-dúr zongoraversenyével, amit Kocsis Zoltán vezényelt. A 2016 óta egyetemi tanulmányait Londonban folytató művésszel a díjról, pályája meghatározó pontjairól és jelenlegi mindennapjairól beszélgettünk.
– Mit jelent számodra, hogy a Junior Prima díjazottjai közé kerültél?
– Egyrészt azért nagy öröm, mert az elmúlt évek során általam tisztelt és szeretett kollégák részesültek már ebben az elismerésben, másrészt pedig nem elhanyagolható, hogy az életrajzban is jól mutat. Fontos volt, hogy közönség nélkül ugyan, de az átadó után gálakoncertre is sor került, ahol megismerkedhettem a többi díjazottal, akikkel nagy élmény volt együtt muzsikálni. A zenével való kapcsolatomba egyébként egy díj sem tud nagy változást hozni, hiszen továbbra is elsődleges célom, hogy a közönségnek minél nagyobb örömet szerezzek a játékommal.
– Hogy éled meg az élő koncertek hiányát?
– Ami most a legjobban hiányzik, az a kisebb termekre szabott, kis közönségnek adott kamarazene. Egy szalonkoncert, ami az embereknek is különleges élmény, hiszen családias közegben a zenére és egymásra is könnyebb figyelni. De várom már, hogy újra megnyíljon a Zeneakadémia, vagy a Müpa, nem is feltétlenül azért, hogy én játsszak, hanem egyáltalán, hogy részt vehessek a koncerteken.
A pandémiás helyzet még jobban rávilágított arra, hogy milyen fontos számomra, hogy a közönségnek zongorázzak. A jelenlétükben lévő erőt csak azután ismertem fel igazán, hogy az utóbbi időben több alkalommal is kizárólag a kameráknak játszottam. Ha a közönség jelen van, akkor lehetőség nyílik valami megismételhetetlent létrehozni. A zene a mindennapi életem részét képezi, nagy ajándéknak tartom.
– Mikor tudatosult benned, hogy a zenei pályát szeretnéd választani?
– Nehéz visszaemlékezni egyetlen döntő pillanatra, hiszen a zenével való kapcsolatom már rögtön, születésem után megkezdődött édesapám, Berecz András népzenész és mesemondó révén. Elsősorban gyimesi népzenét hallottam, illetve Bartók, Kodály és Bach műveit. A zene már kisbabaként is mindig lekötött, később pedig szép sorban jöttek a hangszerek is. Először egy gyimesi népi ütőhangszeren, ütőgardonon játszottam, hatévesen hegedültem, kilencévesen zongorázni kezdtem. Talán ekkor éreztem meg igazán, hogy valamilyen különös kapcsolatom van a zenével. Végül, aki miatt egyértelműen el tudtam dönteni, hogy ez a pálya a nekem való, az az első zongoratanárnőm, Major Edit néni. Az ő példája vezetett el erre az útra.
– Hogy telik egy napod? Mi a munkamódszered, hogy szeretsz gyakorolni?
– Mindenki tudja, hogy általában a zongoristák többet gyakorolnak, mint a többi hangszeresek. Szép lassan én is rájöttem, hogy napi 6-7 óra elmélyült munka nélkül nem úszom meg. Emellett nagyon fontos számomra az elméleti gyakorlás is, hiszen a zongoránál ülve sokkal inkább az izom- és idegmunkára koncentrálunk, de ettől még
a zenében is minden a fejben dől el.
A belső hallást fejleszteni kell, amit ugyanúgy kell gyakorolni, mint az ujjak gyors mozgatását. Pár éve fejlesztettem ki, hogy minden nap fejben is gyakorlok, kottával a kézben. Emellett a felvételeknek is nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok, szerencsére rengeteg értékes historikus filmanyag van. Most például Sosztakovics Zongoraötösét tanulom, aminek a felvétele elérhető úgy, hogy maga, Sosztakovics játssza a Beethoven Vonósnégyessel.
Az ilyen anyagokat nem elég csak a kíváncsiság kedvéért meghallgatni, hiszen rengeteg kérdésre választ kapunk a darabbal kapcsolatban, ugyanis egy zeneszerző sosem tud mindent teljesen egyértelműen lejegyezni a kottában.
– A családod által erősen kötődsz a népzenéhez. Magad is találtál kapcsolódási pontokat a hagyományos és a klasszikus zene között?
– Nagyon sokat. Akkor még nem igazán értékeltem, amikor elkezdtem klasszikus zenével foglalkozni, de most már egyre jobban érzem, hogy milyen hálás vagyok a népzenei gyökereimnek. Természetesen a legfontosabb kapcsolatom ilyen szempontból Bartók zenéjével van, akinek az összes zongoraművét a Magyar Rádió Márványtermében egy nyolcrészes koncertsorozat keretében adom elő két év alatt. Ez egy elég intenzív folyamat, amelynek köszönhetően még jobban elmélyedhetek Bartók népzenei hátterében is, de ne felejtsük el, hogy Beethovennél, Bachnál vagy Haydnnál is jelen van a falusi zene friss ritmusok és hangsorok formájában. A népzene interpretációs kérdésekben is nagy segítség, hiszen abban mindig a természetesség a legfontosabb. Amikor mi, klasszikus zenészek éveken át gondolkodunk egy ütemen, addig a népzenében minden egyértelműen jön. Az őserőt, amely belőle árad, nekünk nehezebb megérezni, hiszen mi mindent „tanulunk”, „csinálunk”. A népzenéből számomra ez az őszinte egyszerűség jelenti a fő inspirációt.
* Az MVM Zrt. által támogatott tartalom.
