A Müpa Budapest a 76 esztendős Orbán Györgyöt választotta az évad zeneszerzőjének, akinek művei több koncerten is felcsendülnek az idei szezonban. November 1-jén a nagyszabású Requiemet hallhatjuk a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek előadásában, aminek kapcsán a Kossuth-díjas művészt kérdeztük.
– Hogyan fogadta az évad zeneszerzője elismerést?
– Nagy öröm ez számomra, hiszen lehetőséget kaptam, hogy a műveim széles körben megszólaljanak, ugyanakkor a kollégáim és a barátaim felé érzem annak a súlyát, hogy valamilyen módon mégiscsak kiemeltek a nemzedékemből, ami komoly felelősség.
– Müvei több koncerten szólalnak majd meg a Müpában. Közösen döntöttek a műsorról?
– A Müpa szerette volna, ha például a Requiem mindenképpen elhangzik, ami valóban egy reprezentatív, komoly apparátust mozgató oratórium, az pedig külön megtiszteltetés, hogy minderre november 1-jén kerülhet sor, méghozzá Mozart gyászmiséjének társaságában. Számomra nagy lehetőség, hogy olyan, főként szimfonikus műveim is elhangzanak majd az évad során, melyeket még nem hallhatott a közönség.
– Számos műfajban alkot, de a nevéhez mégis leginkább a kóruszene és az oratorikus művek kapcsolódnak. Hogyan alakult ez így?
– Azt is mondhatnám, hogy ez egyfajta rossz tükröződése az életművemnek. Szét kell ugyanis választani, hogy mi az, amit valójában írok, és mi az, amit a szélesebb közönség is ismer. Vannak szimfonikus, kamara- és egyéb hangszeres műveim, illetve számos oratóriumom, melyek egy része valóban olyan nagyszabású, hogy csak ritkán tud színpadra kerülni, de ettől még léteznek. A kóruszene kapcsán ez a veszély nem fenyeget, arról nem is beszélve, hogy az énekkari műveimre egykor komoly érdeklődést mutatott egy nagyon is hatékony amerikai kiadó, így valahol természetes, hogy ezek a darabok jóval ismertebbek lettek.
– A november elsejei koncerten azt a Requiemet hallhatja majd a közönség, ami csaknem két évtizede keletkezett. Mi ennek a története?
– A gyászmise megírására valójában egy orvos barátom kért fel, aki egyébként osztálytársam volt Marosvásárhelyen, így a darab alapvetően a közös emlékeinkről, veszteségeinkről szól, s az, hogy ez a mű egykor meg tudott szólalni, csakis az akkori debreceni Kodály Kórusnak köszönhető, akik nem csak lehetővé tették, hogy a mű bekerüljön a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny programjába, de képesek is voltak magas színvonalon, a szerzői elvárásoknak megfelelően elővezetni a darabot. Azóta is hálás vagyok nekik.
– A mostani koncerten a Magyar Rádió Művészeti Együttesei adják elő a Requiemet. Velük milyen a kapcsolata?
– A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és Énekkarával közel három évtizedes a kapcsolatom. A zenekar és a kórus esetében is minden szempontból felső kategóriás együttesekről van szó, akik számos alkalommal adták már elő különböző oratorikus műveimet. A karmester ezúttal Kovács János lesz, akit bár nagyon tisztelek, csak nemrég volt lehetőségünk személyesen is találkozni, amikor átnéztük a partitúrát és ha kellett, belejavítottunk az anyagba.
– Zeneszerzőként hosszú évek távlatából másként néz a saját műveire? Át szokta írni őket?
– Fiatal zeneszerzőként többször dolgoztam át a saját darabjaimat, de ma már okosabb és bölcsebb vagyok annál, hogy megtegyem. Húsz évvel később már nem szabad hozzányúlni egy zeneműhöz. A Requiem is változatlan formában szólal most meg.
– A koncert második felében Mozart jól ismert gyászmiséje hangzik el. Van kapcsolat a két darab között?
– A requiem műfajának megvan a saját hagyománya, amitől nem lehet elvonatkoztatni. Nem lehet úgy gyászmisét írni, hogy az ember ne érezne magában egyfajta késztetést, egy sajátos lelkesedést, amit sok esetben más művek hoznak meg. Ne gondoljuk, hogy Mozartra nem volt hatással például Händel Messiása, Verdire és Berliozra pedig a zenetörténet ő előttük álló példái. Én meglehetősen konzervatív szerzőnek tartom magam, aki másként szemléli a zene időbeliségét. Ebben az értelemben tehát van kapcsolat, ami egyfajta folytonosság, de ennek ellenére konkrét párhuzamokat nem tudok mondani.
– Egy zeneszerző csak egy requiemet ír életében?
– Azzal a kitétellel, hogy nem jó, ha egy zeneszerző sokat foglalkozik a halállal, kétségtelen, hogy nem. Nyilvánvaló, hogy a requiemek illeszkednek egyfajta halotti szertartásba, de ha jobban megfigyeljük, ezekben a művekben nem csak a halál, de az élet egyéb veszteségei is megjelennek, ezzel együtt pedig egyfajta kontrasztként vannak jelen az lét alapvető kérdései is.
– Még a beszélgetésünk elején említette, hogy korábban el nem hangzott művei is bemutatásra kerülnek a Müpa aktuális évadában. Ezekről mit lehet tudni?
– A nemrég véget ért Liszt Ünnep keretében Feledi János készített csodálatos koreográfiát az általam jegyzett zenei anyagra, tavasszal a II. szimfóniám hangzik majd el, végül pedig egy kamaraestre is sor kerül majd, amit a növendékeimmel együtt állítunk össze.
