Az elmúlt pár év bőven adott okot a szorongásra. Szinte naponta kér fel minket táncolni a halál. Lackfi János szövegeire épülő koncertjén Alpár Balázs a halandóság főbb kérdéseit járja körül a Fugato Orchestrával a Fonó Budai Zeneházban. A zeneszerzővel a november 23-i est tematikáját kezdtük el körüljárni és egészen a csoda-élményekig és egy művészi ars poeticáig jutottunk.
– „Életigenlő halandókat” vártok a koncertekre. Ez nekem egyszerre humoros és transzcendens megfogalmazás. Számodra mit jelent ez a szóösszetétel?
– Valóban, a humor és az elmélyülés egyaránt fontos számomra, igyekszünk a fellépéseken is egészséges arányban tartani a kettőt. Az Öröklét című előadásunkra mindenkit várunk, aki annak ellenére, hogy egyszer meg fog halni, békével elfogadja ezt a természet rendjeként és keresi a tartalmas élet megélésének módjait, a jelenben igyekszik jót tenni, nyomot hagyni, és a nehézségek ellenére próbál hálás lenni azért, ami megadatott. Ez a műsor egy szembenézés; ahogy Lackfi János mondta, belebölcsülés a halálba. A hangsúly azonban az életen van.
– Te mit gondolsz a halálról? Hiszel valamilyen természetfeletti erőben?
– Érdekes, hogy bár alapvetően a racionális magyarázatok keresése jobban vonz mint a misztikum, azért volt néhány csoda-élményem. Zenei pillanatok, szavak nélküli emberközi élmények, természetjárás közbeni felfedezések, amelyek valami emberfeletti békét, rendet sejtetnek. Halálközeli tapasztalásom még nem volt, és talán kimondható, hogy nem hiszek egy konkrét túlvilágban, egy konkrét teremtőben, de azt gondolom, hogy egyfajta isteni (értsd: mindennél jobb) jósággal és tökéletességgel az élet számos területén találkozhatunk, megélhetjük, törekedhetünk rá. Itt, mi, egymás között.
– Hogyan alakult ki az együttműködésetek Lackfi Jánossal?
– Lassan tíz éve, hogy egy neves díjátadó gála szimfonikus zárószámán dolgoztunk először együtt. Úgy alakult, hogy a zenemű korábban elkészült, így János kénytelen volt a kész dallamokra írni szövegeket egy megadott téma alapján, és ezt lehengerlő bravúrral, rugalmassággal és lelkesedéssel tette. Azóta számos együttműködésünk volt, színházi darabtól kezdve közös turnén át a zenekarom számára írt friss dalszövegekig. Sok közöset találtunk az alkotói gondolkodásban. Régi, hagyományos formák megtöltése modern tartalommal, játék a műfajokkal, tabutémák és komoly gondolatok pimasz lazasággal tálalva.
– A Fugato Orchestra amolyan crossover zenekar: szimfonikus és rock hatások is felfedezhetők benne egyszerre. Nehéz terep, könnyű átbillenni, nehéz érvényes, önazonos, valid tartalommal előállni. Te mint zeneszerző hogyan oldod fel ezeket a nehézségeket?
– Annyira elhasználódott a 2000-es évek óta a crossover szó, annyira elszaporodtak a szimfonikus-popkoncertek, hogy a Fugato esetében elkezdtük kerülni a crossover megfogalmazást. Jobb híján jelenleg a hibrid zene kifejezést használjuk. Annyira bosszantott egyébként az az állapot, miszerint egyaránt crossover műfajába tartoznak a marketing szagú ízléstelenségek és a számomra inspiráló, művészi műfajötvöződések is, hogy a bécsi zeneakadémián írtam ebből egy 300 oldalas disszertációt. Rendszereztem a crossover jelenségeket zenei és zenén-kívüli (image, marketing…) szempontok alapján. Vannak például produkciók, amik csak felhasználják a komolyzene presztízsét önmaguk pozicionálására, felöltve egy monumentális szimfonikus hangzást, közben zenei tartalom terén, formai kompozíciós szempontból a sláger és a pop területén maradnak. Tág értelemben ez a „classical crossover” alműfaja, esetleg megidézi a legnépszerűbb klasszikus kedvencek motívumait, de azokat pop struktúrákban használja. Ezzel szemben például a 70-es évek progresszív rock zenéje, vagy a jazz különféle fúziós válfajai sokkal érettebb, elmélyültebb módon emeltek be eszközöket a komolyzenei hagyományokból úgy, hogy azok az alkotók sokszor hangszeres gyakorlatban, és elméletben is valóban megmártóztak „mindkét” világban. Odafigyelést igénylő, drámai íveket leíró, változatos és komplex művek születtek. A Fugato számára írt zenékben én is igyekszem valahogy a lényegi energiáit megőrizve ötvözni a sokféle műfaji hatást, köztük a komolyzene kiműveltségét, a rock erejét, a jazz szabad játékosságát. Kissé nehezen eladható koncepció ez, mivel az emberek szeretik a két szóban leírható ismerős műfajkategóriákat, de nálunk a Fugato Orchestrában ez az életfilozófiánkkal is egybevágó integráló hozzáállás teszi hitelessé a produkciót.
– Az Öröklét című művedért kaptad Orszázcky Miklós-díjat. Mi a te zenei inspirációd, honnan jössz és hová tartasz?
– Sokat jelent számomra ez a díj olyan szempontból is, hogy a sokszor elitistaként elkönyvelt, de legalábbis más ízlésű kortárs komolyzenei körök elismerik vele a könnyűzene művészi igényű produkcióit. Öröm volt hallani, milyen lelkesen nyilatkoztak komoly szaktekintélyek a Magyar Zeneszerzők Egyesületén belül ennek a számnak a kevert (elektro+szimfonikus) hangzásvilágáról, formai megoldásairól.