A napokban jelenik meg Ittzés Gergely új sorozata, a Fuvolaexpedíció a nagy múltú német Schott kiadó gondozásában. A speciális pedagógiai műveket tartalmazó kiadvány hivatalos bemutatójára január 13-án kerül sor. Ennek apropójából beszélgettünk a fuvolaművésszel.
– Koncertek, tanítás, írás. Pályád során mindig is nagyon komplex feladatokat vállaltál. Hogyan alakult ez így?
– Elég hamar kiderült, hogy a hangszerjátékon, az általános klasszikus zenei előadóművészi feladatkörökön kívül sok máshoz is van affinitásom, máshol is ambíciók érlelődtek bennem már diákkoromban. Ez családi vonás is, hiszen mind apai, mind anyai ágon sok alkotó, publikáló, szervező ember volt és van a rokonságban. A bátyám például még kiterjedtebb tevékenységet folytat, mint én, amiben ő a zenétől és főhangszerétől, a hegedűtől nálam jóval messzebb kalandozik. Én úgy látom magam, mint valaki, aki a „fuvolának” nevezett főhadiszállásáról portyázik erre-arra. Mindig a hangszerhez térek vissza, mindig az van a középpontban, nem indítok hadjáratokat egészen más területek meghódítására, de ami az „enyém”, ami a fuvolához köthető, azt tényleg szeretném birtokolni, uralni. Úgy is mondhatjuk, hogy szakbarbár vagyok a sokoldalúságban, avagy korlátolt felelősségű polihisztor.
A hagyományos fuvolarepertoár alapos ismerete és állandó kézben tartása, oktatása mellett rengeteg átiratot készítek; a hangszer adta lehetőségekből kiindulva sok órányi zenét komponáltam fuvolára; közreadóként, kottagrafikusként mások fuvolaműveinél is segédkeztem; continuo-kidolgozásokat készítettem Bach fuvolaszonátáihoz; összeállítottam egy fogástáblázatot a fuvola kettőshangzásairól és csináltattam hozzá egy szoftvert Flouble néven; cikkeket, tanulmányokat írtam, de szinte kizárólag csak a fuvolával, annak irodalmával, technikájával kapcsolatban; egy időben szaklapot szerkesztettem: a Fuvolaszó címűt; sok egyéb lemez mellett felvettem a Fuvolaszonáták nagykönyve című hét CD-s sorozatot; megírtam egy disszertációt a Többszólamú gondolkodás szerepe a fuvolajátékban címmel; és nem utolsósorban írtam egy vaskos módszertankönyvet, a Flautológiát. Lám, mindegyik tagmondatban szerepel a fuvola. Szinte már kínos. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a gondolkodásomat és ízlésemet ez nem korlátozza. A teljességre törekszem az alkatomnak megfelelő körön belül, de nagybetűvel nem a fuvolát, hanem a Zenét írnám, és mindig az esik a legjobban, amikor azzal méltatnak, hogy nem csak fuvolás vagyok, hanem zenész is, vagy ha úgy találják, hogy nem úgy hangzik a játékom, mint egy fuvola.
– Nagyszabású és rendhagyó munkád jelenik meg január elején Fuvolaexpedíció néven. Mit lehet erről tudni?
– A FLEX (így rövidítem a Fuvolaexpedíciót) pedagógiai, kortárszenei és zeneszerzői munkásságomat egyesíti. Az életművemben helye volt egy ilyen nagyszabású vállalkozásnak, amelyben tematikusan és szisztematikusan rávezetem a tanítványokat és kollégákat a modern fuvolatechnika egyes elemire, ezek esztétikájára, a bennük rejlő kifejezésbeli és metodikai lehetőségekre. A terv és a cím már régen megvolt, csak vártam az alkalmasnak tetsző időt. Ez akkor jött el, amikor a Magyar Művészeti Akadémia először hirdette meg ösztöndíjprogramját, amelyben helyet is kaptam. A 2018 augusztusától három évig tartó támogatás jó segítség és ösztönző erő volt, hogy – sok más a pályázatomban szereplő vállalás után és mellett – belefogjak a munkába, ami végül 2022 áprilisáig tartott: 42 darabig meg sem álltam. (Illetve 43-ig, mert a sorozat No. 0-val kezdődik, aminek a címe Titok, úgyhogy most nem is szólnék róla többet.) Úgy érzem, sikerült, amire vállalkoztam: a darabocskák, amelyeket ötletes tanulmányoknak (imaginative studies) titulálok, mind etűdként, mind koncertdarabként megállják a helyüket. Csupa szokatlan hangzású zene, de mégsem ijesztően modern. Már menet közben kipróbáltam őket tanítványaimmal és nem tapasztaltam idegenkedést, inkább lelkesedést. Még a laikus közönség is meglepő érdeklődéssel és örömmel fogadta, ha koncertjeimen néhányat bemutattam a darabokból. És nem utolsó sorban olyan zeneszerzők, mint Heinz Holliger és Kurtág György fejezték ki elismerésüket és írtak ajánlást a kiadványhoz.
– Korábban, szintén úttörő módon egy módszertani könyvvel jelentkeztél. Egyenes út vezetett a Flautológia című kötettől a mostani kottagyűjteményig?
– A Flautológia a fuvolajáték technikájának eddig talán legalaposabb, szinte tudományos igényű leírása. Az én felfogásomban a kiterjesztett technika ennek szerves része kell, hogy legyen, az ehhez tartozó akusztikai és anatómiai ismeretek kiteljesítik a hangszerről való tudásunkat, gyakorlásuk kiváló edzés a hagyományos játékmódok szempontjából is. Ennek ellenére ez a terület csak egy kis része a könyvnek, a FLEX-ben viszont erre koncentrálok. Mindenképpen összekapcsolódik a két kiadvány, de nem lehet azt mondani, hogy ez volna a könyvhöz tartozó kottamelléklet.
– Hogyan épül fel a mostani kiadvány és kiknek szánod az anyagot?
– A kottához tartozik egy kiadós szöveganyag, körülbelül ugyanannyi, mint az egy-két-, néhol háromoldalas kották összessége. Ezek az előadói instrukciók, a fogásjelölés és a speciális jelek magyarázata egy külön füzetben van betéve a kiadványba angol nyelven, de németül, magyarul és kínai fordításban is letölthető lesz a kiadó honlapjáról. És a teljes anyag meghallgatható a youtube-on fent lévő videófelvételen.
Mindenki profitálhat az anyagból, aki a fuvola iránt érdeklődik. Nagy utat járnak be a darabok. Az első miniatűrök már zeneiskolások számára is megközelíthetők, míg a második kötet utolsó darabjai inkább egyetemi anyagnak fognak számítani. De bárki nekiláthat a megtanulásuknak, akár csak kóstolgatás, akár koncertszerű előadás céljából – csak hasznára válhat.
– Mit jelent számodra a most megjelent módszertani anyag?
– Lehetőséget. Lehetőséget arra, hogy konkrét zenei anyagba ágyazva s így talán vonzóbb formában tudjam megismertetni ezeket e technikákat. Ha valaki végigtanulja a darabokat (ami alighanem évekbe fog telni), felvértezve érezheti magát a modern fuvolajáték terén. Abban is reménykedem, hogy ezáltal sikerül majd kiképezni olyan fuvolásokat, akik korábbi, nem pedagógiai célú fuvolaműveimet is megfelelő szinten elő tudják adni, ezek ugyanis általában jóval komplexebbek és nehezebbek, mint e sorozat állomásai, kivéve talán az utolsó néhány tételt.
A Fuvolaexpedíció több számomra, mint bevezetés a modern fuvolatechnikába. A felfedezőút a teljes fuvola megismeréséért indul annak összes zenei és technikai lehetőségeivel, ahol nem válik el egymástól klasszikus, hagyományos, modern, kísérleti, ősi, etnikus, könnyű, nehéz, sőt még szép és csúnya sem. Minden része lesz az egésznek, ezeket nem lehet egymás ellen kijátszani, nem lehet beskatulyázni. Ez az utópia, amit vizionálok. És azt is remélem, hogy sikerül valamilyen szinten e köré a gondolat köré közösséget is építenem. Olyannyira, hogy még egy nemzetközi Facebook csoport létrehozását is tervezem, ahol a kötet felhasználói megismerhetik egymást, tapasztalatokat cserélhetnek egymással és a szerzővel. Aki ismer, tudja, mekkora önfeladást jelent ez nekem, aki mindig távoltartottam magam a közösségi médiától. Most úgy éreztem, az ügy érdekében be kell adnom a derekam. Meglátjuk, mi lesz belőle.
– A kötetben leginkább a modern fuvolajáték technikájára koncentrálsz. Hogyan került hozzád közel ez a téma?
– Maga a téma már 13 éves koromban is érdekelt, ami nagyjából egybeesik azzal, hogy megismertem Matuz Istvánt, illetve annak idején konzis tanárom, Dratsay Ákos is sok újszerű hangkeltést mutatott, ami kezdettől fogva nagyon izgatott. Én ezekből a gyakorlati és elméleti ismeretekből indultam ki, és lépegettem tovább folyamatosan. Inkább a technikai precizitás és virtuozitás területén, illetve a gyakorlati alkalmazásban, nem annyira teljesen új dolgok felfedezőjeként, noha (ki)találtam ezt-azt magam is, amit talán előttem még nem csináltak. De inkább az az érdekes, hogy mennyire evidenciává válhat, hogy az ember terc- vagy szexmeneteket tudjon játszani fuvolán, hogy megszűnik a levegővétel mint technikai probléma, hogy minden különösebb előkészület nélkül olyan mély hangokat és olyan hangszíneket bocsát ki, amiről senki nem gondolná, hogy fuvolától származik, és hogy ez nemhogy megtámadná a klasszikus hangképzést, hanem éppen hogy támogatja azt, és egy pillanat alatt át lehet váltani Bachra vagy a Franck-szonátára, azok csak gazdagabban fognak szólni a kísérletező tapasztalatoktól, nem stílustalanul vagy ízléstelenül – feltéve, hogy az illető tud disztingválni.
Érdekességként hadd mondjam el, hogy amint befejeztem a Fuvolaexpedíciót, néhány napon belül, teljesen váratlan ihletből kifolyólag írtam 10 egyszerű fuvoladuót, amelyekben semmilyen modern technika nincsen, stílusuk hagyományos, sőt populáris. Talán ezzel pihentem ki a nagy vállalkozás fáradalmait? Hirtelen felszabadult időmben keletkeztek, így Szabadidős duetteknek neveztem el őket, és azóta magánkiadásban már meg is jelentettem a sorozatot. Semmilyen direkt szándékom nem volt velük, de – azon kívül, hogy szórakoztatók – arra jók, hogy megmutatják egy másik oldalamat is, és talán ezáltal is közelebb hozzák egymáshoz a különböző látás- és játékmódokat.
– A tudományos és alkotómunka mellett tanítasz is, néhány éve kezdted meg a munkát a New York-i Juilliard School új, Kínában induló iskolájában. Milyen tapasztalataid vannak? Megtaláltad ott a helyedet?
– A helyemet feltétlenül megtaláltam ezen az új munkahelyen. Olyan támogató és elismerő közegben, olyan jó kollégák, kiváló körülmények között dolgozhatok, amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak. Mint új intézmény, sok minden alakul még, de az alakításban magunk is részt vehetünk, nem döntenek mindenben a fejünk felett, kikérik és számításba veszik a véleményünket. Emellett Kínában a tanár mint olyan nagy becsben van. Néha szinte túlzó, milyen tisztelettel veszik körül az embert a diákok és azok szülei. Hihetetlen, mennyi áldozatot hoznak a zenetanulásért azok a családok, akik hozzánk küldik tanulni a gyerekeiket. És persze sokuk rendkívül tehetséges is, különösen a pre-college szakunkon, ami nagyjából a Zeneakadémia Különleges tehetségek osztályának felel meg. De az angolnyelvű, nemzetközi mesterképzésünk is nagyon ígéretesen alakul.
– Évtizedek óta a fuvolajáték és a hangszer népszerűsítése mellett teszed le a névjegyedet. Érzésed szerint változott valamit a fuvola, adott esetben a magyar fuvolázás reputációja az elmúlt időszakban?
– A magyar fuvolázás reputációja mintegy 30 éve igen jó. Azóta sorban jönnek ki olyanok, akik aztán komoly versenyeken nyernek, jeles külföldi zenekarokban, egyetemeken kapnak állást. Nehezen bizonyítható, de azt gondolom, indirekt módon ebben jobban benne van például Matuz István és az annak idején általa szervezett debreceni fuvolás találkozók hatása, mint gondolnánk. Ha maga, nem lévén zeneakadémiai tanár, nem is került olyan szoros kapcsolatba sok kiemelkedő fiatal tehetséggel, gondolkodásmódja és esztétikája közvetve még olyanokra is hathatott, akik sose hallották. Úgy érzem, az idő őt, vagy ha mondhatom, minket igazol. Például a fuvolahang ideálja változik. Ma már sokkal többre értékelik a dús, tágas, egészséges és színes fuvolahangot, mint diákkoromban, amikor inkább a vékonyabb, egyenesebb, mereven képzett hangokat díjazták. Persze semmi nem általánosítható, vannak ellenpéldák is. De érzek egy ilyen tendenciát. Vagy ott van a folyamatoslégzés technikája, aminek szintén Matuz volt a zászlóvivője, és ami gyermekkoromban sokak által megvetett vagy tiltott dolog volt, ma pedig evidens lehetőség, és inkább az szégyelli magát, aki nem tudja, nem az, aki használja.
Hogy ezt miért mondom? Alighanem azért, mert én sem remélem, hogy közvetlen módon tudok nagyon sokakra hatni azzal, amit csinálok, legyen az a tevékenységem bármelyik területe. Még mindig sokszor ütközöm ellenállásba, nehezen török magamnak utat (meg nem is vagyok annyira törtető), az itthoni szakma sem kényeztet el az érdeklődésével. Hosszabb távon és beleszámítva a rejtett utakat és búvópatakokat mégis abban reménykedem, hogy amin fáradozom, érezhetően hozzátesz majd valamit ahhoz, hogy a fuvola kicsit több legyen, mint csak egy fuvola.
– Mik számodra a közeljövő feladatai?
– A napokban lesz egy szabadimprovizációs est a Lumenben Mezei Szilárd barátommal és másokkal, azután 13-án pedig a Fuvolaexpedíció első kötetének hivatalos bemutatója a BMC könyvtárában. Utána irány Kína, kezdődik a tanév. A tanítás sok időmet elveszi, főleg, mivel a tianjini kb. heti 20 órám mellett online továbbra is tanítok a győri Széchenyi Egyetemen. Koncertjeim Kínában mérsékelt számban vannak, inkább kamarazenei jellegűek, de áprilisban játszom a Sanghaji Filharmonikusokkal Rodrigo Fuvolaversenyét, ami talán a legnehezebb darab ebben a műfajban, tehát gyakorolni is van mit. Aztán idén talán kétszer is megyek Amerikába, ahol a járvány óta nem jártam.
Ami az alkotómunkát illeti, a Fuvolaexpedíció kiadása a Schott kiadónál (háromévszádos múltjukat meghazudtolóan) döcögve folyik. Az első kötet épp csak elkészül a napokban, de még hátra van a második kötet további 21 darabbal. Még azután is, hogy mind a zenei, mind a szöveges anyag készen áll, rengeteg munkát ad a szerkesztés fázisa még úgy is, hogy nem magam vagyok a szerkesztő.
És amúgy is sok még az adósság. Sajnos, ha az ember alkot valamit, azzal további terheket vesz a nyakába; egyik munka a másikat szüli. Például szeretnék kicsit visszatérni a doktori disszertációmhoz, és kissé átdolgozva közreadni azt magyarul és angolul is. De egy ilyen fordítói munka óriási feladat. A könyvem a legnagyobb falat e téren, aminek a fordítása a fordító váratlan halálával megakadt, és azóta nem tudom, mihez kezdjek. Ezek tehát hosszabb távú feladatok, amelyek elől azonban úgy érzem, nem futamodhatom meg.
