Nagy Zoltán Giuseppe Verdi Aidájában, Amonazro etióp király szerepében lép színpadra a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Az egyiptomi szerelmi történetet tíz év után láthatja a közönség ismét a különleges szabadtéri helyszínen. A darab Thaddeus Strassberger rendezésében és színpadképével, illetve Giuseppe Palella jelmezeivel elevenedik meg a 2024. július 10-i bemutatón. A művészt az előadás különlegességei mellett a karrierje idáig vezető szerepeiről is kérdeztük.
– 2020-ban beszélgettünk önnel a Papageno hasábjain. Akkor elmondta, hogy a hangja alakulásához illeszkedve választja a szerepeit. Hol tart most ezen az úton? Milyen szerepek fértek bele ebbe a 4 évbe?
– Utolsó beszélgetésünk óta igen sok minden történt velem. A világjárványt és annak következményeit szabadúszó művészként átvészelve, igyekeztem folytatni a kompromisszummentes és következetesen épített úton, amelyet 2008-ban a bécsi Staatsoper legfiatalabb szólistájaként kezdtem. Örömmel fogadtam 2021 őszén a Theater an der Wien két újabb meghívását, Catalani La Wally című operájára (amiből DVD is készült), illetve a Jenufa új produkciójára.
A változatosság és a kihívások híveként, különös megtiszteltetés volt Weill Mahagonny-jában Hétszentség Mózest énekelni a pármai Teatro Regióban. 2022-ben a londoni Covent Garden színpadán debütáltam Schaunard szerepében, amire idén vissza is hívtak. Ezután a berlini Komische Operben a Három narancs szerelmese című operájában léptem föl Andreas Homoki legendás produkciójában, majd a Stuttgarter Philharmoniker hívott meg a Carmina Burana bariton szólójára. Torinóban Escamillóként mutatkoztam be – ami nem kevesebb, mint a tizenhatodik Carmen-produkcióm volt! Most éppen a berni Siegfried premier-sorozatában Alberichet éneklem, párhuzamosan pedig Amonazro szerepét próbálom a szentmargitbányai nyári Aida mega-produkcióban.
– Melyik szerep áll legközelebb a szívéhez – akár a szakmai kihívásai, akár a karakter története, jelleme miatt?
– A Figaro házassága Almaviva grófja az egyik kedvenc szerepem, a karakter összetettsége miatt. Imádok játszani, ebben a figurában pedig ki- és megélhetek minden színészi kihívást. Nosztalgiával gondolok vissza a moszkvai Nagyszínház remek produkciójára, amelyet három évadon keresztül énekeltem a neves orosz operaházban.
Bár a hangom igen széles repertoárra alkalmas, én magam nem hajlok a szerelmes, romantikus figurák fele… Emiatt küzdöttem annyira a Bajazzók Silviójával. Hangilag is megszenvedtem Leoncavallo szólamát, nagy szerencsémre azonban Rost Andrea személyében olyan fantasztikus és inspiráló partnerre találtam, akivel könnyebben „vészeltem át” az előadásokat. Rá kellett jönnöm, hogy sokkal izgalmasabb számomra az olyan negatív karakterek, mint a hatalmát élvező Almaviva gróf, vagy a világhatalomra vágyó Alberich… Egymást építik ezek a szerepek!
– Szabadúszóként számos külföldi intézményben dolgozott már. Mit adnak ezek a nemzetközi munkák?
– Óriási elégtételt és pozitív visszaigazolását a befektetett energiának. Nagyon hálás vagyok, hogy számos nemzetközi operaházban szerepelhettem, és főleg azért, hogy ezek az intézmények visszahívnak, hiszen egyszer „bárkit” meghívhatnak valahova, az igazi kérdés mindig az, hogy a teljesítménye alapján kötnek-e vele újabb szerződést, vagy sem.
Manapság ez már korántsem egyértelmű, még akkor sem, ha az adott művész Londonban, Párizsban, Bécsben vagy Berlinben énekel. Estéről estére bizonyítani kell, a konkurencia pedig óriási. Számomra megfizethetetlen a szabadúszó lét, az, hogy saját magam dönthetek szerepeimről és művészi jövőmről. A társulatokban dolgozó kollégáimon látom, hogy milyen gyakran vannak kiszolgáltatva olyan rendszernek, illetve vezetőségnek, amelynek nem a valódi minőség a célja.
– Milyen képességekre van szüksége egy szabadúszó operaénekesnek?
– Valójában maga az alkalmazkodás a kulcsszó. Manapság az esetek legnagyobb részében még a legnevesebb sztároknak is meg kell tanulniuk alkalmazkodni ahhoz, hogy a víz felszínén tudjanak maradni a szakmában. Én például szinte anyanyelvi szinten elsajátítottam négy idegen nyelvet, így a legtöbb rendezővel, karmesterrel, operaigazgatóval és kollégával akadálymentesen kommunikálok. A hangi adottságok mellett fontos az állandó énektechnikai továbbképzés, a tűrőképesség és a rugalmasság, egy jó menedzser, sőt az önmenedzselés is. De nélkülözhetetlen az önkontroll is, hogy felismerjük a hangunknak aktuálisan megfelelő szerepkört.
Mindezek felett nem árt egy jó adag szerencse sem – azt viszont állítom, hogy a szerencsét és a lehetőségeket keresni kell. Az énekes valójában nagyon kiszolgáltatott, hiszen rengeteg „véleményt”, visszajelzést hall a pályája során, hiszen ahogy mondani szokták, a focihoz meg az énekléshez mindenki ért… Pontosan ezért szükséges egy egészséges mértékű magabiztosság, az operaénekesek sorsa ugyanis gyakran a politikailag kinevezett és támogatott (fél)amatőr vezetők kezében van, többek között tőlük is meg kell védeni önmagunkat és a művészetünket. Én még mindig tanulom az alkalmazkodást, de sosem leszek egyetlen „rendszer” talpnyalója sem.
– Ha jól tudom, már megkezdődtek az Aida próbái, így már a próbafolyamat tükrében tudom kérdezni, hogy mik az előadás különlegességei?
– Miután egy gigantikus szabadtéri produkcióra készülünk Szentmargitbányán, az igen látványos díszletet említeném elsősorban, melynek Thaddeus Strassberger a tervezője, aki egyszemélyben az előadás rendezője is. Fantasztikus fényvilág, stilizált egyiptomi látványelemek, sőt, a „Nílus vize” is megjelenik az ókori kőfejtőből kialakított szabadtéri színpadon. Számos meglepetésre számíthat a közönség, Giuseppe Palella, a többszörösen díjazott jelmeztervező is azon dolgozik éppen, hogy elkápráztassa őket.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A szereposztás nemzetközi, a kollégáim a legjelentősebb operaházakból érkeztek Szentmargitbányára, ahol esténkét hatezer embert várnak az UNESCO világörökségét képező önmagában is lenyűgöző kőfejtőjébe. Nagyon hálás vagyok Daniel Serafin fesztiváligazgatónak a felkérésért. Óriási ajándék és megtiszteltetés, hogy részese lehetek egy valóban fantasztikus produkciónak, melyben – éppen az egyik előadásom napján – ünneplem a negyvenedik születésnapom. Méltó visszaigazolása lesz az este az eddigi pályafutásomnak!
– Illetve ön honnan közelíti meg Amonazro szerepét?
– Második alkalommal éneklek az Aidában, szülőföldemen, a Kolozsvári Magyar Opera premierjén énekelhettem be ezt a szerepet. A kottából, korábbi tapasztalatokból merítve, illetve Thaddeus Strassberger segítségével igyekszem egy őszinte, erős és karakteres etióp királyt formálni. Szeretném, ha a figura manipulatív eszközei dacára szerethető is lenne, hiszen nemzete szabadságáért valójában ő maga is mindenét feláldozza. Az Aida–Amonazro kettős zenéje számomra az egyik leggyönyörűbb, lenyűgözőbb Verdi kompozíció. Úgy érzem, mostanra a hangom is megérett erre a szerepre.
– Milyen kihívásai vannak a szabadtéri előadásoknak?
– A szabadtéri előadásoknak mindig van egy különleges varázsa, ugyanakkor előadóként óriási kihívás is a nyári munka, amivel a próbafolyamat első napjától szembesülhetünk, ugyanis az első perctől teljesen kiszolgáltatottak vagyunk az időjárásnak. Gyakran tűző napon, 35-37 fokban próbálunk, ha éppen nem esik az eső. Este pedig rendre megérkeznek a szúnyogok, amikből egy-egy nagyobb levegővételnél akár le is lehet nyelni párat. Mindenek ellenére fantasztikus érzés ilyen csodás természeti kulisszák között énekelni. Máig élénken emlékszem arra a Don Giovanni-produkcióra, amiben tizenhárom évvel ezelőtt bemutatkoztam Szentmargitbányán.
– Milyen gyakran látogat Budapestre egy-egy szerep kedvéért? Hol hallhatja a magyar közönség legközelebb?
– Nem sokkal a 2020-es Papageno-interjú után búcsút mondtam az Operaháznak. Szeretettel gondolok vissza az első Háry Jánosra, amit 2013-ban énekeltem a felújított Erkel Színházban, Szinetár Miklós, illetve Jiří Menzel Così fan tuttéjára, melyekben Guglielmót alakítottam, de a János vitéz Bagója is a szívemhez nőtt. Remek kollégákra, értékes szakemberekre és munkatársakra találtam, viszont nem tudtam egyetérteni az aktuális vezetőség bizonyos döntéseivel, illetve eljárásmódjával, emiatt egyelőre távol tartom magam az Operaháztól. Négy év után októberben fogok visszatérni Budapestre, a Liszt Fesztivál keretein belül a Szent Erzsébet legendájában énekelek a Müpában, Vashegyi György vezényletével. Örömmel fogadtam Bátor Tamás meghívását is a 2025-ös Budapesti Wagner-napokra is, ahol A nürnbergi mesterdalnokok Kothnereként láthatnak majd.
Mivel immár tizenhét éve Ausztriában élek, örülök, hogy minden évben „otthon” is énekelhetek. Következő évadban szép feladatok várnak rám a bécsi Musikvereinban, illetve a frissen felújított Theater an der Wien-ben, ahol egy Prokofjev-ritkaság, az Eljegyzés a kolostorban Don Carlos szerepe vár rám, Damiano Micheletto új produkciójában. A másik bemutatóm különlegesség lesz, a bécsi teátrum idei karácsonyi ajándéka: Pierangelo Valtinoni milánói Scala számra készült operájának, A kis hercegnek egyik főszerepe. Ajándék lesz számomra az is, hogy idén nem egy hotelszobában, hanem otthon tölthetem a Szentestét – szeretetett bájglim egyre fogyatkozó társaságában.
