A már a 81. életvét is betöltött Dino Saluzzi az argentín tangómuzsika egyik legszakavatottabb képvsielője. A művész, aki egy a harmónikához hasonlítható hangszer, a bandoneón mestere, az Óbudai Nyár keretében érkezett Budapestre együttesével. Július 21-én az Óbudai Danubia Zenekarral közös koncerten adott ízelítót hazája zenei hagyományaiból. Hangszeréről és az argentin népzene szellemiségéről kérdeztük.
– Egy különleges és ritkán hallható hangszer mesterének mondhatja magát. Mit kell tudni a bandoneónról?
– A bandoneón csodálatos hangszer, hangja melegséget és intimitást sugároz. Ha külsőleg nem is, de mechanikájában és felépítésében különbözik a harmonikától, de ugyanígy igaz rá, mint minden hangszerre, hogy a művészi lehetőségek maradéktalan kihasználásához nagyon hosszú tanulási és gyakorlási folyamatra van szükség.
A bandoneón, amin én játszom, Németországban készült még a II. világháború előtt és igen nagy utat tett meg, amíg eljutott abba az észak-argentin faluba, ahol mindössze hét éves voltam, amikor az édesapám már játszott rajta. Ha a hangszerem történetére gondolok, miden esetben elgondolkozom, hogy vajon az ember életében konkrét céllal történnek-e az események, hogy végső soron megvan-e mindennek az oka, és vajon a tárgyak találtak-e meg minket, vagy valójában mi találjuk meg őket?
– A hangszer szerves része hazája zenei hagyományoknak és közvetlenül a tangózenének. Mit jelentéssel bír a tangó az argentinok számára?
– A tangó nagyon sok alkotót inspirált egészen a populáristól a klasszikus zenéig, de fontos tudni, hogy ez csak egy szelete az argentin zenei kultúrának. A tangónak valóban szoros népi gyökerei vannak, hiszen aluról, a nélkülözni kényszerülő, főként városokon kívül élő társadalmi csoportok hagyományaiból táplálkozik. Zene és tánc eredetileg szervesen összefüggött, később azonban, ahogy ez a zenetörténetben is előfordult már, a zenei anyag önállósodni kezdett és lekapcsolódott a mozgásvilágról, hogy létrehozza saját művészi kereteit és értékeit.
– Milyen szerepe van az említett feldolgozásoknak a tangó népzenei hagyományainak alakulásában?
– Azt kell mondanom, hogy valójában a zene minden formája népzene, abban az értelemben, hogy rendelkezik valamilyen földrajzi meghatározottsággal és emberi kapcsolatok, tevékenységek ihlették. A zene evolúciós folyamatát is ugyanúgy az emberi életek alakulása határozza meg: férfiak és nők találkozása, vagy éppen a munkadalok.
Nagyon fontos jellemző, hogy a zene nem ismer határokat, hiszen gondoljunk csak bele, hogy mi az, ami legelőször közös nevezőre tud hozni két, adott estben teljesen más kulturális háttérrel rendelkező egyént. A válasz, azt hiszem, magától értetődik. Nem kívánok a fellegekben járni, hiszen tudom, hogy ma már nagyon sok esetben a pénz irányít, amelynek nem egyszer esett már áldozatul a művészet, de azt biztosan állíthatom, hogy ekkor a zene lényege veszik el, hiszen nélkülöznie kell az emberiességet.
– Második alkalommal ad koncert Magyarországon. Most is a kultúrák közötti párbeszédre törekszik majd?
– Örömmel térek vissza, hiszen néhány évvel ezelőtt már felléptünk egy magyar jazz fesztiválon a Saluzzi-család tagjaiból alakult kvintettel, a mostani alkalommal pedig az Óbudai Danubia Zenekar tagjaival együtt szeretnénk ízelítőt adni a már említett argentin kulturális hagyományainkból.
Az argentin zene leginkább a vágyak és a remény kifejezési formájaként találja meg a helyét és azt remélem, hogy tényleg kialakul majd egy párbeszéd a magyar közönséggel, akik közül lehet, hogy néhányan csak most kapnak majd teljes képet az argentin tangó zenei sokszínűségéről. A műfaji változatosság garantált, hiszen válogatunk a milongák világából, de klasszikus zenei művekből is játszunk majd részleteket.
(Via 3. Műsor)
