Hogyan csinálják a backstage-túrát egy en suite játszó szabadtéri színházi fesztiválon, Németországban? Egy magyar előadás apropóján megnéztük.
Míg a Gáspár Ildikó rendezte, jó néhány magyar közreműködővel látható wormsi Luther kulisszajárására gyülekezünk 19 társammal – 20 főben maximálják a résztvevők létszámát –, azon gondolkodom, vajon az otthon en suite játszó szabadtériken miért nincsenek rendszeresen, programszerűen ilyen események, hiszen a nyílt napokon vagy a Színházak éjszakáján az egyik legnépszerűbb program a kulisszajárás, ezekre a fél-egy órás sétákra telnek be a leghamarabb az időpontok. Nem lenne ördöglakat a szervezés, csupán némi logisztikát igényelne.
Az exkluzivitás és a beavatottság igénye miatt annyira vonzóak a backstage-túrák a világ minden pontján.
A nézőket ugyanis nagyon érdekli, mi történik a színfalak mögött. Nem akarják, hogy a csoda lelepleződjön, mégis szeretnének a kivételezettek közé kerülni, akik ugyanarra a színpadra léphetnek, ahol kedvenceik játszanak. Olyan különlegességekre, meglepő, érdekes tényekre, adatokra kíváncsiak, amit csak a beavatottak tudhatnak. Ráadásul a backstage üzemi terület, annak minden bekalkulált és váratlanul felmerülő veszélyességével, ezért oda csak korlátozott számban léphetnek be külsősök.
Megnéztük, hogyan csinálják ezt Németországban, a wormsi Nibelung Játékokon. Már csak azért is, mert a július 16. és augusztus 1. között en suite, hétfő kivételével minden nap és – szabad tér ide vagy oda – minden időjárási körülmények között eljátszott előadásnak jelentős magyar vonatkozásai voltak.
Ezekről a magyar vonatkozásokról idegenvezetőnk is ejtett szót – de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a legelején.
A jegyellenőrzés után kedves köszöntéssel, biztonsági, egészségügyi, szerzői és személyiségi jogokat illető eligazítással indulunk a dóm egyik mellékutcájából. Belépéskor fertőtlenítjük kezeinket, és hiába a szabad tér, a maszkot hordanunk kell, hogy védjük az ún. buborékban levő előadókat és műszakot, és nem kalandozhatunk el mondjuk azért, hogy a kedves magyar olvasóknak releváns neveket keressek az öltözőkonténereken. Arra is figyelmeztetnek, hogy figyeljünk a lábunk elé, mert a színház a kábelekkel, a lépcsőkkel és egyebekkel veszélyes üzem. Végül pedig nyomatékosan jelzi, hogy a backstage-beli megállóinknál, a jelmez- meg a kelléksátornál tilos a fotózás, ellenben a színpadon szabad a vásár, azaz a kattintás. Nem ágál senki, ez a szabály, hát betartjuk.
Vezetőnk Saskia Luisa Wagner, ő és egy kollégája felváltva viszik a csoportokat. Az egyetemistának tűnő fiatal nő már többedik alkalommal dolgozik a fesztiválon, és minden megnyilvánulásából érezhető, a hiányosságok ellenére is, hogy tényleg szívügye ez a program.
A produkcióhoz köthető érdekes, de egyáltalán nem bulváros információkkal szolgál, amivel tökéletesen kielégíti a nézői bennfentességre vonatkozó igényt.
Ha már képen nem mutathatom meg, arra kérem önöket, képzeljenek el egy nagy, négyszög alakú, fehér sátrat. Ennek a behúzott „ajtaja” tárul ki először, és látjuk az egyik oldalra fölragasztva Izsák Lili összes jelmezterveit színészenként külön-külön. Ami összehajtható vagy apróság, férfi atlétától női bodyig, az mind felcímkézett átlátszó műanyag dobozokban van, a többi pedig ruhaállványon lóg. Tisztes távolságból megnézhetjük az előadásban szereplő püspöki palástot és összehasonlításképp annak próbaruha-verzióját. Eközben vezetőnk nemcsak arról beszél, milyen etapjai vannak a próbafolyamatnak a kisebbtől a nagyobb, majd szabad tér felé tartva, hanem azt is megtudhatjuk, hogy az Ildiko Gaszpar rendezésében játszó, sokfelől érkező művészek közül van, aki lakást bérel a városban, és van, aki egy lakóautóval parkolt le a közeli tó partján.
Valamivel 11 óra után vagyunk, a sötét szövetnadrág-vasalt ing-begombolt mellény egyenruhát hordó biztonságiakon és a műszak néhány kóbor tagján kívül senki nem jön szembe velünk, a büfé is zárva, de ez egy nyári produkciónál így normális. A kellékek közül többet is megmutat vezetőnk, és elmondja, mire használják az előadásban például az elefántormányt vagy a Barbie babákat. Természetesen mi nem vehetjük kézbe egyiket sem, ennek, teszi hozzá, a Covid az oka. Arról nem esik szó, hogy a színészek, egyébként teljes joggal, általában sem szeretik, ha kellékeiket illetéktelenek tapogatják, próbálgatják.
Gáspár Ildikó nevén kívül nem hangzik el másé, ez elég furcsa. Ha már jelmezeket, kellékeket nézegetünk, és bemehetünk a díszletbe, legalább annak az alkotónak a nevét meg kellene említeni, aki ezeket tervezte. Pláne akkor, ha ezt mindet egy ember jegyzi. Izsák Liliről van szó, de a gesztus nem magyar művész esetében is hiányozna. A színészekről egyébként annyit tudunk meg, hogy sokfelől érkeztek, és van köztük operaénekes is. A maszkom alatt mosolygok, látatlanban feltételezem, hogy Borsi-Balogh Mátéra és Szandtner Annára gondol. (Az előadás után a feltételezésem beigazolódik.) És kiemeli még az élőben közreműködő nagyszerű zenészt, aki énekel is. (Adjunk neki nevet: Matisz Flóra Lili.)
A kelléksátor közvetlenül a színpad mellett van, tehát alig néhányat kell lépni, hogy a
fejenkénti 8 euró leszurkolása után azokon a bizonyos világot jelentő deszkákon álljon az ember.
Szinte ragyog az aranyszín színpad a nap sugaraiban. Arany a padló, a méretes csúszda, a ló, az állványok. Egy bódéforma építmény titokzatosan le van takarva. A titokról igen, a díszletelemről nem hull le a lepel: egy kioszk, és nagyon fölmelegedne estére. Mögöttünk a dóm, egyik szobra jól láthatóan bele van komponálva a díszletbe. 15-20 percünk van, hogy körbejárjuk a színpadot, megéljük a teret, a méreteket, felfedezzük a részleteket. Ki megilletődött, ki pedig olyan örömmel rohangászik, mintha egy cukorkaboltba szabadult volna be. A résztvevők közül ketten az előző este már látták az előadást, nekik minden ismerős, a nyugdíjas korú házaspár tagjai a ráismerés érzetével idézik fel egymásnak, hol mi történt. Én meg szemben a még üres nézőtéri tribünnel, az Anna feliratú jelben állva, legalább olyan óriási bennem a büszkeség, mint a díszletbeli csúszda.
De még mielőtt elérzékenyülnék, letelik az idő, el kell tenni a telefonokat, fényképezőgépeket. Indulunk kifelé, majd szép napot kívánunk egymásnak. Este jöhet az előadás.
