Papageno Radio
Címlap Borsi-Balogh Máté: „Boldog vagyok, hogy gyakorolhatom a szakmámat”

Borsi-Balogh Máté: „Boldog vagyok, hogy gyakorolhatom a szakmámat”

Borsi-Balogh Máté 2019-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, első szerepét, Macbethet még egyetemistaként játszotta el az Örkény Színházban. Azóta a színház tagja lett, az idei évadban már két bemutatója volt: Ficsor házmestert és Patikárius Jancsit játssza az Édes Annában, Menáhemet a Lót – Szodomában kövérebb a fű című előadásban. Amikor találkozunk, épp csak elkezdte próbálni az Andromakhét (abban Pürrhoszt alakítja), de még az évad végére is jut majd neki egy premier, a Hermann csatája.

– Négy premier egy évadban. Ez sok, kevés, épp elég, szerencse, kivételezett helyzet?

Hogy szerencsés vagy kivételezett helyzet-e, hogy valaki egy budapesti művészszínház tagja? Nem tudom, de én erre vágytam. Nagyon örülök annak, hogy ennyit dolgozhatok, pláne pályakezdőként és az Örkény Színházban. Azt nem tudom, hogy szerencse-e, ha valaki egy színházhoz szerződik, mindenesetre biztonságot ad, mert tudom, hogy számítanak rám, bíznak, gondolkodnak bennem. Boldognak érzem magam, hogy nem hatalmas színészek mögött állok statisztaként a színpadon, akiket figyelhetek és akiktől tanulhatok, hanem én magam is gyakorolhatom a szakmámat olyan szerepeken keresztül, amelyek valós emberi érzelmekről szólnak. Elemezni ezeket a figurákat, megtalálni a rétegeiket, egyáltalán: a színészmesterséggel foglalkozni.

Borsi-Balogh Máté (Macbeth) – fotó: Horváth Judit

– Mennyire volt nehéz rátalálni Patikárius Jancsira?

Érthető figura, érthető szándékokkal és célokkal – ebből a szempontból könnyen ment, mégis nagyon sokat kellett rajta dolgozni. Az egyik közönségtalálkozón feltették a kérdést, hogy milyen egy ennyire gonosz karaktert játszani. Én egyáltalán nem érzem gonosznak, mert abban a három napban, amikor Annával egyedül marad, ez a fiú valóban szerelmes lesz. Azt szerettem volna megfejteni, mi történik vele ezalatt és ezután. Azt, hogy hogyan jön rá arra, hogy a külvilág, a társadalom elvárásai miatt nem lehetséges egy ilyen kapcsolat, és aztán hogyan tör ki ebből. Az előadásban női ruhában látjuk viszont, viccet csinálva magából, de inkább kigúnyolva Vizyéket és a saját barátait. A regényben Jancsi megszervezi a saját temetési buliját, amit én úgy értelmeztem, hogy eltemeti az egyik énjét, azt, amelyik szerint vannak a gazdák és a cselédek, aztán pedig elmegy Nyugatra, ahol nagyobb eséllyel vállalhat fel egy ilyen szerelmet. Ez a fiú szerintem sokat változik, tanul magáról.

– Macbeth és Menáhem egészen másféle karakterek, az egyes történetekben a súlyuk is más, de közös bennük, hogy rettenetesen, sőt rémisztően ismerősek a közéletből. Ezek a minták mennyire segítenek, hogy megtaláld a figurát, vagy el kell vetni ezeket, és valahonnan egészen máshonnan kell indulni?

Nem keresek, nem is szabad keresni direkt áthallásokat, és ebben a tekintetben teljesen mindegy, hogy egy klasszikus vagy egy kortárs szövegről van-e szó. Persze, az embernek akaratlanul eszébe jut közben egy-egy politikus vagy közéleti szereplő, de a Macbeth próbafolyamata közben nem egy konkrét személy hatalomvágyából indultam ki.

Sokkal izgalmasabb, ha úgy tetszik, tanulságosabb, ha az általánosat keressük, azt, ami bárkire vonatkozhat, ráadásul az adott darab keretei, szabályai között.

Nem tudod, mit csinálnál, ha belebegtetnék előtted, tiéd a hatalom. Macbethben ez az érdekes. A harc után, útban hazafelé, kap egy jóslatot egy idegentől, hitetlenkedik, de mégis felébred benne a kétely annak igazságtartalmát illetően és a vágy, hogy az beteljesüljön.

Menáhem más szempontból volt nehéz: ezt a karaktert Térey János nem ilyennek, nem ekkorának írta. Volt egy Menáhem az első verzióban, de alig volt jelen. A népből egy ember, és semmi több. Kovalik Balázs viszont azt gondolta, hogy érdemes lenne a figurát továbbvinni, kibontani. Nem hangzik el tőlem olyan mondat, amit ne Térey írt volna, de gyakorlatilag minden mástól került hozzám, és Balázzsal együtt próbáltuk felfejteni a karaktert. Aki a színpadon látható, a közös munkánk eredménye. Menáhem is ismerősnek tűnhet, de őt sem a mai magyar valóságból próbáltuk megfogalmazni.

Borsi-Balogh Máté (Lót – Szodomában kövérebb a fű, Gálffi Lászlóval) – fotó: Horváth Judit

– Tudjuk, hogy a bemutató későbbre volt tervezve, és Térey János halála miatt került az idei évadra. Egy ilyen tragikus esemény tesz plusz felelősséget a vállakra?

Nem hiszem, mert egyébként is jót kell csinálni. Ugyanazzal a tisztelettel álltunk ehhez a darabhoz is, mint bármi máshoz. Balázs azt mondta, neki ez szívügy. Egy izgalmas kísérlet, hogy a nyers anyagból, ebből a valójában béta verziójú szövegkönyvből hogyan tudunk izgalmas előadást létrehozni úgy, hogy csak magunkra támaszkodhatunk, a szerző nem tud segíteni. Az viszont nem érdekli, hogy siker vagy bukás lesz a vége, mert egy jót dolgoztunk.

– A ti osztályotok már dolgozott Kovalikkal az egyetemen is, de milyen volt ez a munka?

Sajnos, én abból a kurzusból kimaradtam, ezért is volt különleges ez a találkozás. Balázs egészen kivételes intellektus és egészen kivételes érzéke van a színházhoz. Hihetetlen képek, gondolatok vannak a fejében, és képes arra, hogy ezeket érthetően átadja. Elképesztően békés volt a próbafolyamat, nyugodt, tiszta.

Ide kapcsolódik:
Kovalik Balázs: „János egy mai Lót-történetet írt”

– Miközben vannak alkotók, akik szerint csak a konfliktus tud megtermékenyíteni.

Ez borzasztó, teljes baromság. Nem hiszek a konfliktusok övezte színházban. Sokkal konstruktívabb egy olyan próbafolyamat, amiben az emberek örülnek egymásnak, szeretik egymást, és közösen akarnak alkotni. Alig vagyok a pályán, ezért nincs túl sok tapasztalatom, de nem hiszem, hogy attól válna valaki jobb színésszé, hogy görcsöltetik, megalázzák, vagy attól válik jobbá egy előadás, ha az így jön létre.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X