Oly nagyon nem vagyok pró a török kultúrában, lényegében két impulz adódott eddig: suliban tanult egricsillagoknyi (plusz előtteutána), valamint Özpetek filmjei. Nem tudnám megmondani, hogy adott kontextusban melyik/melyek voltak rám nagyobb hatással.
Máig emlékszem mennyire belehelyezkedtem a magyar-török konflikt és éra évszázados romantikájába, valamint mennyira határozta meg ifjúságom elmúlt 20 évét a zseniális rendező Ferzan Özpetek mégzseniálisabb filmjeivel.
Aztán jön egy újabb input Szomorú vasárnap kapcsán egy török duó koverálásával: Şebnem Aslan hangárad bele mikrofonba, Hakan Kamalı súrlódik ujjilag húrokon. Nem vélek igazán török autentikát fedezni e dalban általuk adva elő föl (néha csak egy müezzinnyi beletorkítást), eminek ellenére tökéletesen hiteles mégis a tonalizáció.
Szem behúnyva fentieket el nem olvasva (ha-ha-ha – ez tutti lehetetlen már) első idei nyári atmoszférás jut nekünk mára. Hallgassátok nyári szívvel, töröknyi lélekkel, magyarnyi érzelemmel!