A színház a pillanat művészete, az előadások – még ha repertoárszerűen, akár több éve is futnak – az „itt és most”-ból, az színészek aktuális állapotából, az adott este nézőinek energiáiból építkeznek, és ennek függvényében változhatnak. Ezzel szemben egy film rögzített pillanata sterilnek tekinthető.
A díszletben, többször is felvett anyagból a vágószobákban egy végleges, az örök időknek szóló kerek egész jön létre. Egyik sem áll alatta vagy fölötte a másiknak, a médiumok jellegéből adódóan szinte csak a dimenziók száma különbözik, mert amit a réven elveszítenek, a vámon biztosan visszanyerik. Egypercestől nagyregényig filmre bármi kerülhet, és színpadra is, így ma már nem csodálkozunk dráma megfilmesítésén, forgatókönyv színrevitelén, de azon sem, ha filmet használnak egy színházi előadásban. Az biztos, hogy a vaudeville és a melodráma erősen hatott az első filmekre, de ami utána következett, nos, attól kezdve tulajdonképp visszafejthetetlen, mi volt a műfaji hatások iránya. Azt például tudták, hogy a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs film erősen a mozgásra, koreográfiára építő múzeum-színházi előadásként indult?
A diktátor
Vígszínház; november 3., 7., 10., 12. – 19.00A félelem megeszi a lelket
Átrium (a Kultúrbrigád előadása); november 7., 24. – 19.30Férjek és feleségek
Belvárosi Színház (Orlai Produkció); november 15., 16., 17. – 19.00; 17. – 15.00Körhinta
Nemzeti Színház; november 28., 29. – 19.00Megáll az idő
Jurányi Ház (a Proscenion Drámaszínpad előadása); november 17. – 19.30Naptárlányok
Magyar Színház; november 21., 29., 30. – 19.00
