Szeged belvárosának szabálytalan alakú tere a nagy árvíz előtt a búzapiacok helyszíne volt, így akkoriban Búza térnek hívták. Ma Dugonics András (1740–1818) kegyesrendi tanár, író nevét viseli, akinek itteni egészalakos szobrát egy fontos zenei esemény keretében leplezték le, Erkel Ferenc részvételével.
Dugonics szobormása máig a legjelentősebb szegedi szobrok egyike. Felállításának gondolata már 1830-ban felvetődött, de a fordulatot csak Csaplár Benedeknek a Szegedi Híradóban 1859-ben megjelent cikke hozott. Neki sikerült a szoborállítás ügyét kiemelni a feledés homályából. Az eszméhez Reményi Ede, a kor híres hegedűművésze is csatlakozott: néhány hangversenyének javadalmával járult hozzá a költségekhez (tudjuk, hogy ő kezdeményezte és jelentős mértékben szponzorálta a pesti Petőfi-szobrot is). A szoboralap nagyarányú gyarapodása 1873-ban indult meg, amikor megalakult a harminc tagú szoborbizottság, amelybe a város szinte valamennyi tekintélyes polgárát beválasztották. Kezdetben mellszoborról volt szó, de a pénz olyan szépen gyűlt, hogy egészalakos szobrot tudtak rendelni. Megalkotására eredetileg Izsó Miklós kapott megbízást. Kismintáját el is készítette, azonban 1875 májusában bekövetkezett halála miatt munkáját tanítványa, Huszár Adolf folytatta és fejezte be.
Nemcsak a szobor elkészültéhez, hanem leleplezéséhez is kötődött zene, ugyanis 1876. augusztus 19-én egy nagy, országos méretű zenei rendezvény, a 4. „dalárünnep”, azaz a 4. országos dalostalálkozó napjaiban adták át a közönségnek.
A dalárünnepek akkoriban nagy társadalmi eseménynek számítottak.
Ennek megértéséhez fel kell idéznünk, hogy 1849 után az osztrák elnyomók mindenfajta egyesületet, csoportosulást betiltottak az országban. Ez kiemelten volt érvényes az énekkarokra, azokat ugyanis kifejezetten a rebellió melegágyának tekintették, így azok csak az 1860-as évek elejétől kezdhettek el legálisan működni. A kiegyezés évére már annyi dalárda létezett országszerte, hogy szükség lett egy országos szervre, mely összefogja őket: megalakult az Országos Daláregyesület. Vele elkezdődtek az országos nagy dalosünnepek, amelyekből a negyediket tartották Szegeden.
Eseményeinek krónikáját az egyesület 1942-ben megjelent jubileumi évkönyvéből olvassuk el:
„Szeged 1876-i országos dalárünnepélye még a korábbiaknál is nagyobbszabású megmozdulást, művészi eredményeiben messze kihatóbbat jelentett. Külső fényét nagyban emelte, hogy az országos iparműkiállítást is az ünnepségek idején nyitották meg és ugyanekkor leplezték le a Dugonics-szobrot is és erre az ünnepségre hivatalos volt az ország valamennyi irodalmi és kulturális intézménye.
Az augusztus 17-i ünnepséget a szokásos értekezlet nyitotta meg, majd este színházi díszelőadást tartottak. Másnap Erkel Ferenc országos karnagy a közös darabok összpróbáját tartotta a pompás dalcsarnokban, délután pedig a közgyűlés vette kezdetét. A két csoportra osztott dalosverseny este 7 órakor vette kezdetét tíz, illetve tizenegy versenyző együttes részvételével. […]
Az Erkel Ferenc elnökletével működött zsűri nagy megelégedéssel állapította meg az összes versenyző egyesületnek feltűnő előhaladását és a hangversenyek művészi színvonalának magasrendűségét.
A Dugonics-szobor augusztus 19-i leleplezési ünnepségén Erkel Ferenc vezényletével az összes énekkar a Himnuszt és a Szózatot énekelte el. Ugyanaznap este a dalcsarnokban díszhangverseny volt és ezen többek között a fiatal Hubay Jenő is szerepelt. Augusztus 20-án Erkel Ferenc vezényletével összkari hangversenyt rendeztek a dalcsarnokban 800 dalos közreműködésével.”
Ez a dalosünnep volt az árvíz előtti Szeged utolsó nagy ünnepe.
Visszatérve a szoborhoz, érdekes elmesélni, hogy eredetileg a főreáliskola előtt állott. Azonban amikor ennek épületébe a királyi ítélőtábla költözött be, a tábla akkori elnökének — kálvinista lévén — nem tetszett, hogy hivatala előtt „pápista” pap szobra áll, s a városi közgyűlésben keresztülvitte, hogy a szobrot áthelyezzék. 1895. május 15-én lebontották és június 13-án állították fel újra – mai helyén, a tér közepén. Megfordították, s most arra az épületre tekint, amelynek húsz évig hátat fordított. A hirtelen szoboráthelyezés nyomán keletkezett a jeles szegedi mondás: „Möglépött, mint Dugonics.”
Jövő héten ugyanerre a térre látogatunk, és az egyik házat vesszük szemügyre zenei szempontból.
Források:
Péter László: Szeged. Bp. Panoráma, 1985
Varga András: A régi Szeged. Szeged, 2010
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái. Szeged, 1993
Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetsége 1867-1942. Bp. 1982
Erdős János: A szegedi kórusélet 125 éve. = Kóta 1988. 6.
