Régizenei paradicsom. Hogy ilyesmi hol található? Tőlünk kissé balra, egy feleakkora, de kétszer annyi lakossal rendelkező országban, mint kis hazánk. Arrafelé, ahol az egész mozgalom megszületett, és úgy tűnik, több, mint ötven éve töretlen lelkesedéssel azóta is virágzik. Bizony, aki eddig nem találta volna ki, Hollandiáról van szó, ahol egy 350 ezres lélekszámú kisvárosban, Utrechtben, 1982 óta minden év augusztusában egy hatalmas, kéthetes régizenei fesztivál zajlik. Egyfajta zarándokhely ez a régizene-rajongók számára, ahol többségében nagyon magas színvonalú koncerteken és más rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők.
Az idei fesztivál programjában, a korábbi évekhez hasonlóan a több mint 200 koncerten felül egy, a fiatal együttesek bemutatkozását szolgáló Fringe fesztivál, egy többnapos hangszer- és kottakiállítás (ahol Héjja János és Blaszauer Róbert személyében még magyar hangszerkészítőkkel is lehetett találkozni), egy szimpózium-sorozat, több előadás és a van Wassenaer régizenei hangszeres verseny is helyet kapott.
A rendezvényszervezők hivatalos beszámolója szerint ebben az évben több mint hetvenezren (!) voltak kíváncsiak az ezer főt is meghaladó fellépőkre.
Hogy mindez hogyan lehetséges? Nem tudom, de az összkép mindenesetre elképesztően hatásos és reménykeltő. Lehet, hogy mégis van értelme a régizenélésnek?
A fesztivál után a válaszom e költői kérdésre egyértelműen pozitív. Úgy tűnik, vannak még olyan szegletei Európának, ahol a nagyobb érdeklődés nemcsak a showbusiness, hanem a szakmailag megalapozott programok iránt is jelentkezik.
Hogyan néz ki egy ilyen fesztivál a gyakorlatban? Nos, azok számára, akik először járnak erre és elmulasztanak előre jegyeket foglalni a rendezvényekre, a nap a fesztiválközpont pénztárában kezdődik, ahol már nyitás előtt igencsak hosszú sor kígyózik minden reggel. Itt lehet belépőket szerezni az egyébként ingyenes, és ezért – no, meg a helyszínek korlátozott befogadóképessége miatt is – gyorsan kimerülő Fringe-koncertek jegykészletéből is.
A napi átlag 20-25 rendezvény többsége egyébként is szinte mindig teltházas. Fiatalok és idősebbek között is vannak olyanok, akik szinte minden előadáson megpróbálnak jelen lenni, így ők a sűrű koncertnaptárt követve reggeltől estig keresztül-kasul cikáznak a város harminc-egynéhány koncerthelyszíne között az elképesztő, de arrafelé megszokott kerékpárforgalommal dacolva.
A reggel tíz órától éjfélig szinte óránként kezdődő tematikus koncertek között ezúttal egy háromnapos, nemzetközi hírű szakértő előadók által tartott szimpózium is zajlott a korai hegedűformák és hangszerkészítés aktuális kérdéseiről. Sőt újdonságként fiatal kutatók, leendő doktoranduszok régizenei témájú népszerűsítő előadásokat is tartottak a nagyközönség számára a kutatási területük témaköréből. Nem tudom, hogy ezek az előadások segítik-e a historikus koncertek iránti érdeklődés folyamatos fenntartását, vagy az eleve meglévő érdeklődés miatt sikeresek ezek a programok, mindenesetre a rendezvények végén záporozó kérdések sokasága azt mutatta, talán mindkét hatás együttesen működik.
A régizene-játszással és a fesztivállal kapcsolatos lelkes hozzáállás a lebonyolításban közreműködő önkéntesek nagy számán is jól látható. Ők az a száz-egynéhány ember, akik szervezői egyenruhába bújva és kódolvasót ragadva segítik az egyes helyszíneken a tájékozódást és a jegykezelést. Nélkülük az események problémamentes koordinálása nem nagyon lenne lehetséges. Sokan közülük messzebbről érkezve, erre a két hétre költöznek be a városba, és önzetlenül segítenek minden felmerülő kérdés megoldásában. Valószínűleg zenerajongók ők is, éppúgy, mint a hallgatóság jó része, hiszen a legtöbben közülük nemcsak az esemény végét várják odakint a büfében, hanem szinte minden koncerten a közönség soraiban tapsolnak a résztvevőknek.
Azon, hogy a rengeteg helyszínre a kívánság szerinti különböző típusú és hangolású, a programok stílusának megfelelő billentyűs hangszerek pontosan és jól szervezetten érkeznek és távoznak, miközben a színpadot és a széksorokat is átrendezik a következő eseményhez, ezek után talán már nem is lehet csodálkozni.
Egyszóval elmondható, hogy régizenész előadók és a historikus előadásmód iránt érdeklődők számára ez tényleg maga a paradicsom, még akkor is, ha a koncertek ilyen nagy számából következően azért a tartalom minősége itt sem mindig garantált.
Érdekes módon inkább a híresebb, nagyobb nevekkel hirdetett produkciók között lehet találni hatásvadász és csak a külsőségekkel hatni akaró showbusiness jellegű koncerteket, főleg olyan együtteseknél, akik máshol és más közegben is ezt az irányvonalat képviselik. Ezek azonban itt egyértelműen kisebbségben vannak, és jól ellensúlyozza őket a fiatalabb, tudatosan elmélyült és mégis nagyon hatásos programokat összeállító, remek hangszeres játéktechnikával és naprakész információkkal rendelkező, ízlésesen, stílusosan játszó kamaraegyüttesek népes serege. Ezekben a formációkban a tagok többsége a leghíresebb európai régizenei intézményekből kerül ki, így esetükben nem is kérdés a korhű vonós hangszertartás és hangszertechnika használata, sőt az improvizáció és a stílusos díszítések világa sem ismeretlen számukra.
https://www.facebook.com/Abchordis.Ensemble/videos/2108512189444478/
Mindezek birtokában a fesztivál idei alaptémájaként szolgáló dél-olasz zenei környezetben is remek, friss és legtöbbször ismeretlenségében is vonzó koncertprogramokat sikerült létrehozniuk, ami a közönség soraiból a kevésbé hozzáértőket is kivétel nélkül magával ragadta.
A 2019-es fesztivál mottója ugyanis Nápoly volt, a maga sok esetben még kiaknázatlan zenei kincsestárával és jórészt ismeretlen hangszeres repertoárjával. Ennek köszönhetően a programok még egy kutató és hozzáértő zenész számára is jó néhány meglepetéssel szolgálhattak.
Összességében az Utrechti Régizenei Fesztivál szerintem mindenképpen megér egy utazást mindazoknak, akik a hazai koncertek kínálatán felül naprakészebb és frissebb élményekre vágynak, és lehetőségük is adódik a régizenélés eme „oázisának” felkeresésére.
