A hangulatos, Nyíregyházától alig 4 kilométerre található gyógyfürdőhely egyik legérdekesebb épülete a Svájci lak.
Mint a homlokzatán elhelyezett műemléki táblán olvasható, romantikus stílusban, hegyvidéki családi házakra emlékeztető alakban tervezte és építette 1868-ban a szászországi származású, munkássága nyomán nyíregyházi polgárjogot elnyert Melhouse János.
Mindig vendégfogadási célokat szolgált. Falai között gyakran megfordult Krúdy Gyula, aki egy írásában – némi iróniával – így ecsetelte az itt dívó, részben zenével is kapcsolatos szokásokat:
„Különösen volt itt egy nevezetes társaság, amely nyíregyházi és Szabolcs megyei urakból verődött össze, amely a Sóstó kultiválását tűzte ki életcéljául és a fürdő megnyitásának napjától annak bezártáig ébren és muzsikaszó mellett töltötte az éjszakákat. A régi balatonfüredi mulatságok kismiskák voltak ezekhez a dáridókhoz mérten. Bizony, az egykori bálrendező foroghatott volna a sírjában. Ha pedig kártyázni kezdtek ezek az urak, akkor nemegyszer vasárnaptól vasárnapig járta a »csöndes«, és szép darab földek cseréltek gazdát.
Olyan világ volt itt, mintha itt élte volna ki magát utoljára a régi, letűnt Magyarország.
A kis sóstói fürdőn robbant ki minden virtus a magyarból,
ami még megmaradott benne apáiból.
Ha nem volt kártya, volt leányszöktetés vagy velencei éj a tavon. A kártya izgalmaiért kárpótoltak a nevezetes párbajok, amelyek olyan gyakoriak voltak, hogy Elek Gusztáv ezredes, ki ez idő tájt az ország első párbajsegéde volt, egy egész nyarat kénytelen volt Nyíregyházán tölteni, hogy az összegyülemlett lovagias ügyeket lebonyolítsa.”
Ma egy márványtábla Blaha Lujza emlékét is idézi, mely szerint két alkalommal is megszállt itt.
1882 előtt is járt már Nyíregyházán vendégszerepelni, de akkor a városban lakott. Ő maga naplójában – amely valószínűleg inkább később írt visszaemlékezés, mint folyamatosan vezetett napi jegyzetek gyűjteménye –, kissé összemossa ezeket az alkalmakat. Említi ugyanis Benczi Gyula nívós cigányzenekarát, de azt az együttest nem hallhatta, csak két évvel korábban, mert 1882-ben éppen külföldön játszottak. Azért olvassuk el, hogyan emlékezett Sóstóra Blaha Lujza:
„Nagyon szerettem talyigán kimenni a Sóstóra. Ezek az itteni fiákkerek és bárha alaposan megdöcögtettek, nekem nagyon tetszett a dolog, mert nem volt olyan mindennapi. Esténkint pedig elhallgattam Benczi Gyula zenekarát; de gyönyörűen is húzták, de sok könnyet csaltak ki a szememből!”
Jóval később, 1926. január 23-án, halálhírére reagálva így írt erről a tartózkodásáról a Nyírvidék hírlap – szintén nem pontos évszámmal:
„Már akkor megnyerte rokonszenvét a Sóstó kedves hangulata […] —
A gentry fiúk egész éjjel húzatták ablaka alatt a szebbnél-szebb »Szerenádokat«,
és ismeretségét a legdrágább ajándéknak tekintették.
Az egész vármegye ünnepelte és, hogy kedves emlékek fűzték Nyíregyházához bizonyítja az, hogy mindig szeretettel emlékezett vissza e néhány napra és két évvel ezelőtt boldog volt, hogy visszaálmodhatta a Sóstó zöldlombos fái alatt, 1880 tavaszának örök szép valóját.”
E második alkalom, amikor Blaha Lujza „visszaálmodhatta” magát ifjúságába, a „talyigás döcögés” után négy évtizeddel, 71 éves korában, 1921 nyarán következett be: július 7. és augusztus 31. között tartózkodott majdnem két hónapot Sóstón. S hogy itt lakott-e, e tekintetben van némi ellentmondás a forrásokban: valószínűbb, hogy az előkelőbb Nagyszálló (a mai Krúdy Vigadó) vendége volt. De az is itt van, a Svájci lak közvetlen közelében… Ekkoriban már betegeskedett, vissza is vonult a színpadtól, s pihenni, regenerálódni jött újra ifjúkora szép emlékének helyszínére nővére és házvezetőnője társaságában. Ekkor valószínűleg igénybe vette a szintén a szomszédban ma is álló Fürdőház szolgáltatásait, amit tíz évvel korábban jelentősen modernizáltak: az akkor beépített vörösmárvány fürdőkádak egyikét a hagyomány szerint használta is…
A Nemzet Csalogánya sok sétájának emlékét a közeli parkban virágfüzérrel díszített magas oszlopon álló mellszobra is őrzi. Markolt György alkotását 1983-ban állították fel.
Források:
Krúdy Gyula: A nyíregyházi beduinok. = Krúdy Gyula: Magyar tájak. Bp. Magyar Helikon, 1959
Tóth Sándor: Adalékok Nyíregyháza színháztörténetéhez. = Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2005/3
Bárkay Tamás: Blaha Lujza a Nyírség oázisában. = Népszabadság 2011.11. 08.
Csutkai Csaba – Papp D. Tibor: Nyíregyháza köztéri szobrai és plasztikái. Nyíregyháza, 2002
