A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának legközelebbi adása február 15-én lesz, amelyben interjút hallhattok Németh Ádámmal, Süle Dalmával, Szávai Viktóriával és Szebényi Ágnessel.
Rátóti Zoltán a Budapesti Operettszínház Raktárszínházában egy egyszemélyes kamaraoperát állít színpadra a Hollandiában bujkáló, német értelmiségi családból származó Anne Frank naplójából.
Anne Frank, a német megszállók elől családjával együtt Amszterdamban bujkáló zsidó kislány 1942. június 1-jén, tizenhárom éves korában kezdett el naplót vezetni. Terve az volt, hogy feljegyzései alapján könyvet ír a háborúról, hű képet festve benne a német megszállás éveiről Hollandiában. A könyv soha nem készült el, Anne Frank nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt a bergen-belseni koncentrációs táborban életét vesztette.
Az előadás címszereplője Süle Dalma, aki a Hágai Királyi Zeneakadémián végzett, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzésének opera szakán első éves. Szerinte az a szenvedélyesség, a természet iránti szeretet és istenhit, amivel Anne a mindennapjait élte, példaértékű.
A Budapesti Műszaki Egyetem központi épületének második emeletén működő Szkéné Színházat már senkinek nem kell bemutatni – ma a budapesti kultúrélet egyik színfoltja, amely kiemelt figyelmet fordít a társadalmi, politikai és kulturális problémákat feldolgozó előadások bemutatására, ráadásul idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A Papageno Klasszikban Németh Ádám, a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője beszél a rendhagyó évről és a jubileum köré szerveződő programokról, előadásokról.
Bajor Gizi Kossuth-díjas színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja az 1930-as évektől a XII. kerületben, egy kétszintes, hatalmas kerttel rendelkező villában élt. A villaépületet Bajor Gizi családja vásárolta meg, a művésznő harmadik férjével, Germán Tibor fül-orr-gégész professzorral 1933-ban költözött ide. Ők birtokolták az emeleti tereket, a földszinten élt az édesanyja, a bátyja, Rudolf és az ő családja. Az alagsori rész eredetileg a személyzet, a kertész, a szakácsnő, a szobalány, a sofőr szállása volt.
Bajor Gizi a háznak ezt a részét alakította át menedékhellyé 1944 őszétől, itt bújtatta Kertész Róbert és Tamási Áron írót, Diósy Antalt és feleségét, első férjét, Vajda Ödönt és családját, továbbá Germán Tibort. A szomszédok megtévesztésére eljátszotta, hogy elbúcsúzik tőle a kertben, és egy barátja öltözött be a férje ruháiba. Az emeleti térben a lakás beosztását a művésznő saját maga tervezte. Ma itt őrzik a házaspár és Bajor Gizi pályatársaival való levelezését. A hallból indul az a falépcső, amely a manzárdba visz, ahol a színésznő hónapokig bújtatta a férjét a nyilasok elől egy szekrényben.
A színésznő emlékére 1952-ben Gobbi Hilda alapította meg a villában a Bajor Gizi Színészmúzeumot, amely különleges bejárásra invitálja az érdeklődőket. A közel ezer négyzetméteres Bajor-villában este, múzeumzárás után zseblámpával járják be a tereket pincétől a padlásig. Különleges kultúrtörténeti csemegét kínálnak a két háború közötti világ, különösképp a színházi körök mindennapjait bemutatva, Bajor Gizit, a Nemzeti Színház díváját középpontba állítva – ez alkalommal elsősorban nem mint színésznőt, hanem mint e csodás villa háziasszonyát.
Különös történeteket idéznek meg a ’30-as évek művészvilágától Budapest ostromáig vagy az ’50-es évek nyomasztó éveiig. Szebényi Ágnest, a Bajor Gizi Múzeum vezetőjét arról is kérdezzük, mi az, ami leginkább érdekli a látogatókat a villával, illetve Bajor Gizi életével kapcsolatban; hogyan segítette a kutatókat egy különleges korrajz felvázolásában a villa; illetve mi az, ami számára a legfontosabb a múzeum megnyitásában?
Egy apró kérés címmel a Belvárosi Színházban látható február 19-től a Németországban már nagy sikert aratott vígjáték a viszonyokról, hazugságokról, igazságról. A történetben Arnold, a sikeres építész megkapja élete legnagyobb felkérését, hogy tervezzen egy látványos toronyházat Párizs közepére. Egy váratlan hír azonban minden fenekestül felfordítja mindenki életét.
Mi történik, ha egy párkapcsolat kiélezett helyzetbe kerül?
Stefan Vögel közel harminc színházban bemutatott darabja ezeket a kérdéseket vizsgálja. Látszólag. Valójában azonban egy különös játékot, egy egészen furcsa próbatételt láthatunk. És mivel a szerző kabarékban kezdte pályáját, az sem véletlen, hogy van a történetben egy csavar, ami visszamenőleg felülír mindent. Mi pedig gondolkodhatunk a párkapcsolat sikerességét illető újabb kérdéseken.
A fordulatokban és pergő párbeszédekben gazdag darabot Rába Roland rendezi. Szávai Viktória alakítja Kathrint, Debreczeny Csaba Arnoldot, Götz szerepében Mészáros Máté, Dianaként Járó Zsuzsa látható. Szávai Viktóriát arról is kérdezzük, mi volt az első megérzése a darabbal kapcsolatban? Hogyan lehet az ilyen bárkivel, bármikor előforduló helyzeteket úgy megmutatni, hogy éppen a határon maradjon a színész: benne is legyen, behúzza a nézőt, de legyen elég tér is gondolkodni rajta?
A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2020. február 16-án, vasárnap este hét órától kerül sor. Az interjúk megtalálhatók a Papageno Klasszik blogban is.