„Zizini gróf”, vagyis Széchenyi István tíz évvel idősebb bátyja, a köztudottan zenei érdeklődésű Széchényi Lajos lehet annak a műnek a szerzője, ami az Országos Széchényi Könyvtárban lévő Haydn-kottatárból került elő – állítja Mikusi Balázs zenetörténész, akinek a nemzetikonyvtar.blog.hu-n megjelent, Haydn kései tanítványának zongoraműve a Zeneműtár Mozart-mappájában című tanulmányát közöljük.
Mint arról a hazai és külföldi sajtó részletesen beszámolt, 2014 őszén e sorok írója egy addig ismeretlen Mozart-kéziratra bukkant az OSZK zenei gyűjteményében. A zeneszerző talán legismertebb zongoraművének, a „török indulós” A-dúr szonátának (K. 331) mintegy felét tartalmazó kézirat a felfedezéséig egy kifejezetten az azonosítatlan töredékeket őrző mappában lapult a Zeneműtár raktárában.
E mappa gondos átnézése során azonban egy sor további töredék is a kutatás látóterébe került, amelyek feldolgozásához csak lassacskán jutnak hozzá a könyvtár munkatársai.
Utóbbiak közül a legérdekesebb egy (a bal fölső sarokban szereplő felirat szerint) „Cigányos” (Czigeinerisch) zongoradarab kézirata, amely a sok javításból ítélve ugyancsak nem hivatásos kottamásoló munkája, hanem szerzőjének saját lejegyzése lehet.
Csakhogy a kézirat (a Mozart-kottához hasonlóan) nem azonosítja a komponistát: a jobb fölső sarok, ahová a név többnyire kerülni szokott, üresen maradt. A bal alsó sarokban viszont tollal írott 210-es számot találunk, ráadásul a nagy Joseph Haydn segédjének jellegzetes kézírásával. Az ugyanezen segéd által összeállított (jelenleg a londoni British Libraryben őrzött) korabeli kottajegyzék szerint pedig a zeneszerző gyűjteményének 210. darabja egy „Cigányos zongorára” (Zigeinerische fürs Pianoforte) volt egy bizonyos „Graf Zizini” tollából.
De vajon ki lehetett ez a titokzatos „Zizini gróf”, aki olaszos hangzású neve dacára éppen magyaros–cigányos darabok komponálásával töltötte idejét? Bár első hallásra merésznek tűnhet az asszociáció, alighanem az egyik „Széchényi gróf” rejtőzik e furcsán torzult névalak mögött.
A listát összeállító osztrák segéd ugyanis nyilván Haydn szóbeli diktálása nyomán kényszerült pótolni a kéziratról hiányzó nevet, a valószínűleg már maga a zeneszerző által sem tökéletesen kiejtett „Széchényi” szó magyar helyesírását illetően azonban teljesen tanácstalan lehetett. Ami végső soron cseppet sem meglepő, ha belegondolunk, hogy a „Széchényi” névben gyakorlatilag egyetlen olyan betű (illetve kettősbetű) sem szerepel, amelynek kiejtése egy német anyanyelvű beszélő számára magától értődött volna. Ennek megfelelően a korabeli német dokumentumokban a „Széchényi” forma legváltozatosabb torzulásaival találkozhatunk: Szecheni, Szechini, Zechiny, Szeczini, Zeczini, de még Sicziny írásmód is előfordul – amely utóbbi már nem is esik olyan távol a Haydn kottalistáján olvasott Zizini névalaktól. Ha pedig a Haydn gyűjteményében fennmaradt kotta szerzője valóban az egyik „Széchényi gróf”, a család tagjai közül a legkézenfekvőbb jelölt egyértelműen Széchényi Lajos (1781–1855) lehet.
„A legnagyobb magyar”, Széchenyi István éppen tíz évvel idősebb bátyjának, Széchényi Lajosnak a zenei érdeklődése régóta ismert. Schubert két dalt is írt az ő szövegeire, amelyek a híres A halál és a lánykával közös füzetben jelentek meg 1821-ben. Emellett azonban a gróf maga is komponálgatott, minthogy pedig a „cigányos” zongoradarab kéziratában számos javítgatást is látunk, kézenfekvőnek tűnik, hogy e kéziratot nem annyira reprezentatív ajándékként, mint inkább tanulmányi darabként adhatta át Haydnnak egy személyes találkozás alkalmával.
Széchényi Lajos talán a mester zeneszerzés-növendékéül szeretett volna szegődni, s szakmai felkészültségét próbálta demonstrálni e kézirattal? Ha így volt is, az idős Haydnnak már aligha lehetett türelme egy csaknem kezdő tanítványhoz, s a Czigeinerisch kottája talán csak egy egyszeri találkozás emlékeként maradt fenn személyes gyűjteményében.
A „Graf Zizini” utáni nyomozás azonban még egy csavart tartogatott. Amikor ugyanis sorra kézbe vettem az OSZK Zeneműtárában őrzött Széchényi Lajos-kottákat, a „3 Magyar Tántzok” címoldalán újra szemembe ötlött a jól ismert számozás: ezen a kottán (megint csak a bal alsó sarokban) 205-ös szám szerepel.
Széchényi Lajos e darabja tehát egykor ugyancsak Haydn személyes kottagyűjteményéhez tartozott, s erre a tényre csupán a korabeli jegyzék (ismét csak meglehetősen pontatlan) leírása miatt nem derült fény korábban. Haydn segédje ugyanis a „3 Magyar Tántzok” címet afféle halandzsának tekintve inkább a német nyelvű „3 Ungarische Tänze” formát vette fel a zeneszerző kottajegyzékébe. Ráadásul ezúttal teljesen eltekintett a szerző feltüntetésétől is, pedig a címlap jobb oldalán apró betűvel, de világosan olvashatóan ott áll a név: „G. Széchényi Lajostúl”. A leírás e kétszeres elferdítése pedig több mint két évszázadon át elrejtette ezt a tételt a kutatók szeme elől, akik a „3 Ungarische Tänze” című, ismeretlen szerzőjű kottát egészen mostanáig elveszettnek hitték – hiszen az valójában Széchényi Lajos neve alatt szerepelt a Zeneműtár katalógusában, ráadásul a Haydn segédje által kiagyalt német helyett eredeti magyar címével.
Utóbbi felfedezés mindenesetre megerősíteni látszik a „Zizini gróf” személyazonosságára vonatkozó korábbi feltevésünket. Hiszen ha a Haydn segédjének listáján 205-ös szám alatt szereplő (a jegyzékbe a komponista neve nélkül és félrevezető német címmel felvett) „3 Magyar Tántzok” kézirat valójában Széchényi Lajos szerzeményét tartalmazza, akkor az ugyanezen jegyzékben alig néhány sorral lejjebb, 210-es tételként felbukkanó, „Graf Zizini”-nek tulajdonított „cigányos” darab annál nagyobb valószínűséggel lehet ugyancsak „gróf Széchényi” szerzeménye. Abban pedig talán a sors különös kegyét láthatjuk, hogy e két kézirat Haydn kottatárából – jókora történelmi kerülővel – végül az egykoron éppen szerzőjük édesapja, Széchényi Ferenc által alapított Országos Széchényi Könyvtárba került, s ott érték meg mostani újrafelfedezésüket.
