Nagyon érdekes, hogy amíg a mindenkori magyar operaigazgatók sokszor a fél világot megelőzve csaptak le egy-egy darabra, amelyek aztán szinte Pestről indultak világhódító útjukra, addig Jules Massenet munkái nagy része mellett szinte szó nélkül ment el a hazai operatörténet. A francia szerző majd’ negyven operájából mindössze hat került színre Budapesten.
A sort meyerbeeri hagyományokat folytató Lahore királya (1877) nyitotta meg 1879-ben. A közönségnek tetszett az egzotikus helyszínen játszódó újdonság, mely a Nemzeti Színházban négy év alatt harminc előadást ért meg. Éppen ezért furcsa, hogy a következő műve a Keresztelő Szent János történetét feldolgozó Heródiás (1881) már csak hatszor töltötte meg 1882-es bemutatóját követően az Astoriánál lévő régi teátrumot.
Mindkét mű átkerült az Operaházba, de sikere ekkor már egyiknek sem volt, a Lahore királya (főszereplők: Hajós Zsigmond, Saxlehner Emma, Bignio Lajos Emma Turolla és Ney Dávid) öt, a Heródiás (főszereplők: Bignio Lajos, Gassi Ferenc, Vittorina Bartolucci és Emma Turolla) nyolc előadásig jutott, melyek közül az egyiket maga a Pestre látogató szerző vezényelt, 1885 nyarán. Egészen más stílust képvisel A navarrai lány. A verista egyfelvonásos, még az ősbemutató évében, 1894-ben jutott el Budapestre, ahol igen nagy sikere lett, hiszen tizennyolc év alatt negyvennyolc előadást ért meg. Olyan művészek énekeltek benne, mint Szilágyi Arabella, Diósyné Handel Berta, Szamosi Elza, Krammer Teréz / Arányi Dezső, Kertész Ödön, Henri Prevost / Beck Vilmos. Kilenc évvel Puccini operájának nem túl sikeres első szériája és huszonegy évvel a párizsi ősbemutató után, 1905-ben mutatták be Massenet Manonját (1884). Nagy sikerre számíthattak, mert a kor szokásaival ellentétben kettős szereposztásban hozták ki az előadást. A címszerepet Szamosi Elza és Szoyer Ilonka, Des Grieux-t Georg Anthes és Arányi György, Lescaut-t Takáts Mihály és Beck Vilmos énekelte. Érdekes lehhetett összevetni a két gondosan összeválogatott csapatot, hiszen az első gárdában a legnagyobb magyar verista énekesnő és a világhírű Wagner tenor alkotott egy pár, a másodikban egy szubrett és egy lírai tenor. Valószínűleg ők álltak közelebb a szerző szándékához.
Ez az egyetlen Massenet opera, amelyiknek sikerült gyökeret verni a színház repertoárján és egészen a II. világháború elejéig műsoron maradt. Többször felfrissítették, 1914-ben Hajdú Ilona, Giuseppe Taccini és Taurino Parvis, 1923-ban Adler Adelina, Környei Béla és Sárossy Andor, 1932-ben Nagy Margit, majd Szabó Lujza, Jan Kiepura majd Halmos János, Szűcs László, Pataky Kálmán és Farkas Sándor, majd Svéd Sándor, 1941-ben Osváth Júlia, Pataky Kálmán és Hámory Imre állt be a főszerepekbe. Meglehetősen hűvösen fogadta a pesti közönség az ókori kurtizánról szóló fűszeres szerelmi történetet, a Thaist (1894). Az 1924-es magyarországi bemutató nem is a színház legjobb időszakában készült, a premiert többszöri halasztással és főszereplő cserével sikerült megtartani. Az opera néhány év alatt húsz előadást ért meg, a címszerepet Adler Adelina, Walter Rózsi és Relle Gabriella, Athanelt Szende Ferenc és Palló Imre énekelte, olyan világsztárok is vendégszerepeltek az előadásban, mint Maria Jeritza és Marcel Journet.
Több mint egy évszázados késéssel jutott el az Erkel Színházba a Werther (1892), Mihály András francia operákat felújító ciklusának részeként. Az 1984-es előadást Mikó András rendezte és Kórodi András tanította be. A kettős szereposztásban Werthert Kelen Péter és Bándi János, Charlotte-ot Takács Klára és Takács Tamara, Albert-t Gáti István és Póka Balázs énekelte. Az előadás átkerült a felújított Operaházba is, ahol 1988-ig végül harminchét előadást ért meg. Szintén régi adósságát törlesztette az Operaház, amikor idén tavasszal bemutatta Kenneth MacMillan világsikerű balettjét, a Manont.
