Hallani szaxofonon adva elő Szomorút, mindig izgalmas bekezdése daltörténetünknek.
Sosemis van elrontva az, hisz instrument szólaltatása is már maga a mindentudás. Jól bánni rézzel, rezegtetni levegőt vele remekkellőn libabőr. Emberünk se rest fújni át hangszeren lélelkteljességét magának, a dalnak.
A Griffin-féle muzsika az, amit az ember szívesen hallgat, mikor szomorú, mikor boldog, mikor kétségek közt utat keres; fajta zenére jó esőben sétálni, romantikus vacsorázni, délutáni szundítani, reggeli kávé után összebújni.
Gondolatot rendez, érzelmet korbácsol, vágyakozást gerjeszt. Üzenetet hordoz, majd’ évszázad történetét ölelőn juttat mai fülbe, fülön át testbe, vérárami erősítését tagnak. Jó húnyt szemmel feledkezni fújásába, hullni szét és állni össze, fjordszirti orgazmust érve agyban finom zenetisztelete, dallamfinoma.