Trojkák felénk nem nagyon suhannak. A nem-háromlovas szánok a fehér hollóknál is ritkábbak. De elég bemennünk bármelyik hipermarketbe vagy sportruházati boltba, hogy a szezon leghagyományosabb közlekedési és szórakozási lehetőséget egyszerre nyújtó eszközét beszerezzük.
Van az egészen kicsi szánkó az egészen kicsi gyerekeknek, hátat, derekat biztonságosan tartó támasztékkal, amit apa, anya, nagynéni és a többi családtagok húznak a sík terepen, csak úgy, levegőzés céljából. Manapság beépített bundazsákkal is árulják.
Leopold Mozart 1755. december 19-én komponálta a Zenés szánkózást. A darab Franz-Theodor Cursch Bühren Gyermekszimfóniájában „éledt újjá”.
Van az eggyel nagyobb, amit még mindig kötéllel húznak a már említett felnőttek, vagy a legújabb módi szerint tolókarral tolják, a képzeletbeli célszalag az óvoda vagy az iskola kapujára van kifeszítve, a legnagyobb ellenfél pedig az óramutató. A helyszín – tapasztalatból állíthatjuk – mindkét esetben kívül esik a nagyvárosok centrumán.
Van a nagyobbaknak való egyszemélyes szánkó meg a kétszemélyes, klasszikusan fából, fém talppal, amihez elég egyetlen bukkanó a hóban, és máris lerepültünk róla, hiába fogtuk szorosan a kötelet. Ha a körülöttünk állók kinevetnek, kikacagnak, kiröhögnek, vegyünk egy nagy levegőt, és utánozzuk őket. Ha fáj, szüppögjünk tőlük távolabb, titokban. A galádok nem érdemlik meg krokodilkönnyeinket!
Wolfgang Amadeus Mozart 1791-ben komponálta a Három német táncot, amelynek harmadikja (K 605) egy szánkózás, postakürttel, száncsengővel, ahogy azt akkoriban dukált.
És vannak az unortodox, mindenféle színű és fura formájú, inkább lapos talpú hintalónak, mint szánkónak kinéző dizájncuccok. Hol van már a nyolcvanas évek meg popsisí! Low budget verzióban egyszerű nejlonzsák. Bezzeg akkor nem fáztunk fel! Az akkori telek még…! Mert akkor még voltak telek!
