Az új év fordulóján sokan szívesen idézik vissza az elmúlt időszak történéseit. Szeretnék én is egy ünnepi és ünnepélyes gesztussal egy gyűjteményt útjára indítani, melyet a következő év során folytatva a 20. század első feléből válogatok majd. Elsőként azonban kicsit messzebbre tekintek vissza, egészen a hangrögzítés hőskoráig. A kis hazánkból származó, korszakalkotó, iskolateremtő hegedűsök listája hihetetlenül gazdag. Őket és növendékeiket számba véve kiderül, milyen fontos szerepet játszottak a magyar hegedűsök a hangszerjáték modern kori történetében.
Az első olyan magyar hegedűs, akinek játékáról hangfelvétel is maradt ránk, rögtön egy olyan kivételes művész, akit a 19. század legmeghatározóbb hegedűsének tartanak világszerte. Joachim József személyes kapcsolatban volt korának legmeghatározóbb zeneszerzőivel, számos nagy hegedűverseny bemutatója fűződik a nevéhez.
Emellett a nevét viselő vonósnégyesével adott koncertjeivel és a Berlini Királyi Zeneakadémia első igazgatójaként és hegedűprofesszoraként is beírta nevét a század történetébe.
Joachim József 1831-ben, a család hetedik gyerekeként született a Moson megyei Köpcsényben (ma Kittsee, Ausztria). Családja 1833-ban Pestre költözött, ahol 5 éves korától a pesti opera koncertmesterénél kezdte meg hegedűtanulmányait. 1839-től már a Bécsi Konzervatórium növendéke, ahol hegedűtanulmányai mellett Beethoven akkor még kevéssé népszerű kamaradarabjaival is megismerkedik. 1843-ban unokanővére (a filozófus, Ludwig Wittgenstein nagymamája) magával viszi Lipcsébe, az akkori idők egyik legfontosabb zenei „fővárosába”, hogy itt folytathassa tanulmányait. Ezek az évek meghatározóak zenei fejlődése szempontjából.
Itt ismerkedik meg Clara és Robert Schumannal és Felix Mendelssohn is azonnal pártfogásába veszi a tehetséges ifjú hegedűst. A Lipcsei Konzervatóriumban zeneszerzést is tanul.
1844-ben Londonban 13 éves korában szerepel először, ahol Mendelssohn vezényletével hatalmas sikert arat Beethoven hegedűversenyével. A londoni Philharmonic Society történetében mindeddig nem léphetett fel ilyen fiatal szólista, ezért külön meghallgatás és a társaság kivételes engedélye szükségeltetett a bemutatóhoz. A koncert elragadtatott fogadtatása nyomán szólistaként minden út nyitva állt előtte.
Beethoven, mindeddig a szerző kevéssé sikeres művének tartott, Hegedűversenye ezzel az előadással került ismét az érdeklődés középpontjába és éppen így, Bach szólóhegedűre írt művei is Joachim interpretációja révén kerültek később a koncertprogramokban az őket máig megillető előkelő helyre.
Ő volt ugyanis, aki a korában divatos szokással szakítva elsőként játszott nyilvánosan részleteket Bach szólóhegedűre írt műveiből zongorakíséret nélkül.
Kortársai közül is több zeneszerző ajánlotta neki hegedűversenyét (Schumann, Dvořak, Bruch), Mendelssohn és Brahms versenyműveinek végső megformálását pedig tanácsaival segítette. (Mendelssohn Hegedűversenyét többször játszotta a szerző vezetésével, Brahms versenyművéhez pedig a szerző kérésére ő írt kadenciát.)
Mendelssohn halála után az első zenészek egyikeként csatlakozik Liszt Ferenc weimari köreihez, ahol Liszt zenekarának koncertmestereként is működik. 1852 után azonban Hannoverbe költözik és szakít az akkor formálódó „új német iskola” Liszt és főleg Wagner köré csoportosuló követőivel.
1866-tól Berlinben vállal megbízatást, a Királyi Zeneakadémia vezetője lesz. Hegedűtanárként hatása épp olyan jelentős, mint vonósnégyes koncertjei, melyek 1869-től haláláig meghatározó zenei élményt jelentettek hallgatóságuknak; a Joachim-kvartettet Európa legkiválóbb vonósnégyeseként tartották számon.
Bár röviddel halála előtt egy háromkötetes Hegedűiskola is megjelent a neve alatt, tanítására a korabeli visszaemlékezések szerint a metodikusan felépített tanmenet helyett (erre akkoriban még nem volt sok példa) sokkal inkább személyiségének varázsa és előjátszásainak meggyőző ereje voltak jellemzőek.
Kezei közül sok világhírű hegedűs került ki, köztük több magyar művész is, akikről e cikksorozat további részeiben még bizonyosan szó kerül majd.
Tanítányai voltak többek között: Auer Lipót, Willy Burmester, Bram Eldering, Karel Halíř, Willy Hess, Hubay Jenő, Bronisław Huberman, Karl Klingler, Andreas Moser, Nachéz Tivadar, Maud Powell, Vecsey Ferenc.
Zeneszerzőként és karmesterként is sokat szerepelt. Több hegedűversenyt, karakterdarabot és számos „klasszikus” hegedűversenyhez kadenciákat is írt.
Korában legnépszerűbb műve, 2. „Magyar” hegedűversenye volt:
Élete során számos nagy értékű hangszer birtokosa volt, több mint tíz Stradivari műhelyéből származó hangszer köthető a nevéhez.
Nekünk, az utókor számára különleges szerencse, hogy játékáról, a hangfelvételek kezdeti korszakából maradt ránk néhány emlék. Bár a kortársak véleménye szerint 1903 után, a felvételek időpontjában technikája már meg sem közelítette fiatalkori frissességét, számomra mégis megdöbbentő az a zeneiség és „bölcsesség”, ami ezekről a hangzó kordokumentumokról sugárzik.
A romantika fénykorának egyik utolsó élő tanúját hallhatjuk rajtuk, aki ráadásul korának egyik legmeghatározóbb zenei egyénisége, hegedűse volt. Felvételei, a korai felvételtechnika hiányosságai ellenére is segítséget nyújthatnak ahhoz, hogy világosabbá válhasson számunkra a korszak stílusának és hangideáljának képe, ezért szerintem felbecsülhetetlen jelentőségűek. Az pedig, hogy mindezt egy magyar származású művész hagyta ránk, ezen a kis földdarabon, Magyarországon, remélem, sokak szívét különösképpen megmelengeti.
Ezekkel a gondolatokkal és hangfelvételekkel kívánok minden kedves olvasómnak Boldog új évet és egyben nagyon köszönöm a blogom iránt megnyilvánuló érdeklődést, amit igyekszem a jövőben is érdekes írásokkal meghálálni.
