1912. február 28-án született és 1987. május 31-én hunyt el Markos József, művésznevén Alfonzó, aki egy alkalommal így fogalmazott: „én soha semmit sem vettem komolyan — noha mindenre odafigyeltem —, bárhová, bármilyen körülmények közé sodort is az élet.”
Előadó-művészi pályáját 1930-ban, cirkuszi artistaként kezdte, miután a csillaghegyi strandon felfigyeltek jó testi adottságaira. A család nem nézte jó szemmel, hogy az autószerelő-inasságot a poronddal cserélte fel, ezért inkább Párizsba küldték, ahol a Renault gyárban dolgozott, de a cirkusz továbbra is vonzotta. Hazatérve a műhely helyett először az Angol Park Alpesi falujában dolgozott, majd elindult a külföldi turnék sorozata, ahol mint a Hortobágy legyőzhetetlen bikája lépett fel. Amikor legyőzték, hazatért, és egy divatáruüzletben helyezkedett el.
A pult mögött sem állt sokáig, parkett-táncos lett a Royal Revü Varietében, az Arizonában (ahol az épp Budapesten tartózkodó Mrs Simpson bértáncosa is volt), és különböző szerződései révén fellépett olasz, francia, egyiptomi, szudáni, sőt libanoni közönség előtt is; olyan partnerei voltak a műsorban, mint a később világhírűvé vált Marcel Marceau és Louis Armstrong.
Amikor hazatért Budapestre, a Sanghaj Bár és a Moulin Rouge parkettje következett. Ekkori művésznevét (Joe Stan) 1941-ben cserélte le. Rendeletileg megtiltották, hogy angol vagy francia művészneveket használjanak a művészek, ő a rádióban meghallotta, hogy meghalt XIII. Alfonz spanyol király, így választotta új nevét.
1944-ben munkaszolgálatra hívták be, de megszökött és bujkált. A háború után Szegeden lett segédszínész, Beregi Oszkár és Káldor Jenő tanította. Sikerei voltak, de nem bírta elviselni Budapest nélkül.
Volt Rodolfo partnere a Fővárosi Nagycirkuszban és a Royal Színház tagja, 1952-től nyugdíjazásáig a Vidám Színpadon láthatta a közönség. Az 50-es években is többször lépett fel külföldön: 1956-ban magyar küldöttség tagjaként a Szovjetunióban töltött több hónapot, nyugaton Totò, Vittorio De Sica, Jacques Tati mellett dolgozott.
Számtalan filmben és tévéműsorban, gyerekeknek és felnőtteknek készült produkciókban egyaránt láthatta a közönség, Nagy világszínháza és zenei paródiái ikonikussá váltak, és számtalan reklámban is emlékezetes alakítást nyújtott.
Egy alkalommal így fogalmazott: „A paródiát éreztem igazi műfajomnak […]. Clownnak készültem, s clown akarok maradni. Mert a clown jó ügyet szolgál, szép feladatot vállal: az emberek megnevettetését. A clown is művész.” Különös igényességgel csiszolta paródiáit, amelyekben egy-egy jellemző tulajdonságot nagyított fel, de sosem bántó módon. Vallotta: „Manézsban, lokálban, kocsmai dobogón, szabadtéri előadásokon mindig az emberekhez szóljunk, az emberi tulajdonságok valamelyikét mutassuk, bizonyítsuk.”
