Minek hívjuk?

Szerző:
- 2017. március 12.
John Malkovich

A német kritikusok már megírták véleményüket az áprilisban Budapesten látható Just Call Me God című előadásról, amelynek főszerepét John Malkovich játssza.

- hirdetés -

John Malkovich, Martin Haselböck és Michael Sturminger harmadik alkalommal dolgoztak együtt. Első közös projektjük, a 2009-ben készült Pokoli vígjáték – egy sorozatgyilkos vallomásai 2012-ben Budapesten is vendégszerepelt, ezt követte a Giacomo-variációk, amely Casanováról szólt. A Budapesti Tavaszi Fesztiválra érkező, a diktátorok természetrajzát felvázoló Just Call Me God egészen friss produkció, a premierre néhány napja került sor Hamburgban, az Elbphilharmonie-ban.

A darab főszereplője egy fiktív diktátor, Satur Diman Cha, akit Szaddam Hussein, Moamer Kadhafi és Idi Amin karakteréből gyúrtak össze, bár ahogyan a sajtót kezeli – „Jobbá tették a világot? A rohadt kameráik fegyverek! Gyűlölöm az újságírókat!” –, felfedezhetőek benne Donald Trump vonásai is. Magánkoncerttermébe menekült – itt arra is ügyeltek az alkotók, hogy a hamburgi koncertterem elkészültének idején és árán élcelődjenek –, ott bújt el, kinn forradalmi események zajlanak. Amerikai katonák törnek be, velük van egy újságírónő is, aki a katonák a háttérbe vonulnak, interjút kér tőle. Ennek a diktátornak a bőrébe bújik John Malkovich, és a kritikusok abban egyetértenek, hogy élvezet őt nézni, amit mutat, az a színészet magasiskolája. A figurának van humora, sármos, szelídnek tűnik, színtelen hangon, kitalált dialektusban beszél. Időnként ironikus, önreflektív, önkritikus, miközben egy fogoly fejéhez tart egy pisztolyt.

Szintén egyhangú a dicséret az orgonának mint a hatalom szimbólumának használatát illetően. Ehhez a hangszerhez van kötözve az egyik katona, akit Haselböck alakít, aki Bachtól progresszív brit rockegyüttesen át egészen kortárs kompozíciókig tartó repertoárt ad elő. (A zenei válogatás és a zene mennyisége többek szerint kívánnivalót hagy maga után.)

A mintegy másfél órás, szcenikailag fantáziátlannak tartott előadás után

jelentős hiányérzettel távoztak a német kritikusok,

ami csak részben volt köszönhető a koncertterem problémás akusztikájának. Gyengének tartják az újságírónő szálát, a kiváló müncheni színésznőt, Sofie von Kesselt ennél jóval többre tartják: úgy vélik, az általa játszott, szinte kizárólag az attraktív és sikeres jelzőkkel illetett Caroline Thomas szinte csak végszavazni kell a színpadra John Malkovich mellé, semmiféle kémia nem alakulhat ki köztük. A szépség és a szörnyeteg dinamikája, a hatalom erotikája, a Stockholm-szindróma mind-mind olyan lehetőségek, amelyekkel a dramaturgia élhetne, de mindet kiaknázatlanul hagyja.

A végső verdikt: a Just Call Me God egy jelentős színész szólószáma, amelyben a rendezés kizárólag arra korlátozódik, hogy ezt a szólót senki ne zavarja. Úgy, mint amikor egy király táncol.

(Via Nachtkritik)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo