Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Marleen - Marlene - Marilyn

Marleen – Marlene – Marilyn

A mi Szomorú vasárnapunkhoz hasonló ikonikus daloknál tartottunk. Az előző heti Kurt Weill-souvenir után mára maradt a múltkor felvázolt “A“-ív.

A Lili Marleen-dal történetét kevésbé könnyű kiemelni kontextusából, mint mondjuk a Bicska Maxit, hisz egy olyan történelmi eseményhez lakatolta oda magát, ami leginkább a szomorúság, düh, kilátástalanság és értelmetlenség jelzői sokszögében értelmezhető.

Míg az eredeti, Lale Andersen-féle előadásban a nóta még igencsak popos üdeséggel hat, pár évre rá már inkább volt a náci Németország Diamonds are the Girls Best Friendje a koreai háború idejéből – amennyiben élhetek egy ilyen fordított kronológiájú hasonlattal.

Minden kornak kellettek a maga léleknemesítő, feltüzelő, nosztalgikus, sírós-mulatós melódiái. Pech, hogy egy ilyen tényleg kellemes dal, mint a Lili Marleen egy ennyire negatív történelmi relációban lett igazán naggyá.

A második Világháború után már nem is nagyon lehet megfosztani a dalt a sajátos felhangjától – ahogy azt Fassbinder is szépen és kifejezetten szuggesztíve megfilmte 1981-ben Hanna Schygullával, hiába

mindig megmarad(t) az a keserédes érdesség, melyet az ember a dal minden hallgatásánál megérez, akár – egy újabb háború filmes-zenés feldolgozásként – a Hair utolsó jelenete esetében.

# Én vagyok negatív, hogy csak háborús dolgokat tudok beallegorizálni a mai bejegyzésbe?

Mindenesetre elmondható, hogy a dal az évtizedek alatt erejéből mit sem veszítve, ámde átütő kover-villantást nem inspiráló dalként él tovább, s ezen még Hernádi Judit alábbi felvétele sem változtat, amin úgy búgja el a Lili Marleent, akár a Szomorú vasárnapot egy másik megnyilatkozása során.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X