Az eredeti helyszínválasztás, a hiperrealizmus és a nézői-előadói pozíciót illető kérdések felvetése, a színház, a tánc és a vizuális művészetek közti határok elmosása a kezdetek óta, mintegy húsz éve jellemző a Peeping Tom művészeti vezetőire.
Gabriela Carrizo és Franck Chartier 1998-ban találkoztak a Ballets C de la B. társulatában. Korábban mindketten dolgoztak a Rosas és a Needcompany együttesében. A Peeping Tom alkotói közösséget – nevezzük így, mert a magyar értelemben vett társulatról nem beszélhetünk – 2000-ben, bár már az előző évben elkészítettek egy egészen különleges előadást, amelynek a helyszíne egy lakókocsipark volt, az előadás nézői pedig egy ablakon keresztül azt követhették, hogyan zajlik az életük, milyen, egyébként egészen hétköznapi dolgokat csinálnak.
Játék- és értelmezési lehetőségek pompás kaleidoszkópja a CAFe Budapesten
Nem véletlen a nevük, hiszen annak jelentése kukkoló. De aki azt gondolja, hogy a Peeping Tomot egy 1960-as angol pszicho-horror címéből kölcsönözték, talán az sem áll az igazságtól messze, hiszen az olasz-argentin és francia művészeti vezetésű belga társulat előadásai meglehetősen nyugtalanítóak, a valóság és fantáziavilág határán játszódnak, egészen különleges előadói nyelven és költészettel.
A Peeping Tom kertbe, nappaliba, leégett színházba egyaránt tervezett produkciót, és nem csupán saját előadásokat hoz létre, hanem gyakran dolgozik egészen más, klasszikusabb műfajban működő társulatokkal, olyanokkal, mint a Nederlands Dans Theater vagy a Göteborgi Opera, sőt az antwerpeni Királyi Szépművészeti Múzeum intézményében is rezidens művészetk. Alkotói folyamatuk egyedülálló: a térrel és az atmoszférával kezdenek, ezt követi csak a történet, bár hozzá kell tennünk, gyakran nincs hagyományos narratíva, sokkal inkább érzetekből építkeznek.
A Trafóba a CAFe Budapest keretében október 18-án és 19-én látható Moeder, azaz Anya egy trilógia része: 2014-ben mutatták be az Apát, 2016-os premier ez a produkció, jövő tavasszal pedig várható a Gyerek. Az Anya az anyaság kérdéseit járja körül, a születéstől a halálig – pontosabban a haláltól kezdődően, visszafelé, az előadás ugyanis temetéssel kezdődik -, az anya-gyerek viszonytól egészen a magányig és a hiányig terjedően sokféle, akár tabunak minősülő témát is érint, ám ezt sok humorral, a szürrealitásba is átkalandozva, a zenét sem mellőzve teszi. Az Anya tehát nem egyetlen, hanem sok anyáról szól, akiket az emlékeken keresztül vizsgálnak. Az előadást Ludwigshafenben mutatták be, idén Valladolid nemzetközi előadó-művészeti fesztiválján díjazták.
