Másfél éve az Operaház a 125 éves jubileumára készült. Mindenképpen szerettem volna valami frappáns korabeli újságcikkre bukkanni. Hosszas kutatás után az alábbi 1894-ben íródott visszaemlékezést találtam. A szöveg elhangzott egyszer a színház jubileumi estjén, de annyira jellemzőnek és örök érvényűnek tartom, hogy szívesen postolom.
Ma tíz esztendeje, hogy az Operaházat fényes közönség előtt megnyitották. Az inkognitó-páholyban jelen volt őfelsége is. A meghívott vendégek között képviseltetve voltak az ország összes méltóságai: miniszterek, főrendek, képviselők, diplomaták, tábornokok, prelátusok stb.
Podmaniczky intendáns honvéd őrnagyi ruhában csinálta a honőröket. A hölgyek estély öltözetben, a férfiak díszmagyarban vagy frakkban jelentek meg. Theatre parée volt a szó legelegánsabb értelmében.
A színpadon is ünnepi hangulat uralkodott, a művészek érezni látszottak, hogy epochális művészi eseménynek részesei. A karnagyi emelvényen Erkel Ferencz az agg mester foglalt helyet. … A színpadon a lelkes hangulatot csak mérsékelte némileg, hogy nem voltak megnyugodva az Aspaleia iránt. Sokan remegtek, hogy ez az ösmeretlen csodaszörny, mely akkor tartotta debutjét valami illetlenséget fog elkövetni. Fog-e a vas engedelmeskedni a víznyomásnak. A próbákon minden jól ment, de azért nem lehet tudni. Ez a félelem az intendánsra is elragadt, és a felvonásközökben, gondterhelt arczczel járt a színfalak között. Éppen kezdeni akarták a harmadik részt, Lohengrin első felvonását, mikor Podmaniczky észreveszi, hogy a színpadon egy ócska fa széket felejtettek. Maga rohant a színpadra, kétszer is megbotlott a kardjában, és a széket saját kezűleg távolította el.
Az egyik színházi orvos megszólította:
– Mért fáradt kegyelmes uram, maga?
A báró, ki különben is izgatott volt így felelt:
– Miért? Mert ha én azt mondom Káldynak, a rendezőnek, hogy távolítsa el azt a széket, akkor az utasítja Alszeghyt, a főügyelőt, Alszeghy utasítja az alügyelőt, az alügyelő a díszletmestert, a díszletmester, a szolgát, a szolga valamelyik díszítőt – és akkor megkezdődik az előadás, Őfelsége ott látja az ócska széket, s a holnapi audienczián azt találja kérdezni, hogy mért költött ő négy milliót az operára, ha még egy ócska széknek sem tudnak helyet találni.
Budapest, 1894. szeptember 27.
