Zenetörténet? Az nem csak egy idegesítő tölteléktárgy, ahol állandóan évszámokat kell magolni? Hat év zenetudományi tanulmánnyal a hátam mögött, a válaszom egyértelműen nem, ugyanakkor úgy látom, hogy nézetemet nem mindenki osztja. Egyetemi éveim alatt általában kétfajta válasz érkezett előadóművész szakos iskolatársaimtól, amikor megtudták, hogy mit tanulok: vagy hitetlenkedve csodálták (vélt) tudásomat, vagy enyhén lenéző mosollyal konstatálták, hogy nem is vagyok igazi zenész.
Úgy gondolom, egyik reakció sem helytálló, hiszen a zenetudomány és zenetörténet egyfelől nem valamilyen lenyűgözően bonyolult és átláthatatlan tudományág, másfelől lenézésre sem méltó (bár valóban inkább a bölcsészettudományokhoz sorolható, így igaz az a megállapítás, hogy nem vagyok „igazi zenész”) és sok mindenben segítségére lehet gyakorló előadóművészeknek is. A továbbiakban négy pontra bontva szeretném megmutatni, hogy miért.
1. A zenetudomány a zenéről szól
Természetesen mindenki számára magától értetődő ez a kijelentés, ugyanakkor fontos tudatosítani, hogy nem valamilyen elvont, a gyakorlati zenében hasznosíthatatlan diszciplínáról van szó, hanem olyan tudományról, amely a zeneszerzőket és az általuk írt műveket vizsgálja. A zenetudományba – a zeneszerzők születési és halálozási dátumainak tanítása mellett – beletartozik a zenetörténet szempontjából fontos személyek életének életrajzírása, műjegyzékek készítése, a lehető legpontosabb és legmegbízhatóbb kották kiadásra készítése (urtext, összkiadások), zeneszerzők leveleinek összegyűjtése és kiadása, zenei jelenségek történelmi és társadalmi kontextusban való vizsgálata, műfajelmélet stb. Ahogy ebből a felsorolásból is látszik, bőven akad olyan területe a zenetudománynak, amely zenészek számára is hasznosítható.
Egyik leglátványosabb módja a zenetudomány és a gyakorlati zenélés összekapcsolódásának a historikus előadói gyakorlat, amely a lehető leghitelesebben szeretné előadni a műveket, ez pedig nem lehetséges az adott kor előadói gyakorlatának vizsgálata nélkül. Ugyanakkor ennél sokkal kevésbé egyértelmű módokon is találkozhat a zenetudomány az előadóművészettel. Az előbbi keretein belül gondolkozhatunk például olyan kérdéseken, hogy kell-e a zenészeknek fejből játszaniuk a koncerteken (a múltban ez például sokszor nem volt elvárás), alacsonyabb rendű-e az alkalmazott zeneszerzés (Haydn például életének legnagyobb részét alkalmazott zeneszerzőként töltötte), lehet-e része az improvizáció a klasszikus előadói gyakorlatnak (Liszt sokszor improvizációval kötötte össze az egyes számokat koncertjein), vagy, hogy miért nem soroljuk az opera műfajba a musicalt.
2. A zenetudomány közvetít az előadóművészek és a közönség között
A napi sok óra gyakorlás mellett a legtöbb előadóművésznek nincs arra ideje vagy energiája, hogy igazán elmélyedjen egy-egy zenetörténeti korszakban vagy zeneszerzői életútban. A közönség azonban általában szívesen hall érdekes anekdotákat (akár igazak, akár nem), és örömmel veszik, ha néhány mondatban eligazítják őket a hallott zeneművekkel kapcsolatban. A műhöz kapcsolódó személyes gondolataink mellett tehát jó, ha röviden zenetörténeti kontextust is tudunk adni. Nem kell megijedni, senki nem vár doktori disszertáció szintű értekezést egy Mozart-szonáta kapcsán, a klasszika fő jellemzőiről, a szonáta és szonátaforma alapjairól azonban érdemes lehet röviden szót ejteni, az pedig hab a tortán, ha találunk olyan Mozart-levelet, amelyben az adott műről is ír.
3. A zeneművek értelmezése szélesíti a látókörünket
A bölcsészettudományokat kevésbé kedvelők szívesen idézik Arany „gondolta a fene” megjegyzését, amikor műelemzésre kerülne a sor. A műelemzésnek azonban – meglátásom szerint – legfontosabb feladata nem a szerző gondolatainak vagy szándékának rekonstruálása, hanem a saját értelmezésünk felfedezése. Természetesen ez sok esetben a szerző által elénk rakott képeken és szimbólumokon keresztül történik, a befogadás azonban akkor is a miénk – legyen szó akár irodalomról, akár képzőművészetről, akár zenéről.
A varázsfuvola a szabadkőműves motívumok ismerete nélkül is elementáris zenei élmény lehet, de mennyivel többet adhat, ha némi szakirodalmi kutakodás (vagy egy izgalmas tanóra után) beavatási történetként is tudunk rá tekinteni. A kékszakállú herceg vára kapcsán Balázs Béla szövegkönyve rengeteg gondolkodni valót ad a férfi és női lélektanról, a kapcsolatok dinamikájáról és arról, létezhet-e teljes őszinteség egy házasságban. A legszebb mindezekben pedig az, hogy nincs jó, vagy rossz válasz amikor egy-egy művet saját magunk számára értelmezünk. Emellett hasznos lehet gondolataink kicserélése is, hiszen mások értelmezésének megismerése által mi is új szemszögből tekinthetünk egy-egy alkotásra.
4. A zenetudomány érdekes (és néha bizarr)
A zenetudomány érdekes oldalával általában egy-egy ismeretterjesztő cikk vagy koncert előtt elmondott anekdota alkalmával találkozunk, ne felejtsük ugyanakkor, hogy a komoly tudományos értekezések, az évszámok és az opusz számok mellett az érdekes, vicces és bizarr történetek is a zenetudomány részei. Beletartoznak Johann Sebastian Bach sörfogyasztási szokásai is (sok sört fogyasztott), hogy Bartók algériai gyűjtésének női énekesei miért zömében prostituáltak, de Alma Mahler Gropius Werfel kapcsolata a századfordulós német-osztrák művészeti élet fontos alakjaival is (hármukhoz férjhez is ment).
Az érdekességek mellett pedig bizarr történeteket is találunk: Carlo Gesualdo hirtelen felindulásból megölte feleségét és szeretőjét, Joseph Haydn sírjából pedig halála után kilopták a fejét, hogy a korban divatos frenológia (koponyatan) segítségével vizsgálják a zseni koponyáját. Az erről tudomást szerző Eszterházy herceg követelte a koponya visszaszolgáltatását, az elkövetők azonban hamis koponyát adtak vissza. Az igazi koponya egészen 1954-ig nem került vissza Haydn sírjába, amikor végül a hamis mellé az igazit is eltemették – így jelenleg két koponya található Haydn sírjában.
Remélem, hogy – teljesen szubjektív – érvelésemmel sikerült meggyőznöm az olvasót, hogy a kötelezően elvégzendő zenetörténeti tárgyak talán nem is annyira elviselhetetlenek. Ha mégis azok, akkor is azt javaslom, hogy túllépve az iskolapadban elszenvedett zenetörténeti oktatás traumáján, foglalkozzunk a zenetörténet izgalmas és az előadóművészek számára is jól hasznosítható részeivel. Ha pedig elakadunk, keressünk egy csillogó szemű zenetudóst, aki lelkesen fog segíteni abban, hogy kérdéseinkre választ kapjunk (arra azonban készüljünk fel, hogy ha szakterülete is szóba kerül, akkor nem szabadulunk egy hosszas előadás nélkül)…
Ádány Rebeka zenetudós, a FOCUS on You program projektmenedzsere.
