Az eheti Kultúrpandában annak járunk utána, hová tűnnek a művészeti pályáról a tehetséges gyerekek? Hol esnek ki a gyerekek a rendszerből? Milyen tényezők határozzák meg egy fiatal pályaorientációját? Melyek azok a tényezők, melyek a felnövekvő gyermeket egyik vagy másik irányba mozdítják?
„Lenni, akik vagyunk és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott, ez életünk legfontosabb célja.” R. L. Stevenson
Hadd kezdjem mai írásom egy rövid történettel:
Egy ember meghalt. Tisztességes ember lévén a mennyországba került. A mennyország gyöngyházfényű kapuja előtt már várta egy angyal, és azonnal meg is szólította az új jövevényt.
– Boldog voltál a földi léted alatt választott hivatásodban?
– Bárcsak azt mondhatnám, hogy az voltam. – kezdte szomorúan az ember – Az volt az álmom, hogy festőművész leszek. De abból nem tudtam volna megélni. Kénytelen voltam éjt nappallá téve egy gyárban dolgozni, hogy el tudjam tartani a családomat. Emellett már semmire sem maradt időm. Ráadásul a családom nem támogatta, hogy képzőművészeti iskolába menjek. Szerintük az pénzkidobás lett volna. Sőt, még a feleségem is azt mondta, hogy reálisan kell szemlélnem a dolgokat, és jobban teszem, ha elfelejtem ezt a gyerekes álmomat, hiszen már egy egész családot etetnem kell. Gyári munkásként kezdtem, de lassacskán sikerült felfelé haladnom a ranglétrán, és végül vezetői beosztásba kerültem. Onnan pedig már nem volt visszaút. A feladatom nagyon felelősségteljes volt, számos ember megélhetése függött az én munkámtól. Aztán egy napon tudtam, hogy ez a hajó már elúszott. Ilyen idős korban már biztosan nem leszek festőművész.
Az angyal elszántan, türelmesen és szelíd tekintettel hallgatta a jövevény nehéz sorsáról szóló elbeszélést.
– Ha már itt tartunk, – kezdte izgatottan az ember – meg tudnád nekem mondani, hogy ki minden idők legnagyobb festőművésze?
– Oh, ez könnyű – válaszolta azonnal az angyal –, hiszen itt áll előttem.
– Ezt nem értem – szólt zavarodottan az ember –, hiszen mondtam, hogy nem tudtam időt szánni a festésre.
– Hát igen, bizony nagy kár, hogy nem tetted…
A tehetségek azonosítása
Ebben az írásomban a tehetséggondozás művészképzésre vonatkozó részét vizsgálom. Tisztában vagyok vele, hogy ez ennek a szerteágazó témának csak egy szegmense, de művészként és pedagógusként ez az a terület, mely különösen fontos számomra.
Arányaiban nem születik kevesebb tehetség, mint húsz évvel ezelőtt.
Mégis elmondható, hogy csökkenő tendenciát mutat a művészeti irányban elhelyezkedni kívánó gyermekek, diákok száma. Hol esnek ki a gyerekek a rendszerből? Milyen tényezők határozzák meg egy fiatal pályaorientációját? Melyek azok a tényezők, melyek a felnövekvő gyermeket egyik vagy másik irányba mozdítják?
A tehetség azonosításához többféle modellt alkalmaznak, számomra a legszimpatikusabb a Mönks – Renzulli modell.
Nyilvánvalóan a tehetségeknek rendelkezniük kell kivételes képességekkel, ehhez nélkülözhetetlen a kreativitás, hiszen a rugalmas gondolkodás, az ötletgazdagság, a merészség és a művészi érzék mind-mind jellemzője a tehetséges gyermekeknek. Belső motiváció és feladat-elkötelezettség nélkül ezek a gyermekek (felnőttek), bár lehetnek ígéretesek, nem válnak valódi tehetséggé. Mindehhez hozzá kell még venni az olyan külső faktorokat is, mint a család, a társas közösség és az iskola.
Sok mindennek együtt kell állnia ahhoz, hogy egy-egy tehetségre rábukkanjunk. Noha rengeteg helyen rájuk lehet találni, ahhoz hogy egy ígéretes gyermekből valódi tehetség legyen, hosszú utat kell bejárni.
A művészeti oktatást vizsgálva alap-, közép- és felsőfokon is érdemes megvizsgálni, bekerülnek-e az ígeretes gyermekek a nekik megfelelő intézménybe, és képes-e a rendszer megtartani őket.
Mit tehet a család?
Úgy vélem, ahhoz, hogy a családok fontosnak tartsák a gyermekük képességeinek folyamatos megfigyelését,
elengedhetetlen a szülők tájékoztatása arról, miért fontos a tehetséggondozás a gyermek, a család és a társadalom, a „közjó” számára.
Boldog, kiegyensúlyozott ember akkor lesz valaki, ha abban a tevékenységi körben tevékenykedhet felnőtt korában, amelyikben a legeredményesebben, belülről motiválva végezheti a munkáját. Itt nagyon fontos szó a belülről motiváltság. A fizetés, az anyagi jólét ugyanis nem az. Ugyanúgy, a jó jegy az iskolában sem számít belső motivációnak.
Belső motiváció esetén a cselekvést a gyermek vagy felnőtt önmagáért, belső érdeklődésének, kíváncsiságának, tanulási- vagy fejlődésvágyának kielégítéséért teszi. Ez magasabb kreativitáshoz, rugalmasabb gondolkodáshoz vezet.
Érdemes tehát figyelni, miben leli örömét a gyermek, amikor semmi külső jutalom vagy tárgy megszerzése nem vezérli.
Művészeti iskolák és műhelyek
A különböző művészeti területeken az alapfokú művészeti iskolák kulcsfontosságú szerepet töltenek be. A tehetséggondozás szempontjából első és legfontosabb feladatuk egyben a legnagyobb kihívás is számukra, hogy „minél nagyobb merítésben” gyereket integráljanak a képzésbe, hiszen tehetségek felkutatása és azonosítása társadalmi, gazdasági és tudományos szempontból is nagyon fontos.
Ehhez folyamatosan dolgozni kell azon, hogy az iskolák híre a családokhoz eljusson. Innentől a nagyobb munka a pedagógusokra van bízva, hiszen a rendszer maga lehetőséget ad a tehetséges gyermekek emelt szintű képzésére és továbbirányítására a megfelelő intézményekbe. A különböző művészeti ágak terén persze azért van különbség. A táncművészet különleges helyzetére egy következő cikkemben fogok kitérni.
Az általános iskolákkal való jó kapcsolat, és a „szájhagyomány útján való terjesztés” mellett egyre nagyobb szerepet kaphat a közösségi médiában való jelenlét. Erre nagyon jó példa a Hubay Jenő Zeneiskola 2021-es „toborzó” videója, melyre magam is a Facebook-on akadtam rá:
A hosszú, elmélyült munka lehetőségének megadása a különböző művészeti iskolákban, szakmai műhelyekben, önmagában is megadhatja a gyermekeknek vagy felnőtteknek a „flow” élményét.
Mindemellett ezek az intézmények a társas közösség terén is nagyon nagyban tudnak segíteni a gyermekek rendszerben tartásában. Amint azt a zeneoktatásról szóló cikkemben is megírtam, a művészeti iskola mint közösségi tér, zenekar, énekkar, balettelőadások, kamaraestek, koncertek, kiállítások helyszíneként komoly eredményeket érhet el mind a szülők, mind a gyerekek elköteleződésének erősítésében.
Alapfokú művészetoktatás adatai, 2019/2020
Magyarországon 700 alapfokú művészeti iskola van, ebből nagyjából 500 foglalkozik zeneoktatással is, (350 kizárólag zeneoktatással), sokukat még mindig zeneiskolaként tartjuk számon, mivel elég hosszadalmas lenne kiírni, mi minden tartozik még az adott iskola keretei közé.
A KSH adatai alapján egy pillantást vethetünk a 2019/2020-as adatokra:
| Művészeti ág | Tanulók száma | Pedagógusok száma | |||
| előképző | alapfokú | továbbképző | összesen | ||
| évfolyamokon | |||||
| Zeneművészeti ág | 29 165 | 80 719 | 7 421 | 117 305 | 12 329 |
| Ebből: klasszikus zene | 26 641 | 71 670 | 6 760 | 105 071 | 11 249 |
| népzene | 2 039 | 5 874 | 562 | 8 475 | 658 |
| jazz | 24 | 810 | 17 | 851 | 101 |
| elektroakusztikus zene | 461 | 2 365 | 82 | 2 908 | 321 |
| Táncművészeti ág | 18 409 | 61 400 | 5 299 | 85 108 | 1 755 |
| Képző- és iparművészeti ág | 7 887 | 32 208 | 3 370 | 43 465 | 1 204 |
| Szín- és bábművészeti ág | 2 626 | 10 069 | 1 631 | 14 326 | 468 |
/Egy tanuló annyiszor szerepel, ahány művészeti ágon tanul. Egy pedagógus több művészeti ágon is taníthat./
A művészeti ágak közül a zeneművészet a legnépszerűbb, a tanulók fele itt folytat tanulmányokat. Táncművészeti ágon 36%-uk, képző- és iparművészeti ágon 18,5%-uk, szín- és bábművészeti ágon 6,1%-uk tanul.
- A zeneművészeti ágon belül a klasszikus zene a legnépszerűbb, a hangszerek közül pedig a zongora és a furulya.
- A táncművészetet választók közel fele továbbra is néptáncot, harmaduk pedig társastáncot tanul.
- A képző- és iparművészeti ág tanulóinak legnagyobb hányada grafikát vagy festészetet tanul.
- A szín- és bábművészeti ág tanulóinak 85%-a színjátékképzéseken vesz részt.
Az alapfokú művészeti iskolák mellett természetesen – főleg a táncművészet, a képző- és iparművészet, valamint a szín- és bábművészet területén – rengeteg különböző szakmai műhely, klub, egyesület vagy alapítvány foglalkozik művészeti oktatással. Valójában a művészeti szakgimnáziumokban, illetve később egyetemeken és főiskolákon megjelenő diákok száma és tudásuk minősége alapján lehet csak megállapítani, hogy egy országban mennyire hatékonyan sikerül a tehetséges gyermekeket a számukra ideális úton tartani, és a képességeiket maximálisan kamatoztatni.
A társadalom szerepe
A művészet társadalmi megítélése alapvetően kultúrpolitikai kérdés. Ehhez most hozzáadódótt a pandémia alatti „felesleges, illetve gazdasági hasznot nem hozó ágazat” címkéje, ami nem tudjuk, mennyi időre bélyegzi meg ezen szakterületek létjogosultságát.
A tehetségkutató műsorok népszerűsége egyértelmű mutatója a társadalom tehetségek felfedezésére irányuló belső igényének. Ezek a műsorok tulajdonképpen egyfajta katalizátorként is működhetnének. Természetesen nagyon fontos, hogy valódi tehetségekkel foglalkozzanak, és ne menjenek el a nézettség növelése érdekében teljesen más, esetleg ellentétes hatásokat kiváltó irányba.
Felelősséggel tartozunk azokért az emberekért, gyermekekért, akiket bármilyen módon felfedezünk.
A befektetett munka hangsúlyozása és a gondoskodó utókövetés nélkül ezek a műsorok a 15 perc hírnév hamis illúzióját adhatják a műsorok követői számára, amelynek hatására aztán, ha egy gyermek be is kerül egy művészeti képzésbe, nagyon hamar csalódhat a könnyen jött siker hiányában.
Nem nagyon használnak a tehetséggondozásnak a negatív sztereotípiákat közvetítő filmek, könyvek, újságcikkek sem. A táncművészethez kapcsolódó testi és lelki zaklatás, a képzőművészethez gyakran társított mentális zavarok, és általában a „meg nem értett zseni” boldogtalan képe látens félelmet épít az emberek, a fiatalok tudatába, mely egyre inkább elidegeníti a társadalmat a művészet értékeitől.
A boldog művész képe akkor jelenhetne meg az emberek fejében, ha sok olyan történettel találkoznának, melyben egy művész kiteljesedik saját útjának megtalálása révén. Ám tudjuk, a pozitív történetek sokkal kevésbé vonzzák a nézőket, olvasókat, mint azok, melyeken szörnyülködni lehet. Itt léphetnek a pedagógusok, szülők, műsorszerkesztők vagy akár politikusok a képbe. Számtalan izgalmas önéletrajzi írás, film foglalkozik a művészpálya nehéz, ám rengeteg örömet okozó útjával. Ezek széleskörű terjesztése egy előttünk álló feladat lehet., hiszen ezeknek a géniuszoknak, művészóriásoknak az életpályája modellként szolgálhat a jövő nemzedékének.
Czeizel Endre, a magyar tehetségkutatás egyik legkiemelkedőbb alakjának soraival zárom mai írásom:
„Emberi érték a tehetség, ami majdnem mindenkiben megtalálható, csak sokáig kell faragni a követ, hogy végül megcsillanjon a drágakő.”
