A második világháború után mintegy két évtizeden keresztül működött Madridban egy olyan követség, amely nem az akkori magyar államot, hanem az emigrációban élő magyarságot képviselte. A „királyi követ”, Marosy Ferenc amellett, hogy elintézte honfitársai ügyes-bajos hivatalos ügyeit, igyekezett szolgálni a magyar kultúrát és ápolni a nemzeti identitást is.
Marosy Ferenc (1893-1986) több évtizedes diplomata pályafutása során megjárta London, Brüsszel, Madrid, Prága, Bukarest, Kairó, Zágráb és Helsinkit követségeit. Amikor Finnország 1945-ben különbékét kötött a Szovjetunióval, Marosy saját biztonsága érdekében jobbnak látta elhagyni az állomáshelyét az orosz csapatok megérkezése előtt és Stockholmba távozott.
„Spanyolország kék ege feledhetetlen maradt számomra”
Pár nap múlva a svéd fővárosban korzózva futott össze egyik régi barátjával, a volt helsinki spanyol követtel, akitől spanyol vízumot kapott a maga és felsége, Blanche számára. Marosy először óraadó tanárként próbált boldogulni Madridban, de hamarosan
a Spanyolországban már letelepedett, illetve folyamatosan beszivárgó magyarok ügyeit kezdte el intézni, csak éppen magánszemélyként, hivatalos megbízatás nélkül.
Az önkéntes követ később politikai kapcsolatainak segítségével és Habsburg Ottó közbenjárására kapta meg a spanyol kormánytól a néhány éve lezárt régi magyar királyi követség épületét. Itt kezdhette meg komolyabban a félhivatalos diplomáciai munkáját 1949-ben. Ekkoriban Spanyolország ugyanis nem állt hivatalos kapcsolatban a kommunista vezetés alatt álló Magyar Köztársasággal.
A diplomata és a díva
Marosy egyik első kezdeményezése volt a spanyol rádió magyar adásának megindítása, ami szintén Habsburg Ottó közbenjárására jött létre. A rádió nagy sikerrel indult el, részben a tartalom, részben a kivitelezés miatt: mivel az adás egész Európában, így a Vasfüggönyön túl is fogható volt, nagy jelentőséggel bírt az emigráns magyarok és a magyarországi lakosság tájékoztatásában.
A kezdetben tizenöt perces műsor napi hírekkel indult, amit egy fontosabb, a spanyolok által kijelölt esemény kommentálása, a „Napi jegyzet” követett. Ezután jött a legérdekesebb rész, a magyar rádió munkatársai által szerkesztett főcikk. Később az adásidő meghosszabbodott, így már a nyugaton kiadott magyar újságok szemléje, a külföldön megjelent magyar könyvek ajánlója és vallási program is bekerült. Mindezt spanyol zene zárta.
A kezdő csapatban Muráti György szerkesztő mellett dolgozott Vaszary János, rendező és színműíró és felesége, Muráti Lili színésznő is.
Vaszary mögött már több évtizedes munkásság állt, így profi és szellemes szövegeket írt, a hallhatóság pedig rajongott a bemondóért, Muráti Liliért. A közönség rögtön szóvá is tette, amikor Muráti ki-ki maradt a rádióból az egyre sűrűsödő színházi előadásai miatt, így kénytelenek voltak a szövegeit előre felvenni, hogy az ő hangja menjen le az esti adásban. Végül azonban a házaspár kénytelen volt kiszállni, hogy a színházi karrierjükre koncentrálhassanak. Ez ugyan Marosy szerint a nívó visszaesését eredményezte, de a rádió azért meg tudta őrizni a jó hírét egészen megszüntetéséig, 1975 decemberéig.
Egy irodalmi hagyaték őrzője
Nyírő József erdélyi magyar író, politikus 1950-ben költözött a Madrid melletti El Escorial településre. Muráti Lili mutatta be Marosynak, sőt, azt is elintézte, hogy ő is munkát kapjon a madridi Magyar Rádiónál. Az író egészségi állapota azonban néhány év múlva rosszra fordult, és Nyírő 1953-ban tüdőrákban meghalt. A halála előtti hetekben írta a Küzdelem a halállal című művét, melynek kéziratát Marosy Ferencre bízta. A megőrzött alkozást egy Nyírő-rajongó csikágói öregcserkész, Frecska Sándor másolta le madridi útja során 1968-ban. A szövegből aztán Cseh Tibor is kapott egy példányt. A megrázó beszámoló végül az ő közvetítésével 1991-ben jelent meg először a Művelődés című folyóiratban.
Mise Mindszenty bíborosért
Miközben a madridi magyar királyi követség újranyitását szervezték, Budapesten éppen Mindszenty József bíboros, hercegprímás koncepciós pere zajlott. Az ügy a spanyol lakosság előtt is ismert volt, hiszen az ABC magazin folyamatosan tudósított az eseményekről 1949 februárjában. Az ítélethirdetés után Madridban, Salamancában és Caceres városában is tiltakozó diáktüntetést szerveztek, Zaragozában pedig misét celebráltak Mindszenty bíboros érdekében az El Pilar bazilikában.
Ahogy a követség megnyílt, Marosynak is szinte az első dolga volt, hogy misét szervezzen Madrid egyik legelőkelőbb templomában a „hercegprímás égi megsegítésére”. Az esemény meghívóját egyszerűen közzétette az újságokban. A legnagyobb meglepetésére
a templom zsúfolásig megtelt: több magas rangú spanyol politikus és miniszter is megjelent, és a magyar kolónia tagjai is félretették vallási meggyőződésüket,
hogy részt vegyenek az eseményen. A mise végén együtt énekelték a Himnuszt, és a rendezvény az emigráció közösség építésében is nagy szerepet kapott.
Gyűjtés a forradalmároknak
Amikor 1956. október 23-án kitört a forradalom Budapesten, egész Spanyolország megmozdult, a magyar követség pedig a segítségnyújtás központja lett. Gyűjtőakciót indított a Spanyol Vöröskereszt, felajánlásokat hoztak magánemberek, a külképviseletek diplomatái és persze a magyar emigráció tagjai is. Egy gimnázium tanulói három nap alatt 4 tonna konzervet gyűjtöttek, mások gyógyszert, pénzt, ruhákat, autót ajánlottak fel.
Marosy amit tudott, igyekezett Magyarországra, illetve Bécsbe juttatni. Amikor egy katolikus nagygyűlésen tartott beszédet, a lelkes spanyol publikum – rá nem jellemző módon és a rendőrség rosszallására – áttörte a rendőrkordont és hazáig kísérte a követet. A mexikói-spanyol származású jezsuita pap, Ramón Cué Romano az események hatására írta meg a Sangre de Hungría (Magyarország vére) című verseskötetét.
Az ország vezetése is a magyar szabadság ügye mellé állt, először fegyvereket és százezer önkéntest akartak adni, majd az ENSZ tanácsánál kezdeményezték annak közbelépését az orosz fegyveres beavatkozás ellen.
A spanyol kormány rendelkezést bocsátott ki, hogy a menekült gyerekeket korlátlanul be kell fogadni,
még egy bélyegsorozatot is kiadatott a magyar gyermekakció javára. Habsburg Ottó közben hanglemezre mondta kiáltványát, melyet a madridi Magyar Rádióba küldött, hogy a magyarokhoz szóljon.
Házigazda, örömapa, esküvői tanú
Marosy Ferenc minden alkalmat megragadott, hogy a szétszórt és nagyon különböző világnézetű magyarokat összekovácsolja. Habár a madridi királyi követség mindig erősen alulfinanszírozott volt, rendszeresen megünnepelték március 15-ét, augusztus 20-át és a karácsonyt, az 56-os forradalom után pedig már október 23-át is. Fogadásokat tartottak Habsburg Ottó látogatásai alkalmával is, ami előtt Marosy felesége, Blanche pukedlizni tanította az ifjú hölgyeket.
Marosy mindenkinek úgy segített, ahogy tudott, volt akinek szállást keresett, az 56-os menekült focista Csóka Józsefnek öltönyt készíttetett. A házaspárt a családi eseményeken is szívesen látták, Blanche a szülőktől távol élő fiataloknak örömanyja volt. Marosy pedig Juan Gyenes fotóművész lányának, Irenkának lett esküvői tanúja.
Marosy Ferenc a Magyar Királyi Követség épületét és berendezését 1969-ben adta vissza a spanyol külügyminisztériumak, amikor Spanyolország felvette a hivatalos diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal. Az idős diplomata ezek után visszavonultan élt, bár honfitársaival azután is tartotta a kapcsolatot. 1986-ban bekövetkezett halála után a Goya freskókkal díszített San Antonio de la Florida kápolnábanban ravatalozták fel, majd az Almudena temetőben helyezték örök nyugalomra. A róla szóló dokumentumokat, köztük levelezését és emlékiratait Gyuricza Kata Sára és Gyuricza Péter dolgozta fel Marosy Ferenc, egy magyar királyi követ Madridban (1949-1969) című kötetben.
A blog támogatója az idén 30 éves Cervantes Intézet:
- Ha érdekel a spanyol kultúra, iratkozz fel a Cervantes Intézet hírlevelére!
- További madridi érdekességekért kattints a szerző blogjára!