A rock’n’roll Szent Johannája mesél tiszta energiákról, őrületről és a zene pozitív, lélekemelő spirituszáról. Hitvallások és kitérők, „apáca akartam lenni”, lázadások és visszatérések. Transzgenerációs sorsvonalak, önazonosság kontra insta-élet. A rock’n’roll 21. századi hivatása és Novai Gábor emberi és szerzői tartásának példaértéke a kortárs fiatalok körében. A Magyar Zene Háza Nekünk írták a dalt! című kiállításhoz kapcsolódó portrésorozatában Marót Vikivel beszélgettünk.
– Nem egyszer hallottam, hogy azt mondják rólad, olyan vagy, mint a vitamin: pozitív, nyitott, egyenrangú, kedvességet, vidámságot sugárzó. Hogyan találkoztál azzal a zenei világgal, amit évtizedek óta rendíthetetlenül képviselsz?
– Nova bácsi (Novai Gábor – a szerk.) erre azt mondaná, hogy az anyatejjel szívtam magamba! A húsz évvel idősebb bátyám – a tragikus módon 2008-ban elhunyt Flipper Öcsi – amikor születtem, már javában benne volt a hazai rock and roll zenei őrület kellős közepén, a Hungária, Dolly Roll által. Szinte minden koncerten ott voltam, mindenhova vitt magával a családom – már akkor, amikor még jóformán öntudatomnál sem voltam. „Eleve elrendeltnek” érzem az egészet, sőt igazából azt mondanám, a zene választott engem és nem pedig fordítva. Olyan ez az, mintha a bátyám félbeszakadt hivatását valamilyen módon nekem kellene továbbvinnem, „befejeznem”.
– Nem volt mindig egyértelmű, hogy zenei pályára lépsz, nem? Ha jól tudom, volt egy éles kitérő kamaszkorodban…
– De nem ám! Ennek komoly előzményei vannak egyébként, röviden mesélek is erről, mert csak ezek alapján érthető igazán a kitérőm. Nálunk mondhatni, hogy család szinten megy a rendszerhekkelés, kezdve azzal, hogy édesanyám 13 évvel idősebb, mint apukám. Magyarországon egy ilyen évtizedekkel korábban nem kis ítélkezést vont maga után… Ennek tetejében 40 volt, amikor szült engem. 1983-ban ez eléggé kiverte a biztosítékot. A kamasz korom – talán a nagy korkülönbség miatt – sajnos egy nehéz időszak volt anyukámmal, nem értettük egymást, brutális konfliktusaink voltak. Ez a probléma és az előbb említett sok előzmény hatása aztán óhatatlanul egy nagy lázadásba torkollott.
Fura rebellióim voltak. (Nevet) Az alkoholon és a drogon kívül színes skálán mozogtam. Megszökdöstem otthonról, 17 évesen aztán el is költöztem, apáca akartam lenni. Annyira zűrös, zajos volt a gyerekkorom, minden hétvégén fellépések után le kellett menni éttermekbe, ott volt mindenki, nagy röhögések, éjszakázás, vágni lehetett a füstöt. Kislányként ebben létezni szerintem borzasztó terhes és lelkileg iszonyú megerőltető. Minden bizonnyal ebből adódott aztán egyfajta menekülésként, hogy apáca akartam lenni. Egyházi iskolába kértem magam. Nagyon kellett a csend, a nyugalom, a befelé fordulás. Ott aztán kaptam egy pozitív értékrendet, de rájöttem, az a fajta keretrendszer és szabálykövetés, amibe be kellett (volna) illeszkednem, nem az én irányom. Sokszor meg is kérdőjeleztem ott dolgokat. Az igazi hithez a kételkedés vezet el szerintem.
– Azt a fajta lélekemelő és tisztító elköteleződést végül mégis csak a zenében találtad meg?
– Abszolút. Mindig bennem volt mélyen, hogy énekesnő szeretnék lenni, de elnyomtam, nem mertem vállalni, a bátyám előtt pláne, de a sors csak értem jött és elvitt a zenéhez. Egy vallási elköteleződéssel ellentétben azért érzem magaménak, mert az élet igazi, mindent átható szeretete van benne. Különben egyébként előző életemben szerintem én voltam Assisi Szent Ferenc! (Nevet) Na, jó, viccelek persze, de állatokat gyűjtök, egy csomó macska ideköltözik hozzám, befészkelnek a madarak a teraszomra meg a párkányomra, én nem tudom mi van. (Nevet)
– Valószínűleg megérzik tiszta energiáid.
– Lehet. Nekem nem egy ez a „letört a körmöm vagy vettem egy új rucit, kiteszem instára”- életmód. Lökött módon tolom a mindennapokat, de úgy érzem legalább őszintén! Inkább a kóbor állatok, mint a lájkok jöjjenek, de tényleg. Lehet előadóként nem feltétlenül jó ez az anti-marketinges hozzáállás, de ez van. Nem tudom megjátszani magam. Nem szeretem a műanyag dolgokat.
A vallásos sulin túl megjártam egyébként még pár kísérletező utat, amik érdekesek voltak, de valahogy mégsem tudtak igazán rabul ejteni. Asztrológia, numerológia. Szerintem minden ember keres valamilyen támpontot, hogy értse a világ összefüggéseit valamilyen szinten, aztán megtalálja a saját értelmezését. Van, aki meditál, van, aki tagad. Én az energiákban, főként jó energiában, a pozitív energia fennmaradásában hiszek. A természet nem lehet pazarló. Nincs olyan, hogy megszületünk és semmivé veszünk. A lélek egy olyan energia, amely mindig jelen van, nem semmisül meg. A halállal sincs vége az életnek. Olyan nincs, hogy semmi. (Nevet)
Nagyon kell figyelni, mire van szüksége a lelkünknek, a testünknek, hogy töltődjön. Ha nekem az ad boldogságot, hogy elmegyek az erdőbe Rozi kutyával, akkor azt teszem. Én egy nagy levegővétellel képes vagyok beleszeretni a természetbe egy séta alkalmával. Ha meglátom a Balatont, a hasamban megjelennek a pillangók! (Nevet) Ezért hiszek az energiában. Minden mindenre hatással van, csak figyelnünk kell.
– Az energiaáramlás fontos a zenekari létben is?
– Nagyon. Ha a legkisebb feszültséget is megérzem, akkor borul a bili, kész minden. Ha például rossz a technika és Nova bácsi (Novai Gábor – a szerk.) feszült ettől, akkor dől minden, mint a dominó, mert nem tudunk világosan kommunikálni. Ha ilyen felmerül, akkor nem tudok belekerülni igazán abba a jelenlétbe, ami szerintem irtó fontos a koncerten, és sajnos nem történik meg a varázslat. Ezek nem látszanak kívülről, de amikor esetleg ilyet érzek bent, az rettenetes. Nincs varázslat, csak lejátszod a bulit.
– Pedig ennek az egésznek pont a rítus a lényege?
– Teljes mértékben. A közönség nagyon fontos. Ha velük valamiért nem tudok kapcsolatot teremteni, akkor sincs meg a varázslat. Itt nem hókuszpókra kell gondolni, csak arra a nagyon durván jó energiaáramlásra, ami a zenekar és a közönség között ki kell, hogy alakuljon. Ha ez nincs meg, akkor csak az játszik, hogy le kell tolni a bulit legjobb tudás szerint, de az nem biztos, hogy ott van a lelkem is. Lent voltunk nemrég Villányban, nem tudom hány ezer ember, na és ott valami őrület keletkezett. Brutális milyen energiák mozogtak oda-vissza közöttünk.
– Ez az áramlás olyan, mint egy drog?
– Kábé pont olyan. Amikor a covid-időszakban hosszú ideig nem voltak koncertek, nekem szabályosan elvonási tüneteim jelentkeztek. Hogy tompítsam ezt az űrt, mindent csináltam, amit csak lehetett, a horgolástól kezdve a rajzolásig, de nem találtam a helyemet, csak bolyongtam. Ez olyan, mintha tőled elvennék az írás lehetőségét, vagy nagyon csökkentett formában tudnád csinálni, amit a hivatásod.
– Kit említenél a szerzők vagy előadók közül, aki (vagy akik) nagy hatással vannak rád, inspirálnak?
– Sok ilyen van, de például számomra a Generál mindkét időszakának munkássága fontos és erőt adó. Az első korszakuk vokálhangzása, na, az már Isten. A magas, a legmagasabb szintű energia. Nova bácsi (Novai Gábor – a szerk.) munkássága számomra elképesztő. Olyan kreativitás, kitartás, hit, lelkiség, emberi tartás, tehetség és mindezek mellett szerénység van benne, ami iszonyú ritka azt gondolom. Tanítani kellene őt, de komolyan. Ha valaki, akkor ő pont megtehetné, hogy elszálljon vagy magas lóról beszéljen, ennek ellenére maximálisan emberi és méltóságteljes. Végtelen nyitottság és kíváncsiság van a fiatalok felé benne, igazából örök fiatal. Sosem ült bele a legendájába, nem fitogtatta a hatalmát, sosem élt vissza a pozíciójával. Érzelmileg nagyon intelligens, empatikus és humoros. Ő a rugalmas bástya, egy vérbeli csapatjátékos. Nagyon sokat köszönhetünk neki a zenekarral.
– A Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar évtizedek óta képviseli a rock’n’roll közösségteremtő volumenét és pozitív energiáját, az utóbbi időben pedig azt látom, egyre jobban kezdtek odafigyelni arra, hogy a nosztalgia mellett a kortárs frontra is utaljatok. Mi ma, a 21. században a rock and roll hivatása szerinted?
– Határtalan és gátlástan lett minden. Termék és eredmény orientált világban élünk, valódi szellemi, lelki mélyebb tartalmak nélkül. Az emberek jóformán nem is élnek, hanem robot üzemmódban tolják. Siker és pénz a minden, ami szerintem rettenetes. Nem azt mondom, hogy ezekre nincs szükség, de ilyen szinten, ami ma már megy, az félelmetes! Horror. Erre jön a „régen jobb volt”, ami nyilván illúzió, de valahogy meg mégsem. És itt kanyarodunk be a rock’n’roll mai utcájába, és ezzel kapcsolatban lehet a mai értéke. Elvisz, visszavisz egy olyan világba, ami ebből a káoszból valamilyen módon egy kiút, egy töltekezés.
A zenekaron belül is van most egy újrakeretezés, hogy kezdjük el újragondolni, újrahangolni dolgokat. Fontosnak tartjuk, hogy maradjon a forma a rock’n’roll, de a téma, a szöveg legyen mai, szólítsa meg a ma emberét. Fontos, hogy a hagyományainkhoz mérten szólítsuk meg az embereket, kvázi vegye fel szépen Piroska azt a tüll szoknyát, mert hova máshova venné fel, mint a Fenyő-koncertre, vagy a Marót Viki és a Nova Kultúrra, de úgy döntöttünk, becsempészünk olyan dolgokat most már a dalainkba, amik utalnak a kortárs jelenségeinkre.
– Így készült a Troll nem volt is, ami az online világ ismerkedési csapdáit dolgozza fel. Zúzós klip, erős dallamvilággal, még erősebb dalszöveggel.
– Dallam- és stílusvilágát nézve ez a nóta simán egy ’60-as évekbeli ballada, de olyanról szól, ami nagyon mai. Jelenleg azt látom, hogy nagyon nagy elbillenések vannak, ha nem figyelünk oda. Tegnap voltam egy Old Boys koncerten és mindenki a telefonját nyomkodta, mindenki mutatott valamit, posztolt, szelfizett. Ennek az a következménye, hogy rengeteg veszélyes arc megjelenik kontroll nélkül egy virtuális közösségi térben. Bárki mondhat bármit, tök mindegy milyen profilképpel. Bármilyen fake profilról küldözgethet verset vagy idézetet valaki, te hiába tudod ki az, sosem bizonyíthatod rá jóformán. Ez egy nagyon veszélyes és ijesztő világ.
Idegrendszerileg is nagyon nehéz feldolgozni a neten szerzett ingereket, kommunikációkat. Amíg egy élő találkozásnál leszűröd, ki milyen lehet nagyjából, az online térben erre nincs lehetőség. Egyre inkább olyan világ van körülöttünk, aminek hatására érezzük a zenekarban, hogy muszáj reagálnunk rá a magunk lehetőségeivel. Meg kell tartanunk a rock and roll pozitív energiáit, de be kell vonni a mát, enélkül nem lehetünk eredetiek. A jelenlegi állapotokban már több dolgunk van, mint pusztán az, hogy egy jól beazonosítható nosztalgiázós zenekar legyünk. Figyelnünk kell a mára.
