A Lodestar Trio a skandináv népzenei színtér sztárjai, Erik Rydvall és Olav Mjelva, valamint Max Baillie brit hegedűvirtuóz egyedülálló kezdeményezése, melyen keresztül a groove és az improvizáció szellemét viszik a barokk zenébe a hagyományos északi vonós hangszerek – a norvég hardanger fidula és a svéd nyckelharpa –, valamint a klasszikus hegedű kombinálásával. December 20-án este ők adnak koncertet a Magyar Zene Házában.
- hirdetés -

Műsorukon Bach csellószvitjeinek, szólóhegedűre írt szonátáinak és partitáinak, illetve más barokk szerzők műveinek áthangszerelt és újragondolt változatai szerepelnek tradicionális északi dallamok és az együttes tagjainak saját kompozíciói mellett, ezenkívül – a trió számára is újdonságként – a kelet-európai folklorista zeneszerzés néhány klasszikusa is előkerül majd. A Lodestar Trio 2018-ban jött létre, miután Max rábukkant egy videóra, ahol Olav és Erik együtt játszottak. Mindezt egy rövid e-mail váltás, majd egy háromnapos közös zenélés követte, amelynek eredményeként úgy döntöttek, hosszútávon is folytatják az együttműködést. Azóta felvették és tavaly meg is jelentették Bach to Folk című debütáló albumukat a Naxos kiadónál, melyet a kritikusok elismeréssel fogadtak. Alább a brit hegedűs, Max Baillie avat be mélyebben a népzene és a barokk zene kapcsolódási pontjaiba.
– Mi a kapcsolat a népzene és a barokk zene között?
– A népzene és a barokk zene között mély kapcsolat van. Bach egyik korai felmenője például pék volt, és a malomkő forgatása mellett egy cithrinchen nevű lantszerű népi hangszeren játszott, ez tanította meg őt az ütemtartásra. Ezt a történetet maga a Bach család meséli el a Bachok zenei eredetéről szóló könyvben. Szerintem a lényeg az, hogy mindkét zenei forma alapvetően groove-alapú. Néha ugyan kilépünk a groove-ból, és rugalmasabban kezeljük a ritmust, hiszen a barokk zene előadásánál az időkezelés rugalmassága mindig is tradíció és ízlés kérdése. A barokk zenében lévő groove-elemet mindenesetre nem lehet letagadni, és ez egyezik sok nép zenéjének szellemiségével. A hangszerek természetes rezonanciájára való összpontosítás ugyancsak rokon, akárcsak a hangképzésre való odafigyelés, amelyet inkább a jobb, mint a bal kéz vezet. A barokk zene komponálásakor alapvetően figyelembe vették a természetes visszhangját azoknak a tereknek, ahol ezeket a műveket előadták, legyen az akár egy templom vagy egy szobabelső. A nyckelharpa és a hardanger fidula pedig egyaránt rendelkeznek saját természetes rezonanciával az úgynevezett zengőhúrok révén, amelyeket nem közvetlenül szólaltatnak meg, hanem a többi húr hozza őket rezgésbe. Továbbá mind a barokk, mind a népzenei hagyományban fontos eszmény az improvizáció, a minél ötletesebb díszítések is.
– Hogyan adaptáltátok Bach zenéjét a népi stílusokhoz, az olyan egyedi hangszerekhez, mint a svéd nyckelharpa és a norvég hardanger hegedű?
– Repertoárunkon főleg szólóhangszerre írott művek szerepelnek, amelyeket a dallamban rejlő harmóniákkal és ellenszólamokkal egészítünk ki, hogy kamarazenei változatokat hozzunk létre. Ez úgy zajlik, hogy újra és újra eljátsszuk együtt a darabot, különböző változatokat próbálunk ki, improvizálunk, és megnézzük, mi az, ami jól hangzik együtt. Kezdésnek általában felvázoljuk a darab rejtett „akkordtérképét”. Néha egyikünknek van egy ötlete, és ír egy feldolgozást, amit kiindulópontként használunk.
– Bartók Béla is szerepel a repertoárotokban, mit találtatok a zenéjében, ami illik a Lodestar Trióhoz?
– Imádjuk Bartókot! Tudjuk, hogy barátjával, Kodállyal járta a vidéket egy fonográffal, amivel a hallott népdalokat rögzítette, és persze ez a zene mélyen hatott rá és inspirálta őt. A ritmus és a tánc, Bartók zenéjének kifejező misztikussága – ezek azok a tulajdonságok, amiket szeretünk, és amik miatt szívesen játsszuk.
– Mire számíthat a magyar közönség ezen a koncerten a Zene Házában?
– Tudomásunk szerint nincs még egy olyan zenekar a világon, amely ezt a három hangszert kombinálja – ezek mindegyikének megvan a maga sajátos hangzása, tehát az összhatás egyedülálló. Sőt ennél is több: három zenész párbeszédét hallhatják majd, akik együtt rezegnek, táncolnak, groove-olnak egymással. Szikrákat szórunk, sütkérezünk a nap tüzében, és felfedezzük a hold sötét oldalát a magyar közönséggel való első találkozásunkon!
Jegyvásárlás ide kattintva lehetséges.