Sonja Šarić, a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny első helyezettje és közönségdíjasa azt mondja: remek barátságok szövődtek a fellépők között, és biztos abban, hogy nagy lépés pályáján ez a győzelem.
– Milyennek találta a verseny hangulatát, hogyan érezte magát a fordulók idején?
– Nagyon boldog vagyok, csodálatos hét volt sok érzelemmel, minden forduló izgalmakat tartogatott. A középdöntő utáni rövid időszak pedig, amikor kiderült, hogy a döntőbe jutottam, és így zenekarral fogok énekelni, csodálatos várakozással telt. Bátran mondhatom, hogy fantasztikus élmény volt együtt dolgozni az Operaház szimfonikus együttesével.
– Az, hogy rendkívül színes nemzetközi énekescsapat állt össze az idei megmérettetésre is, milyen többletet adott önnek? Születtek barátságok a versenyzők között?
-Nagyon érdekesnek és szép tapasztalatnak találtam ezt, tényleg a világ minden tájáról jöttek énekesek, óriási volt ilyen sokféle emberrel találkozni. Ráadásul többen voltunk egy nagyobb öltözőben, így barátságok is szövődtek, elkezdtünk egymáshoz kötődni.
– Mit ad a karrierjének a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny? Hogyan képzeli el pályáját mondjuk egy év múlva?
– Mint kiderült, az első díjat és mellé a közönségdíjat is elhozhattam, ezért úgy érzem, jó úton járok az előadó-művészetemmel, a hangommal és így a karrieremben is. Hihetetlenül boldognak vagyok most mindettől, és biztos vagyok abban, hogy ez a versenygyőzelem újabb nagy lépés a pályámon.
– Ezzel a tapasztalattal a tarsolyában változatlanul szabadúszó énekművészként képzeli el a következő időszakot az életében?
– Miután végeztem a grazi operastúdióban, vendégszereplésekre kaptam felkéréseket, így lettem szabadúszó. A jövőt még nem látom tisztán, jelenleg jól érzem magam így. Ebben a szezonban Aidaként debütálok, és úgy vélem, hogy még a következő évben is függetlenként szeretnék dolgozni. Ezzel együtt nem zárkóznék el attól, hogy egy társulat tagjává váljak, erre is készen állok, ha úgy hozza az élet.
– Milyen benyomásokat szerzett a legendás Marton Éva művésznőről a közös munka idején?
– Tizenegy éve ismertem meg a professzor asszonyt, de soha nem dolgoztunk még együtt, és nem vagyok a növendéke sem, de találkoztunk nemzetközi versenyeken, amelyeken zsűritagként jelen volt. Viszont nagyon sok felvételét hallgattam meg, hogy minél többet tanulhassak belőlük. Boldog vagyok, hogy most jobban is megismerhettem őt, ezt a rendkívüli, korszakos művészt.
