Aki rögtön elnyerte a zenészek rokonszenvét – Ligeti András

Szerző:
- 2024. június 11.
Ligeti András

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara – más néven a Rádiózenekar – 80 éve meghatározó szereplője a zenei életnek Magyarországon és nemzetközi szinten is. Blogunkban A muzsika hullámhosszán című, a jubileum alkalmából megjelent kötet írásaiból válogatunk.

- hirdetés -

A Rádiózenekar kifejezetten lelkesedett Ligeti Andrásért. Ahogy az egyik idős zenekari muzsikus megfogalmazta: „Ligeti András egy csoda volt. Jó hegedűs volt, és mindent partitúra nélkül, fejből vezényelt.”

Vagyis Ligeti „Bandó”-nak rögtön a rádiózenekari működése kezdetén sikerült az, ami Somogyi Lászlónak sohasem, Lehel Györgynek pedig csupán hosszú évek munkájával: imponálni a zenészeknek, és elnyerni a rokonszenvüket.

Ligeti András 1989 novemberében, már a zenekar tényleges vezetőjeként vezényelte a Rádiózenekar ír-brit turnéját. A turné fő eseményéről, a londoni Barbican Hallban megtartott koncertről, amely egyszersmind a Britain Salutes Hungary elnevezésű programsorozat záróestje volt, a Muzsika című lap is beszámolt.

„A zárókoncert november 21-én azzal kezdődött, hogy megemlékeztek Lehel Györgyről, majd a közönség felállva fogadta Michael kenti herceg feleségét. A két himnusz elhangzása után Bartók zongoraversenyére került sor Frankl Péter szólójával, szünet után pedig Mahler 5. szimfóniáját játszotta a Rádiózenekar, óriási közönségsikerrel, három ráadással.

A muzsika hullámhosszán című kötet ide kattintva vásárolható meg.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo