A filmzenék világában igazán otthonosan mozgó Budafoki Dohnányi Zenekar „emberére talált” Erich Wolfgang Korngoldban, és kiváló nyersanyagra Sok hűhó semmiért-megzenésítésében. Előadásukat február 1-jén láthatja a Müpa közönsége.
A Mahler, Puccini és Richard Strauss által géniusznak tartott Korngold, akit tizenhárom évesen még Ferenc Józsefnek is bemutattak, nemcsak lenyűgözően tehetséges volt, de mozgalmas pályáját a színházzal való szoros szimbiózis határozta meg.
A brnói születésű komponista huszonhárom éves korában komponált, A halott város című operájáért már versengtek a német városok. Az 1920-as premier joga végül két győztest is megilletett: Hamburgot és Kölnt. A Strauss-dinasztia zenéje iránti szenvedélyes szeretete íratta meg vele a Bécsi keringők című operettet, amelyet nem más, mint Alfred Hitchcock filmesített meg 1935-ben. A filmmel és természetesen Hollywooddal való, egyre szorosabb kapcsolatát erősítették a történelmi események is. A zsidó származású zeneszerző a harmincas években még gyakran ingázott Bécs és az Egyesült Államok között, 1938 után azonban egészen 1949-ig a tengerentúlon maradt.
Leghíresebb Shakespeare-adaptációja a Mendelssohn-zenét — meglehetősen szabadon — felhasználó Szentivánéji álom volt. Először előfelvételeket készített és a színészek mozgását igazította a témákhoz, aztán a forgatásra időnként beültette a zenekart, hogy játéka révén szorosabb kapcsolat jöjjön létre a képi világ és az aláfestés között. Végül a színészek hanglejtésének ismeretében nyúlt Mendelssohn eredetijéhez, átírva néhány részletet, hogy azok minél jobban alátámasszák a megfelelő Shakespeare-szöveget. Ez az igényesség különböztette meg aztán a hollywoodi tucattermékektől a sorra sikert arató Korngold-filmeket.
„Már hatvanszor néztem meg a filmet — legtöbbször csukott szemmel!”
— írta egy rajongója. Tehette, hiszen az aláfestések rengeteg témát használtak, a kíséretek pedig következetesen alkalmazták és variálták a motívumokat. A dialógusok alatt kicsit mélyebb fekvésű zenét írt elő, hogy az aláfestés ne ütközzék a színészek hangjával.
Amerika-szerte ünnepelték Korngold utóromantikus stílusát, a Bécsbe való visszatérésekor előretörő modernizmussal és atonális zenével azonban nem tudott azonosulni. Kedvenc filmes műfajai eltűntek, elindult tehát a koncerttermek felé. Írt hegedűversenyt, szimfóniát, szimfonikus szerenádot, amelyekben régebbi filmzenéinek témái, ötletei jelennek meg. Amikor tehát Hollerung Gábor karmester az első pillanatban meghökkentő, az eredeti zenét más művekből kölcsönzött motívumokkal variáló kísérettel kínálja közönségének a Shakespeare-művet, a szerző által kijelölt úton haladva teremti meg egy sikeres produkció lehetőségét.
