A Vers-estek a Müpában sorozat február 6-i műsora Zalán Tibor szerkesztésében, a Nemzeti Színház művészei és Darvas Ferenc közreműködésével eleveníti fel Nagy László alakját és költészetét. Megismerhetjük egy nehézségekkel megterhelt életpálya állomásait, a versekben megjelenő, minden fájdalmon átszűrődő természet- és életszeretet erejét, a magyarság, a kultúra és az ország iránt érzett felelősség és elhivatottság mozgatórugóit.
„Házunk szélső ház, a falutól kissé távol… Távoli körben dombok, erdők, hegyek. Nyugaton a Ság és Kemenesalja, keleten a Somló és a Bakony. Tíz esztendeig futkostam itt, utánozva embert, állatot, madarat. […] Fészket raktam az öreg fákra, kőtojásokat költögettem. Egyik fáról a másikra a koronán egyetlen ágacska irgalmával is átlendültem. Éltem a félvad életet, nehezen törtem be az iskolában. A fegyelmet tán azért tűrtem, mert nagy volt bennem a kíváncsiság” — olvashatjuk Nagy László Életem című önéletírásában, amelyben nemcsak gyerekkorának természetközeli pillanatait idézi fel, hanem költészetének ősi motívumokból ihletet merítő gyökereihez is közelebb kerülhetünk.
„Talán az utolsó nagy tehetségű magyar költő, aki még benne él a múlt paraszti hagyományvilágában, a kultusz és a mitológia szintjén ismeri meg a népi szokásvilágot” — írja róla monográfusa, Tüskés Tibor. Született művész volt. Fiatalon a képzőművészet érdekelte: grafikus, majd rajz szakon folytatta tanulmányait az Iparművészeti, később a Képzőművészeti Főiskolán, és csak évekkel később döntött úgy, hogy inkább a költészet felé fordul.
Választását családja fenntartásokkal kezelte. Édesanyja úgy tartotta, költőnek nem kell tanulni, az csak egyszerűen lesz az ember. Ebben igaza is volt, hiszen Nagy László is igazi, ösztönös költő volt, költészetének formavilágára és hangjára is jellemző egyfajta nyers darabosság. Erősen táplálkozott a magyar vidék, a paraszti kultúra vallásos és babonákkal átszőtt hagyományaiból. Bár nem lett képzőművész, a képzőművészet mindvégig összekapcsolódik munkáival, alkotótársai között sok festő, grafikus, filmes volt.
A 20. századi magyar költészet megkerülhetetlen alakja: nyakas, öntudatos személyisége, megalkuvást nem ismerő életútja példaként állt nemzedéke, pályatársai előtt — összetéveszthetetlen hangja máig ható. Életművének darabjai erősen kötődnek a megélt valósághoz, életeseményekhez, de jelképrendszere a paraszti kultúra mitológiájában gyökerezik, e kettő kapcsolódik össze keresetlenül egyszerű és mégis többszörösen rétegzett verseiben.
