Woody Allen ötvennyolc éve rendezte első filmjét, s mivel rendezéseinek száma pontosan ugyanennyi, az átlagot nem nehéz kiszámítani: 1 film/év. Még a fele sem lenne tréfa. A Müpa Filmklubjának most búcsúzó sorozatába, A nagy Woody Allen menetbe tizennyolc darab fért be, az utolsó alkalmakon az Éjfélkor Párizsban, a Blue Jasmine és a Café Society kerül vetítésre.
Így is rendkívüli élmény, hiszen a világ változásait ugyanannak az alkotónak a nézőpontjából szemlélhetjük. Csakhogy az alkotó is változott egy keveset az évtizedek során. És ne értse senki úgy, hogy a magánéletéről van szó, bár mostanság nem ritka, hogy az alkotót és alkotásait, az általa teremtett karaktereket összemossák a valós személlyel.
Woody Allen első alkotói időszakát még a paródia, a stand-up comedy, a mockumentary uralja – kevéske burleszkkel fűszerezve. Aztán a hetvenes évek utolsó harmadától (Annie Hall, Manhattan és társaik) sokkal bonyolultabb emberi viszonyokkal kezd foglalkozni. A sztorikba belopakodnak a családtörténetek és anekdoták, a bűntörténetek, a csodák, az önazonosság kérdése. A 21. században Woody Allen óvilági kirándulásokra indul és – nem mellékesen – súlyos morális dilemmák bukkannak fel műveiben.
Match Point
Kétségtelen, hogy Woody Allen már korábbi filmjeiben is felsorakoztat válogatott erkölcsi vétségeket, de az illetlen vágyak, a házastársi hűtlenség, a kukkolás vagy a perselypénz hűtlen kezelése még nem billen át a bűn kategóriájába. Egy másik ember eltűnésének, pláne halálának kívánása/megrendelése már más megítélés alá esik, a 2005-ös Match Point pedig még ennél is keményebb bűntörténet. Bűnregény. És társadalmi dráma. Ez alkalommal Woody Allen nem oszt szerepet önmagára, tökéletesen tisztában van ugyanis azzal, hogy az általa megjelenített karakterek rendszerint vicces, önironikus zsidócskák, akik szellemes dialógokkal bújnak ki a sors/végzet szorításából. A Match Point viszont nem kínál ilyesfajta kibúvókat, a nézőnek igazi drámával kell szembesülnie.
![Match Point - forrás: BBC Films](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2024/05/Match-Point-3_©-BBC-Films.jpg)
Éjfélkor Párizsban
A Match Point más szempontból is fordulópont. Woody Allen történeteinek többsége New Yorkban játszódik. Világos, New Yorkban minden megtörténhet. Néha – ironikusan! – említést tesz Kaliforniáról, de megvan róla a nem túlságosan kedvező véleménye. Az Óvilág nála inkább hivatkozás: a világnak az a régiója, ahol az igazi művészet lakozik – Van Goghtól Bergmanig. Európai kirándulásainak gyakorlati oka van: európai finanszírozók akadnak filmjeire. A Match Point az első „városfilmje” (London), amelyet Barcelona, Párizs, Róma – aztán halványabban San Sebastián – követ. A 2011-es Éjfélkor Párizsban fölöttébb sikeres kirándulás. Időutazás. (A Hétalvóval ellentétben nem a jövőbe, hanem a múltba, az 1920-as évek Párizsába, az avantgárd aranykorába.) Woody Allennek a múlthoz való viszonya egyébként nem elhanyagolható. Igaz, néha csak zenében ruccan vissza az 1920-as, 30-as évekbe, de itt jelentősebb kirándulással van dolgunk.
A sok tréfálkozás közepette filmjeiben meglehetősen kritikusan viszonyul aktuális jelenéhez – a füvező hippikhez, a televíziózáshoz, a terapeutákhoz, az automobilizmushoz, a fogyasztói világhoz, a sznobériához stb., stb. Az Éjfélkor Párizsban mulatságos karaktereinek forgolódása közepette azonban felsejlik a kérdés: lehet, hogy jobb, élhetőbb hely és kor volt? Vagy legalábbis szórakoztatóbb?
Blue Jasmine
A nagy Woody Allen menet már eddig is nyilvánvalóvá tette, hogy Woody Allen remek drámaíró. (Filmjeinek egy részét nem nehéz színpadon elképzelnünk, főleg hogy némelyiket eredetileg színre írta.) A 2013-as Blue Jasmine nem színpadi mű, de a drámája nagyon is az. Jasmine (Cate Blanchett) kihullik a saját életéből. A saját családjából. A keleti parti jólétből és kifinomultságból. Felkerekedik, és beköltözik San Franciscóban élő húgához. (Ne feledjük, hogy Woody Allen térképén Kalifornia a vadság és szellemi olcsóság világa.) Ez egy egészen más társadalmi közeg. Másként néznek ki az emberek, másként kommunikálnak. Jasmine elveszettsége és otthontalansága csak icipicit komikus. Erőteljesebb benne a megrendülés és Woody Allen furcsa engedékenysége: elfogadja, hogy a keleti parton is van élet, még ha az nem is ugyanolyan.
![Blue Jasmine - forrás: Gravier Productions, Inc](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2024/05/Blue-Jasmine-2_©2013-Gravier-Productions-Inc.-.jpeg)
Café Society
A sorozat záródarabja a Café Society (2016). Sok szempontból tekinthető egyfajta Woody Allen-antológiának, hiszen felvonulnak benne Woody Allen nagy motívumai: a zsidó család (természetesen jiddise máme is van, plusz kommunista testvér és gengszter fivér), a New York– Hollywood tengely, a show business gravitációja, a megcsalás-megcsalatás kérdése és a 30-as évek muzsikája. Woody Allen narrátorként csak a hangját adja a történethez. Nem mintha a Café Society humormentes övezet lenne. Csakhogy ennek a filmnek van egy kis kesernyés bukéja is. Mert míg korai filmjeiben Woody Allen szívesen folyamodott olyan dramaturgiai megoldásokhoz, amelyekben egy viccel, egy családi vacsorával vagy egy fülbemászó zeneszámmal valamiféle happy endinget sejtetett, itt a szilveszteri buli kicsit borongósabb. Az igen vegyes úri közönség táncol. Hogy merre fordul hőseink sorsa és a jövő, nem sejthetjük. (Szeretettel ajánljuk Kristen Stewart mosolyát.)
Tudta-e? Woody Allen háromszor dolgozott Zsigmond Vilmos magyar operatőrrel, a Férfit látok álmaidban, a Kasszandra álma, valamint a Melinda és Melinda című filmen. Utóbbi címét Káel Csabának köszönhetik a filmkészítők: „2003-ban találkoztunk egy manhattani forgatási helyszínen, ahol adtam Woody Allennek egy Bánk bán DVD-t. Ő a szereplőlistát kezdte ízlelgetni, és nagyon megtetszett neki Bánk feleségének neve, úgyhogy az addig munkacímen futó produkció végül a Melinda és Melinda címet kapta.”