A hagyomány szerint, amikor Pablo Picasso 1948-ban megnézte a Párizsban kiállított Csontváry-képeket, felkiáltott, hogy „nem is tudta, hogy más nagy festője is volt a századnak rajta kívül”. Akár így volt, akár nem, valóban egy kiemelkedő festőről beszélünk, akinek nemcsak a képei, hanem az élete is rendkívül izgalmas. A festőt nehéz nem szeretni, annyira egyedi a hangja, a misztikuma, a naivitása és a modernsége. Pilinszky János fogalmazott így: „Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.” Ilyen színeket nem lát meg mindenki, csak az, aki isteni módon lát.
Nagyon komoly, már-már megszállott küldetéstudattal rendelkezett, ugyanakkor tiszta lelkű, naiv, jóhiszemű ember volt, amelyet az önéletrajza is bizonyít. Ez az írás, a további Csontváry-írásművek mellett egy rendkívül fontos, dokumentumértékű emlék, hiszen képet kaphatunk arról, hogy mikor, hol járt, milyen személyes élmények inspirálták, milyen konfliktusokkal kellett megküzdenie és grandiózus műveit milyen, sokszor zord körülmények között festette. Festészetét lehetetlen egyetlen jól körülhatárolható művészettörténeti stílusba, vagy izmusba sorolni – ő magát a „Napút festők” sorába helyezte, azok közül is a világ legnagyobbjának tartotta magát.
Születésének 170. évfordulóján a Szépművészeti Múzeum rendez kiállítást, amely július 16-ig látható az intézmény impozáns Ión-Pergamon Csarnokában. Ráadásul az időszaki kiállításhoz kapcsolódóan április 26-án egy egész estét tölthetnek Csontváry remekműveinek bűvöletében a Múzeum+ programon! Az esten Bellák Gábor művészettörténész és Borbély Mihály szaxofonművész közös előadását, Gergely Mariann, Kelen Anna és Bán Blanka művészettörténészek, valamint, Gerlóczy Gábor képzőművész kerekasztal-beszélgetését, valamint Topor Tünde és Winkler Nóra tárlatvezetését is meghallgathatják Csontváry művészetéről. Az est egyik fénypontjaként a festő főművét alkotja újra a kortárs Blonard Studio.
![- Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/1.-kep-1.jpg)
A 45 darabos válogatás a Magyar Nemzeti Galéria, valamint a pécsi Janus Pannonius gyűjteményén alapszik, kiegészítve néhány magántulajdonnal. Nem csak a 170. évforduló az apropó: a múzeumban utoljára éppen 60 évvel ezelőtt, 1963-ban nyílt kiállítás a festő műveiből. Akkor a legnagyobb műveknek a Márvány Csarnok adott helyet, most viszont a reprezentatív, tágas, oszlopokkal tagolt szentélyben láthatók az alkotások, köztük a 30 négyzetméteres „Baalbek”, a 20 négyzetméteres „A taorminai görög színház romjai”, a „Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben”, a „Mária kútja Názáretben”, vagy épp a híres, már-már kultikus „cédrus-önarcképek”, a „Magányos cédrus” és a „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban”.
![Csontváry-emlékkiállítás a Szépművészeti Múzeumban, 1963 (MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / Fotó: Bara István)](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/2.-kep-1.jpg)
A művész – születési nevén Kosztka Mihály Tivadar – a festő énjének adta a Csontváry nevet: sokszor úgy is szignálta a leveleit, hogy „Kosztka Tivadar (Csontváry néven) festő”. A szláv „csont” jelentésű szóból lett a humorosan magyarosított festőnév. A jogász és patikus végzettségű művész csak negyvenévesen kezdett el a festészettel komolyabban foglalkozni. A természet szépsége mindig is lenyűgözte és a művészetének is ez volt az egyik középponti témája, ahogyan azt láthatjuk a kiállított remekműveken is. „Ki-kimaradoztam az iskolából, a természethez jártam tanulni, a rovarokkal, pillékkel, dongókkal, méhekkel beszélgettem; s nem egyszer egy aranyos futonc kedvéért a sáncdombon a napnál ebédeltem” – írta önéletrajzában és az emlegetett pillék, azaz az 1893-ra datált „Pillangók” kapcsán meg is jegyezte, hogy az volt az első olajfestménye. A műalkotás ilyen címen is látható a Szépművészeti Múzeum időszaki kiállításában.
![Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/3.-kep-1.jpg)
De honnan jött a festés iránti érdeklődése az eredetileg patikus fiatalembernek? Apja nyomdokain, 1875-ben kapta meg gyógyszerész oklevelét (édesapja, Kosztka László idős korában beiratkozott az orvosi karra és egész életében az vezérelte, hogy segítse az embereket). Csontváry 1877 és 1879 között Budapesten jogot tanult és a későbbi, Iparcsarnokban rendezett kiállításának a katalógusában azt írta, hogy „Budapest polgármesteri hivatalában firkász” volt. Tudható, hogy szabadidejében (ismeretlen) vegyületek meghatározásával is kísérletezett, rengeteget olvasott és érdekelték a természettudományok is (például baglyokat idomított, foglalkoztatta a selyemhernyó-tenyésztés, górcső-tanulmányokat folytatott és botanikával is foglalkozott). Mivel a testvére ornitológus volt, gyakran találkozott szemtől szembe a természettel amellett, hogy születésétől fogva imádott a szabadban lenni. „Emlékszem arra az időre, amikor még járni nem tudtam, a földön csúsztam, s a róka meg a kutyakölykökkel játszottam…” – jegyezte le a későbbi önéletrajzában.
![Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/4.-kep-1.jpg)
A híres elhívatás, amely után eldöntötte, hogy festő lesz, Iglón, 1880. október 13-án, 27 éves korában történt, amikor hajnalban a természetet csodálta és megakadt a szeme egy tinós szekeren. Gyakran pingált unalomból krikszkrakszokat, ám amikor az egyik vénycédula hátuljára rajzolt ökrös szekeret meglátta a patika vezetője, felkiáltott meglepetésében: „Mit csinál: hisz maga festőnek született.” „A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem” – írta Csontváry, majd amikor a rajzot újra elővette, hangot hallott a háta mögül, amely úgy szólt: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.”
Ráadásul a bal tenyerében felfedezett egy kicsi fekete magot is, amely egyfajta szimbólumként értelmezhető, hiszen a mag fává sarjad, s neki is így kellett művésszé válnia az elhívás értelmében. A cédrusmag akár ezer évig is lapul a földben, mire fává fejlődik, a cédrusoknak pedig különös jelentősége volt Csontváry művészetében – gondoljunk a „Magányos cédrus” vagy a „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban” című emblematikus képekre.
Csontváry sorsa tehát 1880-ban megpecsételődött, és az azt követő évben Rómába ment, hogy megismerje a nagy reneszánsz festőzseni, Raffaello alkotásait. Érdekes, hogy a nagymester nem nyűgözte le különösebben: „nem borultam lázba” – ahogy fogalmazott. Csontváry és „vetélytársa”, Raffaello Santi alkotásait alig egy emelet választja most el egymástól a Szépművészeti Múzeumban. Különös kérdés, hogy miért éppen ő volt a mérce, ugyanis nincs tudomásunk arról, hogy Csontváry különösebben jártas lett volna a festészet történetében. Az írásaiban nem említette az egyetemes művészet kiemelkedő alkotóit, de a minden iránt érdeklődő fiatalember valahonnan biztosan ismerte Raffaello nevét.
![Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/5.-kep-1.jpg)
Mivel Csontváry szeretett volna hivatásos keretek között festészetet tanulni, az 1880-as évek első felétől elkezdett anyagilag is felkészülni a feladatra: így előbb Szentesen, majd Gácson dolgozott egy gyógyszertárban. Utóbbi helyen született híres, 1896-os önarcképe is, amelyet érdemes a kiállításban szemügyre venni. Csontváry életművének csak kis százalékát képezik a portrék, ugyanakkor több konkrét vagy allegorikus önarcképe is ismert.
Ez az ablak mellett ábrázolt önportré több szempontból is különleges: a művészek munka közben ábrázolt önarcképei már önmagukban ars poeticáknak tekinthetők: az alkotás a Csontváry-lelkület jellemző megfogalmazása, a magányában is komoly hivatástudattal elénk ülő, meg nem értett férfi és festő pózát látjuk.
Kissé álmodozó jellege van a műnek, a festő szuggesztív tekintetében valós művészi megszállottság lappang: egyik szemével a külvilágot kutatja, míg a másikkal befelé tekint. Bizonyos értelmezők szerint ráadásul a festő kezében nem szén van, hanem az a bizonyos mag, amelyet korábban emlegettünk. Csontváry több mint tíz évig dolgozott a patikában, mire sikerült előteremtenie a külföldi tanuláshoz a szükséges összeget és a gyógyszertár bérbeadása után 1894-ben Münchenbe mehetett tanulni Hollósy Simonhoz, aki a korszak legjelentősebb magyar kolóniáját gyűjtötte össze a szabadiskolájában.
![Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/6.-kep-1.jpg)
Az ebben az időszakban készült Csontváry-tanulmányok bámulatosak és az időszaki kiállításban most látható is néhány kulcsdarab közülük. A művész, miután bérbe adta a gyógyszertárát és befejezte a tanulmányait Münchenben, Düsseldorfban és a párizsi Julian Akadémián, belekezdett hőn áhított utazásaiba: leírása szerint járt Dalmáciában 1895-ben, Svájcban és Genovában 1897-ben, majd Rómában, Nápolyban és Pompeiben az 1900-as évek elején, 1904-ben Egyiptomban, a Szentföldön, Athénban és Szicíliában, 1905-ben Taorminában, 1906-ban Baalbekben, 1907-ben Libanonban, 1908-ban Párizsban és Berlinben, végül 1913-ban Konstantinápolyban.
Az utazásainak a célja a különleges, nagy motívumok keresése és a különféle monumentális természeti jelenségek megfestése volt. „Kértem a további felvilágosítást: e szóvita közben az a meggyőződés kristályosodott ki az egészből, hogy világkörüli útra kell mennem, s amit még nem láttam, meg kell néznem” – ahogy fogalmazott a motivációjáról.
![Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/7.-kep-1.jpg)
A „Taorminai görög színház romjai” megkerülhetetlen festmény az életműben – szó szerint, ugyanis húsz négyzetméteres. A képnek a fizikai mérete mellett a szellemi nagysága sem elhanyagolható: Csontváry megfogalmazása szerint a helyszínen egy olyan naplemente várta, amelyből a világ legszínesebb napút-festménye lett. „Meg kell jegyeznem, hogy a húsz négyzetméteres festmény, mikor a műterem ajtaját megnyitottam, a közönségre oly hatással volt, hogy tombolt meglepetésében: az utca tele volt: il maestro, ungherese trovasto, nostro antico, theatro greco. Már itt nagyobb összeggel a festményt ott akarták tartani” – jegyezte le önéletrajzában.
Különös, hogy bár sokszor emlegette a naputat, magának a kifejezésnek sehol sem találjuk meg a pontos körülírását a Csontváry-dokumentumokban, viszont számtalan utalást és megjegyzést ismerünk rá vonatkozóan. A napút az ember és Isten között teremtett szellemi kapcsolat eszköze volt számára, amit hihetetlen szín- és fényhatásokkal örökített meg a képein.
Plein air, azaz szabad ég alatt való festészet ez is, de nemcsak a hiteles látvány megfestésének értelmében, hanem egy mélyebb gondolatiság rejlik mögötte. A tájképeken látható motívumok nagy része ráadásul ma is azonosítható, ugyanis Csontváry minden részletet tökéletes részletességgel figyelt és festett meg. A grandiózus művekhez bizonyíthatóan használt korabeli színezett képeslapokat és fotókat – a nyomdatechnika fejlődése és a fotók sokszorosításának lehetősége épp a századfordulóra esett, így nem ő volt az egyetlen a korban, aki élt ennek lehetőségeivel.
![Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/8.-kep-1.jpg)
A „Magányos cédrus” című emblematikus művön a fa uralja a tájat, a képet Csontváry az 1800 méter magasan fekvő Tripolinál festette. A messzeségben összemosódik a levegő és a tenger: „Él a fény, él a szín, de a levegő létezik” – írta. A fa gyökérzete egy összerogyott állatra, a száraz ágai pedig madárra, turulra emlékeztetnek. A vékony ágak messze nyúlnak, a lombkorona szétfeszíti a kép kereteit. Nagyon finomak a színátmenetek: összességében nézve egynemű, viszont, ha részleteiben nézzük, hol melegebb, hol hidegebbek a színmegoldások.
A kép eredeti címe az „Egy cédrusfa Libanonból” volt; csak az utókor adta neki a „Magányos cédrus” elnevezést, amelyben legtöbben a meg nem értett zseni önvallomását látják. Ugyanakkor azt a szabadságot is kifejezi, amely nem sokaknak adatott meg a kortársai közül: Csontváry ugyanis önálló, önmagát finanszírozó, független művész volt egy olyan korban, amikor ez ritkaságszámba ment.
![Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/9.-kep.jpg)
A „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban” című művön fő motívumként a tánc jelenik meg: az alakok egyforma fehér ruhát viselnek, mozdulataik egymás mozdulatainak folytatásai. A mű az örök megújulás és az örök körforgás jelképe, az isteni eredetet és tökéletességet szimbolizálja, a fa – szabályos háromszög alakú koronájával – isten szemének jelképe. A kép szín harmóniája bámulatos, ahogyan a sötétkék finom fokozatokban megy át halványkékbe, a rózsaszínes-vöröses háttér, a megvilágított ágak és levelek, a zöldek árnyalatai, a lazacszínű libanoni hegylánc és a nap sugarai összeolvadnak.
Amikor Csontváry 1908-ban bemutatta a képet, az Ujság egyik száma így írt: „A bibornok kórban (scarlat, vörheny) hánykodó beteg lázas álmai sem szerkeszthetnek össze különbet.” Nem aratott osztatlan sikert, ahogyan nagy általánosságban elmondható, hogy sokan nem értették meg a művész alkotásait, aki az élete vége felé már tisztában volt saját nagyságával. A sok meg nem értettség és nehézség után ugyanis, amikor feltették neki a kérdést, hogy kit tart a világ öt legjobb modern festőjének, röviden így válaszolt: „Minthogy én vagyok a világ legmodernebb festője, alattam sokan lehetnek.” Az idő kétségkívül őt igazolta.
![Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/10.-kep.jpg)
A Csontváry-életmű fennmaradását Gerlóczy Gedeonnak köszönhetjük. Az akkor huszonnégy éves építész épp a Szatyor bárba indult jazz-zenét hallgatni, amikor meglátta a mai Hadik-ház kapuján a „Műterem kiadó” feliratot és mivel épp arra volt szüksége, felment megnézni. „Mivel a felvonó nem működött, gyalog indultam neki az öt emeletnek. Végre felértem. Szemben világosság szűrődött ki. Csengetésemre senki sem nyitott ajtót, ezért a kilincset megnyomtam, az ajtó kinyílt, és én egy kis előszobába léptem be. A falakon érdekes, egymást marcangoló madárképek lógtak; a gyér világításnál is lenyűgöző, félelmes hatásuk volt. Egy percre megálltam. Az üveges, szárnyas műteremajtó mögül vitatkozó hangok szűrődtek ki. Kopogtattam, végül benyitottam…”
A helyiség már ki volt adva és hamar ki kellett üríteni. „Nézegetés közben az egyik hengert véletlenül megrúgtam, és abból a Magányos cédrus bontakozott ki. Ez a festmény olyan döbbenetes erővel hatott rám, hogy gondolatokba merülve tépelődtem megmentésének lehetőségén” – emlékezett vissza a Csontváry képeivel való találkozásának első pillanataira Gerlóczy Gedeon. Az ott lévő kéziratokat még aznap megvette, majd néhány nap múlva az árverésen felvásárolta a hagyaték javarészét, megmentve a biztos pusztulástól, ugyanis a festményeket kocsiponyvának tervezték eladni. Ma már Csontváry-házként is ismerjük a Bartók Béla út 36–38-as szám alatti épületet. Gerlóczy a saját építészi karrierje mellett szinte az egész életét, további ötven évet annak szentelt, hogy meg- és elismertesse Csontváryt.
![Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Palkó György](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2023/04/11.-kep.jpg)
Csontváry kultusza vitathatatlan, nevét és alkotásait a képzőművészetben kevésbé jártas emberek is ismerik. Érdekes adalék, hogy 1922-ben, Lehel Ferenc festő és művészeti író kezdeményezésére felmerült, hogy szervezzenek közös kiállítást Gulácsy Lajosnak és Csontváry Kosztka Tivadarnak. Ez akkor, 101 évvel ezelőtt nem valósult meg, 2023-ban viszont egy időben a két különc mester remekművei Budapest két kiemelten fontos kulturális intézményében láthatók: előbbi a Magyar Nemzeti Galériában augusztus 27-ig, utóbbi pedig a Szépművészeti Múzeumban július 16-ig. Mindkét világban érdekes és érdemes elmerülni!