Tavasszal a természet újjászületik, színpompás virágok nyílnak, a fák zöldbe borulnak. Ezt ünnepli a Szépművészeti Múzeum Lélegezz! elnevezésű eseménye is, mely igazi feltöltődéssel várja az érdeklődőket. A március 23-án szombaton, 11-19 óra között zajló minifesztivál meghívottjai között szerepel Hámori Gabi színésznő, Дeva és Balla Gergely zenészek, Szilasi Alex zongorista, valamint dr. Vass Zoltán pszichológus is. A program a Kapuk a létben. A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig című kiállításhoz kapcsolódik, amely betekintést nyújt a természetábrázolás alakulásába a grafika jelentős korszakain keresztül.
Lépjen ki a mindennapok zakatolásából: vegyen részt egy stresszoldó jógaórán a Barokk Csarnokban, merüljön el a táj szépségeit bemutató műalkotásokban és adja át magát a zene varázsának! Válogasson a kiállításhoz kapcsolódó változatos beszélgetések, előadások és tárlatvezetések közül!
A Kapuk a létben című kiállítás a fa motívumát és szimbolikus értelmezési lehetőségeit vizsgálja, kapcsolódási pontokat keresve a nagy klasszikus mesterek és a kortárs magyar képzőművész, Hollán Sándor tájábrázolásai között. A fa, mint a tudás és halhatatlanság hordozója, képes az embert a transzcendenshez kötni. Erről a szoros kapcsolatról tanúskodnak azok a Grafikai Gyűjtemény anyagából származó művek, melyek a tárlaton megtekinthetők. A válogatásban szerepelnek többek között id. Jan Brueghel, Claude Lorrain, Camille Corot, valamint a Hollán Sándort inspiráló Rembrandt és Nicolas Poussin grafikai alkotásai is.
A program során, Fák között címmel tart tárlatvezetést a kiállításban Záray Szilvia művészettörténész, múzeumpedagógus. Előadásának középpontjában az a kérdés áll, hogy miként változott az erdei táj és a természeti erők ábrázolása az évszázadok során, továbbá hogyan kapcsolja össze különböző korok alkotóit a fa mitikus motívuma.
A délután folyamán Hámori Gabriella színésznő vezetésével részt vehetnek egy stresszoldó, relaxálást segítő jógaórán, melynek a tágas, napfényes Barokk Csarnok ad helyet. A művészetekre, mozgásra és harmóniára vágyók számára egyaránt élményt kínáló jóga alkalmával, az erősítés és az elme elcsendesítése kerül fókuszba, a Pranayama légzőgyakorlatok segítségével, valamint a Vinyasa Flow elemei és a Yin jóga relaxáció kombinálása által. A gyakorlatok elvégzése előzetes tudást nem igényel. Szükséges jógamatracot hozni, valamint a programra való regisztrációval jelezni a részvételi szándékot.
Az önreflexió és a lélektan iránt nyitott látogatók számára különösen izgalmas lehet dr. Vass Zoltán pszichológus, egyetemi tanár előadása, aki a farajzok pszichológiai vizsgálatával, azok szimbolikus jelentését tárja fel a kiállításban szereplő műalkotások által. Ezentúl a rajzok számítógépes, algoritmikus elemzésének új, pszichológusok által alkalmazott módszerébe is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.
A program résztvevői meghallgathatják Takács Dorina (Дeva) énekesnő és Balla Gergely, a Platon Karataev énekesének beszélgetését Cser Judit művészettörténész, múzeumpedagógussal, akik a kiállított anyag tükrében vitatják meg az alkotásban való feloldódás transzcendens élményét, valamint a hang és a csend kapcsolatát a képpel és a szóval.
A dallamokra fogékony látogatók számára, Szilasi Alex zongoraművész Évgyűrűk című, zenével kísért előadását ajánljuk, mely során a fák misztikus atmoszféráját felidéző szólamok csendülnek fel a Román Csarnok elragadó terében.
Az újjáéledő természet hangjai várják a résztvevőket a múzeum állandó kiállításainak három különböző pontján is, ahol a látogatók babzsákok kényelméből merülhetnek el a zene meditatív világában.