Mint láthattuk, Csajkovszkij felett Damoklész kardjaként lebegett titkolni való magánélete, a száz éve született amerikai zeneszerző-karmester Leonard Bernstein (1918–1990) ennél egy fokkal szerencsésebb volt.
Bernsteint, vagy akár úgy is fogalmazhatnék, a „Bernstein jelenséget” nehéz néhány szóban leírni, így Fazekas Gergely remek cikkéből kölcsönöznék néhány gondolatot, aki remekül összefoglalja, hogy a mester
„Elementáris karmester, fenomenális zongorista, virtuóz zeneszerző, vérprofi színházi ember, a klasszikus zene népszerűsítését új szintre emelő előadó, ellenállhatatlan tévészemélyiség, szenvedélyes férj, gyerekeiért rajongó s velük persze alig foglalkozó apa, homoszexuális szerető, az FBI által megfigyelt politikai aktivista… a sor hosszan folytatható” volt.
A komolyzenét népszerűsítő tévéműsorain generációk nevelkedtek, koncertjein pedig olyan rajongással vették körbe, ami szinte csak popsztárokra volt jellemző.
Bernstein híres, legendássá vált beugrása után (Bruno Walter betegsége miatt szinte felkészülés nélkül bravúrosan vezényelte a New York-i Filharmonikusokat) karrierje egyre feljebb ívelt, egyre több neves zenekarhoz hívták vezényelni. Már korábban, a Harvardon töltött tanulmányi évei alatt megismerkedett Dimitri Mitropoulosz karmesterrel, akivel viszonyba kezdett, de ahogy egyre nagyobb hírnévre tett szert, a mccarthyista Egyesült Államokban, a kommunisták és más kisebbségek elleni boszorkányüldözések korában kényelmetlenné kezdett válni magánélete. Bár nyílt titok volt a férfiakhoz való vonzódása, 1951-ben mégis megházasodott, a chilei származású színésznőt, Felicia Montealegrét vette el – aki hosszasan udvarolt a férfinak.
Feltehetően jó kezekbe került Bernstein egyik leghíresebb műve:
A nő tudta, hogy mély barátságnál, és a látszatéletnél sokkal többet nemigen várhat Bernsteintől, akinek kikötötte, hogy amennyiben nyilvánosság előtt nem hozza őt megalázó helyzetbe, úgy szabadon élheti világát. Bár három gyerekük született, a házasság végig csak paravánként szolgált a zeneszerző számára, melyből végül 1976-ban menekült ki.
Felicia nem tudta feldolgozni a szakítást, egy évvel később tüdőrákkal diagnosztizálták, és 1978-ban hunyt el. Bernsteint mardosta a lelkiismeret-furdalás, és a drogok, valamint az alkohol világába menekült.
Szinte minden róla készült fotón látható a kezében egy pohár szeszes ital,
és kettős életének, elfojtásra kényszerült vágyainak traumáját két operájában, a Trouble in Tahitiben (1951), majd az ennek folytatásaként készült A Quiet Placeben (1983) is feldolgozta.
Fentebb a Trouble in Tahiti kezdőjelenete látható: egy kedves, amerikai kisváros… egy veszekedő házaspárral.
