2016 után 2017-ben is a világ „legdolgosabb” dalszínháza a Magyar Állami Operaház lett a Bachtrack brit portál adatai szerint, a Magyar Nemzeti Balett pedig a kilencedik legtöbb előadást táncolta. Ezzel párhuzamosan az emberi erőforrások minisztere 2023-ig újból Ókovács Szilvesztert nevezte ki az intézmény élére, így a 2011 óta kormánybiztosként, majd 2013-tól főigazgatóként dolgozó vezető az időtartamot tekintve olyan elődök nyomába érhet, mint az egy-egy évtizedig irányító, és meghatározó korszakokat teremtő Radnai Miklós vagy Tóth Aladár. E kivételes teljesítményekről és a jövő céljairól kérdeztük főigazgató urat.
– Radnai Miklós Wagner-, Verdi- és Mozart-ciklusai, az ifjúság megszólítására tett törekvések, az Emléktár megalapítása, Otto Klemperer szerződtetése Tóth Aladár által rímelni látszik a jelenlegi tematikus évadokra, az OperaKalandra, az OperaTrezor kiadványaira, és a rendszeresen fellépő világsztárokra. Az intézmény fénykorszakait meghatározó elődökre mennyiben tekint példaként, vagy inspirációként?
– Nem lenne szégyen bevallani azt sem, ha tőlük, a nagy elődöktől vennénk ötleteket, de az igazság az, hogy számomra mindig utólag derül ki, hogy az alapproblémák nagy része mennyire nem változik. Ez viszont azt is jelenti, hogy a célok ugyanazok, de más eszközrendszert kell használnunk egy felületén nagyon más korban, tehát mindig óvnám magunkat a múlt másolásától. Nem lesz már egymillió fizető néző egy szezonban,
nem lesznek százötven előadásos bérletek sem, nem írnak naponta több kritikát is az előadásainkról, és nem jön el Puccini, hogy betanítsa A Nyugat lányát.
– Mire lehet garancia egy-egy hosszabb igazgatói ciklus?
– Kevesebb esélye van az intézményi kezelőszervek ide-oda rángatásának, ha nem változik a kapitányi híd összetétele, és ha valamit huzamosabban van módunk megismerni, annak elmélyültebb tudása bizonyára nem lesz haszontalan. Középtávon maga a szervezet, a szakma, a kormányzat és a közvélemény is értékelni szokta, ha valami stabilan, kiszámíthatóan (jól) működik – hosszútávon viszont az egészségre ártalmas lehet:
ebben a székben húsz évet ülni nem lehet büntetlenül. Nem is ült még senki, maximum tizenkettőt: idővel ellaposodhat a buzgalom, de a stressz úgyis megteszi a magáét.
– Tudható, hogy új periódusában az európai élvonalba kerülést, valamint a már lezajlott repertoárcserét követően a minőségnövekedést tűzte ki célul. Ezt a premierek számának csökkentésével, hosszabb, nyugodtabb próbaidőszakokkal, bérrendezéssel, és az ezekhez kapcsolódó forrásigényt újragondolt állami támogatással oldaná meg. Ez utóbbit segítené a Magyar Állami Operaház speciális jellegét figyelembe vevő törvénytervezet, amely várhatóan 2018 őszére kerülne a kormány elé. Hol tart jelenleg a megvalósítás?
– A normaszöveg írásánál. A koncepció rég érlelődik, tudjuk, mely 12-15 kérdés rendezése kell, hogy a része legyen, s miként. Mire az új országgyűlés feláll, meglesz az elsőkörös szövegszerű javaslat, más kérdés, miként sikerül majd egy – talán új – miniszteriális rendszeren átverekednünk. Ha legkésőbb 2019 tavaszán elfogadná a Ház, még mindig időben lennénk, és ezt nem látom ma sem lehetetlennek.
– A Föld másik féltekéjén nemrég fejezték be a sydney-i operaház felújítását, a milánói Scala pedig már tizenöt éve birtokol egy, a jelenleg is épülő Eiffel Műhelyházhoz hasonló komplexumot. A Műhelyház felépítése és az Andrássy úti Ybl-palota korszerűsítése után a két épület infrastruktúrája nemzetközi mércével mérve milyen szinten áll majd?
– Nincs két azonos típusú felújítás. Sydneyben parciális korszerűsítés történt néhány hónap alatt, a Scalát anno évekre bezárták, de kifejezetten puritán lett kívül-belül, inkább technológiailag zárkózott fel. A brüsszeli La Monet szintén részleges munkálatok után most nyitott ki, de nem lehet úgy lefotózni elölről, hogy az ember ne omló falakat lásson.
A mi Operaházunk egyszerre tér vissza ybli ősállapotához és építi maga alá a legmodernebb technikát,
s mindezt két év alatt: mintha az összes receptből a legfinomabb megoldásokat választanánk. Az Eiffel létező nagypályára lép majd be az ugyancsak 2019-es átadáskor, de rögtön éllovasnak várom: gyártótelepe, próbacentruma, raktárbázisa, képzőhelye minden komoly operaháznak van, de mindez együtt, ráadásul egy hihetetlen méretű ipari műemlékben sehol sem valósult meg – mi pedig ezt építhetjük!
– Öt éve nyitott újra az Erkel Színház. Ez idő alatt kiderülhetett, melyek az akkori beavatkozások erényei és hibái. Az előreláthatólag 2021-ben kezdődő munkálatok ez utóbbiak korrekciói lesznek, vagy inkább egy nagyobb léptékű, az eddigieken túlmutató, szintén az európai színvonal elérését segítő átépítés várható?
– Igen, az Erkeltől 2020 legvégén elbúcsúzunk, hogy itt is meglegyen az a szűk két esztendő, amely a gondos építés előfeltétele. A 2013-as ráncfelvarrás nem vész kárba, mert az döntően a nézőteret érintette, most pedig a zenekari mellvédtől hátrafelé, üzemi irányba kell előbb nagy irtást, majd a réginél kiterjedtebb visszaépítést kezdenünk. Az Operaházzal kompatibilis színpadnyílás, árok és főszínpad kell, ugyanaz a felső- és alsógépészet, az Andrássy úti hátsószínpaddal korreláló oldalszínpad és több új, csoportos gyakorlóterem, öltöző. Semmiképp sem korrekció, hanem
egy többcélú modern zenés színház kialakítása a cél
még akkor is, ha valamilyen látványos optikai eljárással, talán vetítéssel, de régóta szeretném már az 1911-es, gyönyörű népoperai homlokzatát is felvillantani. Ott, akkor dőlt el a mostani esélyünk: ha csak az Ybl-palota létezne, Budapest nem volna ekkora kultúrfőváros.
– Nemrég tért haza a négyszáz fős karaván a Kárpát-Haza Opera Túráról. Az összesen tizenhat várost érintő turné utolsó állomása Zágráb lesz, ahol szeptemberben Kárpát-Haza Plusz címmel szintén a Hunyadi László és A víg özvegy balettváltozata látható majd, október végétől pedig New Yorkban, a Lincoln Center részét képező David H. Koch Theaterben hat opera- és balett esttel vendégszerepelnek az Opera művészei. Miért tartja lényegesnek ezeket az országhatárokon és óceánon is átívelő, magyarokhoz és más nemzetekhez egyaránt elérő utazásokat, és milyen tervei vannak a külföldi szereplésekkel kapcsolatban a közeljövőben?
– Mivel a mi Operánk egy kis ország monopóliuma, vállalásaink is nagyobbak, mint egy első osztályú színházé valahol a világban.
Nekünk az egész magyarság összművészeti forrásává kell lennünk,
és a Kárpát-Haza túrák abban segítenek, hogy ez ne csak lózung legyen: időnként a hegynek is mennie kell Mohamedhez, vagy inkább Mózsihoz. New Yorkba vinni a táncosainkat vagy a Bánk bánt pedig országimázs-feladat is a társulat inspirálása mellett: egyébként nemzeti operánkat Dél-Koreában is bemutatjuk jövőre. A méretek pedig a felelősség nagyságát is jelzik, és nem szabad csodálkozni rajtuk: egy ekkora intézménynek illik nagyokat gurítania.
– Ötszáz oldalas pályázatában tíz tematikus évad tervét vázolta fel. Most hogyan látja, 2023-ban ismét ringbe száll?
– Bármikor felteszek egy tematikus évadtervet két óra alatt, ez nemhogy nem gond, de szellemi izgalom is, amit élvezek. A megvalósítás sokkal keményebb, kezdődik a játszási rend kitisztázásán, folytatódik a próbarend beosztásán, ami már hónapokig tart, és képes szétcsúsztatni bármiféle csinos elméletet. Így vagyok a kérdéssel is: ha minden úgy alakulna, ahogy hosszú pályázati anyagomban szeretném, szívesen folytatom. De pont úgy sosem alakul, és 2023-at meg is kell érni. Akkor már én is a 12. évet taposnám, és nagyon meggondolnám, lehet-e, szabad-e tovább? A mostani eszemmel azt mondom: nem, de színházban a műsorváltozás jogát mindig fenntartjuk.
