A figyelmes olvasók emlékezhetnek, a tavalyi OperAlkohol sorozatban egyszer már szerepelt az orosz zeneszerző, Dmitrij Sosztakovics, pontosabban híres-hírhedt operája, a Kisvárosi Lady Macbeth. Az opera keletkezéstörténetére nem tértem ki, ezt pediglen most pótolom, hiszen nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük, hogy kerül ide egyáltalán ez a mai bejegyzés.
1936. január 28-át írunk, Sosztakovics operájának, a Lady Macbethnek nagy sikerű bemutatója után járunk. Sztálin azonban nem találta ilyen nagyszerűnek az alkotást és Zene helyett káosz címmel cikket írt vagy íratott – ezt mai napig vitatják – a Pravda című lapba. Az ekkor mindössze harmincéves zeneszerző innentől kezdve kegyvesztetté vált, és további élete gyakorlatilag abból állt, hogy megpróbált visszaférkőzni Sztálin kegyeibe.
Akit mélyebben érdekel a téma, szeretettel ajánlom Julian Barnes ál-önéletrajzi kötetét, a The Noise of Time-ot, ami érzékletesen írja le, mi ment, mi mehetett végben a zeneszerzőben.
Amit viszont feljegyzésekből, visszaemlékezésekből és képekből biztosan tudunk, hogy Sosztakovics gyakran állt alkohol befolyásoltsága alatt, ami egyrészt az orosz néplelket, de leginkább a helyzetet ismerve csöppet sem volt meglepő.
A zeneszerző nagy rajongója volt a cigarettának és a vodkának, ugyanakkor lelkiismeretfurdalás gyötörte, ha túlságosan felöntött a garatra – írja egy közeli barátja, Iszaak Glikman. Álljon itt egy részlet a levelezésükből, melyet Sosztakovics írt 1964. április 14-én Moszkvában:
Április 13-án túl sokat ittam, álomba merültem, és majdnem lekéstem a vonatot. Reméltem, hogy felhívsz, vagy bekopogsz hozzám, de nem hallottam semmit. Ha ez történt volna, az egekre, bocsáss meg! Amellett, hogy szégyellem magam méltatlan viselkedésem miatt, nem tudtam neked odaadni az ajándékot, amit neked szántam… Még egyszer: kérlek, ne légy dühös rám!
A 2005-ös operaházi előadás Kovács Sándor remek bevezetőjével, kellemes hétvégi kikapcsolódás:
