Mit csináljunk, ha Budapesten töltjük a nyarat és valami különleges gyerekprogramot keresünk? A Pagonyban az egész családnak van ötletünk, mert Budapesten nyaralni jó! Ha épp van pár üres napunk a táborok, családi nyaralások között, akkor érdemes ellátogatni egy budai vagy pesti Pagony boltba, mert a könyveken-játékokon túl remek programlehetőségeket is találunk. És hogy még kalandosabb legyen a budapesti kirándulás, ehhez egy utazós sorozatot is ajánlunk!
Kezdjük Budán, hiszen a légkondis Bartók Pagony a vonatos játszósarokkal igazi gyerekkönyves Paradicsom, ahol jó csak úgy lenni, nézelődni is. A bolt hátsó részében pedig a Pagony Cafeban finom kávék, teák, szörpök, mindenféle mentes sütik és szendvicsek mellett ejtőzhetünk, beszélgethetünk.
A bolt alatti hatalmas pince igazi kalandszobát rejt! Itt található az ország első és egyetlen gyerekeknek szóló különleges szabadulószobája, mely a hét minden napján, 2 izgalmas pályával, 265 négyzetméteren vár titeket. A Rumini Kalandszoba egy varázslatos hely, ahol Berg Judit népszerű sorozata kel életre. A kalandszobába online lehet időpontot foglalni, és ha már ott vagyunk, akkor izgalmas, játékos módon, a gyerekek aktív közreműködésével, ismerhetjük meg Rumini kalandjait. Azok is bátran elmehetnek, akik még nem olvasták a népszerű sorozatot, mert a könyvek ismerete nélkül is abszolút élvezhetők és megoldhatók a feladatok. A küldetések teljesítése során a csapat minden tagja kiveszi részét a feladatokból, így egyforma sikerélményt él át mindenki.
Egy-egy pálya teljesítésére 45 perc áll rendelkezésre, de ennyi idő alatt mindenki kijutott még. Pályánként minimum 4, maximum 7 fő játszhat, a pályákat 8 éves kor felett szülői felügyelettel lehet használni, de a 10 évesek már önállóan, akár egy szülinapi parti keretén belül is kipróbálhatják.
A Vérszívó denevérbarlangban Elbán herceg uralkodói pecsétgyűrűjét kell megtalálni, és visszaadni jogos tulajdonosának, míg a Holdbékák mocsarában Mókus mágusnak kell megszerezni a Receficefa gyógyító kéregesszenciáját, és meg kell találni a kalózkirály pecsétgyűrűjét.
Titkos műhelyek, labirintusok, izgalmas kalandok, rejtélyes feladatok várnak, de nem kell izgulni, hiszen Rumini mindent lát és hall, és ha kell, segít! Szóval, ha a nagy melegben vagy a nyári záporban egy jó kis családi programra vágytok, akkor irány a Rumini kalandszoba!
Azt tudtad, hogy a Bartók Pagonyból bármikor belesétálhattok a mesékbe is? Kirándulj velünk felhőtlenül Budapest legszebb helyszínein! A Pagony Kalandséták családoknak, kisgyerekes baráti társaságoknak szólnak, és kedvenc pagonyos íróitok meséire épülő, játékos, nyomozós feladványokból álló városi sétákon vehettek részt. A 1,5-2 órás irányított séta közben rengeteg kódfejtés, nyomozás, kaland vár rátok!
Szereted a rejtélyeket és nyomozást? Elvarázsolnak a tündérmesék? Akkor tarts Berg Judit és Kertész Erzsi hőseivel a Gellérthegy titkai című különleges sétán, ahol tündérek rejtélyes üzeneteit kell megfejtened. Berg Judit és Kertész Erzsi közös regénye, A négy madár titka annyira különös körülmények között indult, hogy nem volt kérdés: ennek a történetnek folytatás kell! Először csak könyv formában, és most e rendhagyó kalandséta keretein belül is.
Kiki és Gerda története úgy kezdődött, mint egy teniszjátszma: a két szerző egymásnak passzolta a történetet a Pagony blogján fejezetről fejezetre, amiből egy misztikus, nyomozós, ornitológusokkal, madárrá változó gyerekkel és gazfickókkal teli lebilincselő kalandregény született. A könyv hőseinek ezen a kalandsétán egy még rejtélyesebb helyzetben segíthettek hiszen talán te is tudod, hogy a Gellérthegy környékén gyógyerejű források fakadnak, melyekhez az emberek fürdőket építettek.
Minden forrásnak van egy-egy titkos őre: nyolc tündér, akik védővarázslattal óvják a vizeiket. Ennek érdekében sok évvel ezelőtt mindannyian készítettek egy-egy különleges gyöngyöt, vagy, ahogy ők nevezik, miriklót, melyeket láncra fűztek. A gyöngyök formáját, mintázatát egy számukra kedves hely vagy épület ihlette. Ez a gyöngysor lett a környék forrásainak és fürdőinek védő talizmánja. A zsinór azonban valahogy elszakadt, és a miriklók mind szétgurultak! Ha részt vesztek ezen a sétán, akkor a ti feladatotok lesz, hogy Kikivel és Gerdával együtt segítsetek a tündéreknek, hiszen a kérdésekre adandó válasz ott van a budai utcakövek között, a házak falán és az udvarokon!
A Gellérthegy titkai nevű sétára online lehet időpontot foglalni, a séta pedig a Bartók Pagonyból indul, itt kapjátok majd meg a küldetés végrehajtásához szükséges felszerelést, sőt még egy izgalmas várostörténeti ismeretterjesztő füzetet is kaptok ajándékba! A történet és az útvonal végig leköti majd a család minden tagját, kicsit és nagyot egyaránt, igazi szuper családi kikapcsolódásban lesz részetek! Mivel a csapatok önállóan mozognak, nem kell alkalmazkodnotok senkihez, így saját tempóban, függetlenül, bámészkodva haladhattok, senki sem fog siettetni titeket, lesz időtök bóklászni Buda dimbes-dombos utcáin.
Ha megvannak a miriklók, akkor pattanjunk villamosra és egy kis sétával el is érjük a legújabb Pagony boltot, mely a gyönyörűen felújított Bakáts téren található. A kívülről kicsike, de belül kétszintes bolt valójában Pagony viszonylatban is az egyik legnagyobb játék kínálatot rejti a minőségi gyerek- és ifjúsági könyvek mellett. A bolt falain Gévai Csilla illusztrációi alapján készült design köszön vissza, így a valóban mesés helyre gyereknek-szülőnek egyaránt kellemes élmény betérni nemcsak könyvet és játékot vásárolni, hanem játszani, beszélgetni, ismerkedni is.
És ha már szóba került Gévai Csilla neve, akkor az ő Amíg utazunk című könyvét ajánlom, hogy még izgalmasabb legyen a budapesti kalandozás, amíg utazunk a villamoson, a metrón, a trolin, a libegőn, a fogaskerekűn. A képeskönyvből megtudhatjuk, hogy miért piros a metró, hogyan működik a mozgólépcső, miért a 72-es trolibusz a legjobb járat, és mennyiféle áramszedő van. Amikor pedig leszállunk, lehet sétálni a Gellért-hegyen, üldögélni a Duna-parton, piknikezni a Kamaraerdőben. Gévai Csilla meséjében a HUBBY Illusztrátori Díját elnyerő Baranyai (b) András nagyon budapesti rajzaival újra felfedezhetjük Budapestet – együtt a gyerekekkel. Minden fejezetben találunk egy végigjárható útvonalat. Utazzunk végig ezeken, olvassuk el hozzá a meséket, és tudjunk meg sok mindent Doma, Panni és Nanuk, a kis eszkimó segítségével. Mert Budapesten nyaralni jó!
A könyv alapján készült egyébként egy játék is: az Amíg utazunk kártyajáték 82 kártyáján olyan közlekedési eszközöket találsz, amelyek Magyarországon, elsősorban Budapesten, utasokat szállítanak vagy szállítottak. Vannak köztük olyanok, amelyek már nem közlekednek, és vannak olyanok, amik egészen újak. A fanatikus járműrajongók a dobozban 3 játékvariációt találnak, hogy valóban mindent megtudjanak a tömegközlekedésről, és kitalálják, hogyan a lehet a legérdekesebben/leggyorsabban/legtöbb látnivalóval eljutni a Pozsonyi útra, azaz inkább a Szent István part sarkán található Pagony Játékházba, ahol ezúttal nem a könyveké, hanem a játékoké a főszerep.
A boltba belépve hatalmas területen, 110 négyzetméteren többezer játékot találsz, de a sok-sok játék mellett a boltban dolgozó eladók szakmai segítségére is számíthatsz, gyakorlatilag az összes játékot ismerik, elmagyarázzák neked, hogyan kell játszani, szóval valóban hasznos tanácsokkal segítenek, hogy megtaláld a hozzátok illő társast, kártyát, fejlesztő, logikai játékot.
De innen indul a fent már említett Pagony kalandséta második változata, melynek címe Pofánka és Lebegnyi Lebéd, a kalaprepülő-pilóta. Dániel András kufli-meséit talán te is ismered, ha nem, akkor itt az idő, hogy te is végérvényesen kuflirajongó legyél, hiszen a kötetek meséi minden ovist, kisiskolást elvarázsolnak, és a szüleik körében is hatalmas népszerűségnek örvendenek.
Ezen az ötéven felülieknek ideális várostörténeti kalandsétán megismerkedhettek vagy újra együtt lehettek Zödönnel, Béla bával, Hildával, Titusszal, Valérral és Pofánkával. No meg persze Fityirccel! Ugyanis az elhagyatott rét itt van – itt, körülöttünk! És éppen most tévedt el rajta Lebegényi Lebéd, kalaprepülő-pilóta. Nemhogy eltévedt, de el is vesztette a repülőjét. Valaki bizonyára kölcsönvette… Minden kufli segítségére szükség lesz, hogy kövessétek a repülő nyomait, és megtaláljátok, ki és hova rejtette. A házak falán, az ajtókon, az udvarokban számtalan apró, titkos jelentéssel bíró jel van, melyek segítenek neked elmerülni a játékos feladatokban, miközben Újlipótváros utcáin bolyongtok.
A mesés-játékos sétát a felnőttek és nagyobb gyerekek örömére egy várostörténeti kisokos is kiegészíti, a kicsinek-nagynak, szülőnek-nagyszülőnek szóló kalandséta kényelmes útvonala babakocsival is bejárható és igazi nyári kaland lehet.
Bármelyiket is választod, jó szórakozást!